Iskolautcák - 2023 ősz

2023 októberre várjuk azon iskolák jelentkezését ezen az e-mail címen: levego@ levego.hu, melyek szeretnének az utcájukban forgalomkorlátozást, s ehhez egynapos iskolautcát figyelemfelkeltő céllal, hogy bemutassák, milyen biztonságot és egészséges iskolába jutást jelentene a változás.
(A képre kattintva nagy méretben letölthető.)

 

 

Biztonságosabb iskola körüli utcákat követelnek a gyerekek Európa-szerte

A nemzetközi Tiszta Városok Kampány harmadik alkalommal indította el Iskolautcák (#StreetsForKids) elnevezésű akcióját, melynek célja, hogy a tanulók biztonságosan és egészséges körülmények között érkezzenek az iskolába. A Levegő Munkacsoport szervezésében idén több budapesti és vidéki iskola is csatlakozott a kezdeményezéshez.

Közel egy hónapon keresztül, április 21-től egészen május 12-ig tartanak Európa városaiban iskolai megmozdulásokat annak érdekében, hogy felhívják az önkormányzatok és a lakosság figyelmét az iskolautcák fontosságára. Arra, hogy az iskolák körüli utakon korlátozzák a gépjárműforgalmat – legalább az iskolába érkezés és távozás ideje alatt –, és egyébként is kellemesebb környezetet alakítsanak ki az iskola környékén. Mindez nemcsak biztonságosabbá teszi a gyermekek számára az iskolába eljutást, hanem nagyobb teret is biztosít a szabadidős tevékenységeknek, és hozzájárul a levegőminőség javításához.

Idén már több mint 220 „Iskolautcák” megmozdulás valósult meg Európa országaiban. A tavalyi évhez képest Magyarországon előrelépésnek számít, hogy fővárosi általános iskolák a VII. és XI. kerületből, továbbá Borsod-Abaúj-Zemplén és Vas vármegyei iskolák is részt vettek az akcióban, és színes programokkal, utcafestéssel, játékkal foglalták el a gyerekek, szülők és tanárok az iskolák előtti területet.

Fotó: Lezárt utcaszakasz a Kertész utcában az Erzsébetvárosi Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola és Művészeti Szakgimnázium előtt (Szegő Judit)

Fotógaléria: https://photos.app.goo.gl/ZgJK4Ndj9Zgd8s398


2023 május 5-én kerül megrendezésre az Iskolautcák Tavaszi Kiadása

 
A Levegő Munkacsoport megszervezi a magyarországi "iskolautca" rendezvény tavaszi kiadását, ami annyit jelent, hogy minél több iskola vállalkozzon arra, hogy megszervezi, május 05-én péntek reggel 7:30-8:15 között az iskola előtti utcát, vagy a környező néhány utcát autómentessé tesz, hogy a gyerekek gyalog, kerékpárral, rollerrel biztonságban és jó levegőn érkezhessenek az iskolába. Mindezzel egy nemzetközi kezdeményezéshez is kapcsolódunk: https://cleancitiescampaign.org/streetsforkids/ (április - május a nemzetközi időpontok sora). 
A lezárás módja a rendőrségi bejelentés demonstrációként, vagy az ÖNKORMÁNYZAT segítő hozzáállása, mellyel közreműködnek az utca lezárásában.
 
Vannak olyan országok, ahol a reggeli lezárások kibővültek, és fél- vagy egésznapos "utca-ünnepet" rendeznek. A gyerekek krétával telerajzolják az aszfaltot, ugráló köteleznek, kötelet húznak, kórus és zenekari programot rendeznek  a tanáraik.
 
A program távlati célja, hogy ilyen utcalezárás egyre többször és gyakrabban történjen, míg végül minden iskola előtt biztonságossá válik a gyerekek közlekedése, azt nem veszélyeztetik a saját szüleik sem azzal, hogy autóval viszik iskolába őket, és ott kipufogó füstöt eregetnek, ahol utána a gyerekek a napjukat töltik.
 

