Mozduljunk a Városligetért!

A kormány az országgyűlés jóváhagyásával 99 évre odaadta a Városligetet egy vagyonkezelő cégnek. A kiemelt kormányprojektté válással sem a lakosok, sem a kerület, sem a főváros többé érdemben nem tud beleszólni abba, hogy mi történik a Városligettel. A kormány kikerüli a kötelező társadalmi egyeztetést is, átlép a civil, illetve szakmai szervezeteken. A civilek a Liget megmentéséért megmozdulást rendeznek 2014. április 5-én, szombaton 13 és 19 óra között a Városligetben a Stefánia és az Ajtósi Dürer sornál a Stefánia úttal szemben.

A tervek szerint a Városligetet 150 milliárdos beruházással múzeumnegyeddé, kiemelt idegenforgalmi célponttá tennék; évi 1-1,5 millió új látogatóval számolnak. Csakhogy a Városliget már ma is zsúfolt, egy-egy hétvégén sok tízezer – pihenni, kikapcsolódni vágyó – ember célpontja.

A Városliget sorsát meghatározó törvény benyújtása előtt a „elfelejtették” megkérdezni a Fővárosi Önkormányzatot és a zuglói képviselőtestületet. Szintén „elfelejtették” kikérni a fővárosi lakosokat. Az elfogadott törvény értelmében a hatályos városrendezési és építési szabályzatot nem kell majd figyelembe venni, ahogy a civil és lakossági véleményeket sem, de a zöldterületekre vonatkozó kormányrendelet sem lesz érvényes a Ligetre.

A projekt ellen tiltakoznak a környezetvédő szervezetek – köztük a Levegő Munkacsoport is. Álláspontjuk szerint elfogadhatatlan az az érvelés, hogy a Ligetet meg kell újítani, ahhoz ugyanis nem kellenek új épületek. Miért nem költenek akkor többet park fenntartásra, locsolásra, a növényzet pótlására, ami a töredékébe kerülne annak, mint amennyibe az új negyed felépítése és üzemeltetése? – teszik fel a kérdést a környezetvédők.

A múzeumnegyednek a Városligetbe helyezése alapvetően hibás városfejlesztési koncepció.  A főváros más pontjain kellene inkább fejleszteni, ott van például a Rákosrendező környéke vagy az Óbudai Gázgyár. Mindegyik évtizedek óta megújulásra vár, remek helyszínei lennének bármilyen múzeumnak – mondja Ráday Mihály, az ismert városvédő.

Az április 5-i megmozdulás szervezői színes programokkal és neves előadókkal várnak mindenkit annak érdekében, hogy a Városliget maradjon meg pihenőparkként.

Fogjunk össze, ne engedjük, hogy elvegyék tőlünk a Városligetet!

A rendezvény Facebook oldala: https://www.facebook.com/Varosligetert

Hírfigyelő