Egy szavazás, amely évente 42 ezer ember életét mentheti meg

Sorsdöntő szavazásra kerül sor az Európai Parlament (EP) plenáris ülésén október 28-án: amennyiben a képviselők elfogadják a Parlament Környezetvédelmi Bizottságának javaslatát a légszennyező anyagok kibocsátását korlátozó jogszabály-módosításáról [1], akkor ezáltal 2025-ben az EU-ban 42 ezer emberrel kevesebb veszítené el az életét idő előtt a légszennyezés következtében. A megbetegedések száma pedig legalább 10 millióval lenne kevesebb. Az ehhez szükséges intézkedések sokkal kevesebbe kerülnének, mint amennyi kárt a légszennyezés okoz. (Az Európai Bizottság megrendelésére készült tanulmány szerint Magyarország 2015-ben több mint 100 milliárd forint veszteséget szenved el csak a légszennyezettség okozta betegségek miatt kiesett munkanapok következtében.[3]) Tanulmányok sora bizonyítja, hogy a Bizottság javaslatának elfogadása javítaná az EU gazdasági versenyképességét.

Mindezen előnyök ellenére az EP képviselőinek jelentős része – egyes, rendkívül szennyező tevékenységeket folytató gazdasági körök nyomására –azt tervezi, hogy nem szavazza meg a Bizottság javaslatát.

A Levegő Munkacsoport levelet küldött az EP magyar képviselőinek, amelyben kéri, hogy szavazzák meg a Környezetvédelmi Bizottság javaslatát. A mai napon pedig Jávor Benedeknek, az EP Környezetvédelmi Bizottsága alelnöke jelenlétében levegőminőségi méréseket végzett Budapesten. A mérések alátámasztották, hogy a légszennyezés haladéktalan csökkentésére van szükség: a civil szervezet munkatársai a Kálvin téren a fővárosi háttérszennyezettségnek általában 14-szeresét mérték – a viszonylag tiszta városi levegőben található 2000 részecske helyett 28.000 részecskét egy köbcentiméterben. Amikor pedig egy régi dízelfurgon haladt el az úton, akkor 310.000 részecskét.

„Ha az Európai Parlament megszavazza a szigorúbb szabályozást, akkor Magyarország évi 1-4 milliárd euró kárt kerülhet el, a szükséges intézkedések viszont mindössze 70 millió euróba kerülnének” – ismertette a megdöbbentő számokat Jávor Benedek.

„Európában tízszer annyi ember hal meg idő előtt a légszennyezés következtében, mint közúti balesetben. A Levegő Munkacsoport bízik abban, hogy képviselőink megszavazzák a levegőminőségi szabályok szigorítását, aminek köszönhetően tovább és egészségesebben élhetünk” – jelentette ki Lukács András, a Levegő Munkacsoport elnöke.

-----

[1] Az Európai Parlament és a Tanács 2001/81/EK irányelve az egyes légköri szennyezők nemzeti kibocsátási határértékeiről

[2] További részletek angol nyelven itt olvashatók

http://www.eeb.org/air-o-meter/

https://drive.google.com/file/d/0B2laNVDnrtxLekV5MXJrdWQta0I2Q2RoMk5TeGVjYk9hbDFR/view?usp=sharing

http://www.europarl.europa.eu/news/en/news-room/content/20150713IPR80655/html/Air-quality-Environment-MEPs-call-for-tougher-new-national-caps-on-pollutants

[3] Cost-benefit Analysis of Final Policy Scenarios for the EU Clean Air Package, http://ec.europa.eu/environment/air/pdf/TSAP%20CBA.pdf

Hírfigyelő