Most a közgyűjtemények kerülnek veszélybe

A közgyűjtemények szakszerű kezelését és nemzeti örökségünk megóvását veszélyezteti az a törvényjavaslat, amelyet L. Simon László és Gyimesi László képviselők nyújtottak be az országgyűlésnek – állapítja meg a Levegő Munkacsoport abban a levélben, amelyben a javaslat visszavonását kérik a képviselőktől. A törvényjavaslat elfogadása esetén lényegében megszűnne a közgyűjtemények vezetőinek felelőssége a jelenleg általuk gondozott nemzeti kulturális emlékanyagért, és az az emberi erőforrások miniszterének hatásköre lenne. Az előterjesztés szerint tehát a mindenkori miniszter beosztásából adódóan sokkal jobban ért a műtárgyak őrzéséhez, elhelyezéséhez, bemutatásához, mint a műtárgyakat őrző intézmények szakemberei. A törvényjavaslat indoklása kijelenti, hogy a kiállításokon látható műtárgyak többszöröse található közgyűjtemények raktáraiban, és a javaslat célja ezen műkincsvagyon minél szélesebb körű hozzáférésének a biztosítása. A megállapítás első fele igaz, hiszen a világ minden múzeumában a műtárgyak többsége a raktárakban van elhelyezve. A törvényjavaslat azonban így azt sugallja, hogy a muzeológusok indokolatlanul fosztották meg a közt saját kincseinek – köztük a természetvédelmi, természettudományi gyűjtemények nagy részének –élvezetétől, holott a kevés új kiállításnak és a gyűjtemények korszerű bemutatásának a terület két évtizede tartó alulfinanszírozása az oka. Ez az oka annak, hogy egyre ritkábbak a színvonalas új kiállítások, és több esetben a múzeumok nyitva tartása is csak a hétvégére korlátozódik. A törvényjavaslat eltörölni szándékozik a hatályos törvény szakmai képesítésre vonatkozó előírásait, és nem kötné szakmai végzettséghez se a szakalkalmazottak, se az intézményvezetők kinevezését. Ez a módosítás, amely a múzeumi, a könyvtári, a levéltári és a közművelődési területekre egyaránt vonatkozik, lezüllesztené a szakmaiságot a közgyűjteményekben és a közművelődésben, és ezzel a teljes kulturális alapellátást veszélyezteti, mivel politikai kinevezések lehetőségét teremti meg, szakmai kontroll nélkül. Igen komoly az esélye annak, hogy a törvényjavaslat elfogadása esetén a műtárgyak szakszerűtlen kezelése, esetenként elkótyavetyélése, sőt akár illetéktelen eltulajdonítása következne be.