Legyen az iskola utcája csak a gyerekeké – legalább, amikor iskolába mennek!

A gyermekek biztonságának megőrzése elsődleges szempont, hiszen a mai felgyorsult világban másodpercek leforgása alatt bármi megtörténhet. Még akár az iskolába menet is. Idén október 20-án Európa-szerte (köztük Magyarországon) arra hívják fel civilek a figyelmet, hogy legalább az iskolák környékén meg kell teremteni a biztonságos közlekedés feltételeit.

A kisiskolásokat általában a szüleik kísérik el az oktatási intézményig vagy az iskolarendőr biztosítja a nyugodt közlekedést. Ám az iskolák megközelítése sok esetben nehézkes és veszélyes, mert forgalmas az utca, illetve nem megfelelő sebességgel haladnak az autósok – ezeken az utcákon legfeljebb 20 kilométer per órás sebesség lenne a megengedett.

Hogyan lehet békésebb az iskolautca?

„A figyelem felhívására a különböző felfestések az úton és a KRESZ-táblák sokszor nem elengedőek, valamint nem minden útszakasz rendelkezik a célnak megfelelő jelzésekkel. Korábban is sok minden vonhatta el a figyelmet az utcai forgalomtól, de mára az okostelefon bizonyul a legveszélyesebbnek. A vezetési szabályokat megszegve nem csak a sofőr, hanem a kereszteződésben átmenő gyerekek is hajlamosak arra, hogy a képernyőt nézzék ahelyett, hogy arra figyelnének, nem jön-e éppen egy autó. Ezért minden közlekedőnek körültekintően kell viselkednie” – részletezte Vargha Márton, a Levegő Munkacsoport közlekedési témafelelőse.

Egy budapesti általános iskola elé reggel bekanyarodó autók 2022 szeptemberében
(Fotó: Horváth Zsolt, Levegő Munkacsoport)


A világ számtalan városában beváltak már olyan intézkedések, melyek az iskolák előtti gyalogos és kerékpáros zónák kialakításával megkönnyíti az épület biztonságos megközelítését és csökkentik a levegő- és zajszennyezést – legalább az intézménybe érkezés ideje alatt. Egyes városokban gyakran kísérleti projektként indultak ilyen kezdeményezések, hogy mérjék hatásukat és megítélésüket a lakosság körében, melyek idővel több esetben véglegesen elfogadottá váltak.

Utcák a gyerekekért

A tanulók iskola körüli biztonságos közlekedésének eléréséért a Tiszta Városok Kampány idén októberben is meghirdette az Utcák a gyerekekért (#StreetforKids) elnevezésű akcióját. Hazánkban idén tavasszal csak jelképes csatlakozás történt a Levegő Munkacsoport sajtóközleményével, most viszont a civil szervezet kezdeményezésére több iskola is jelezte, hogy részt vesz benne. A csatlakozó intézmények előtti utcarésznél október 20-án reggel hét és nyolc óra között az arra meghatalmazással rendelkezők megállítják a forgalmat, hogy a gyerekek nyugodt körülmények között tegyék meg az utolsó párszáz métert az iskola kapujáig.

Csaknem minden gyerek gyalog vagy kerékpáron érkezik a hatalmas berlini iskolakomplexumba
(Fotó: Lukács András, Levegő Munkacsoport)

 

„Az esemény fő üzenete, hogy az utcákat úgy kellene kialakítani, hogy kényszerítse az autósokat a lakóterületeken a lassú, figyelmes vezetésre. Több településen már most kedvezőbb körülmények mellett közelíthetőek meg az oktatási intézmények, de vannak olyanok is, melyeknél meg kellene vizsgálni, hogy miként lehetne csillapítani a forgalmat vagy megállási tilalmat bevezetni. El kell érni, hogy már a közeljövőben is biztonsággal használják a gyerekek az iskola környezetében levő utcákat és legalább ott ne kelljen belélegezniük az autók kipufogógázát. Gyermekeinket pedig fel kell készíteni arra, hogy tőlük telhetően mindent megtegyenek a saját és társaik biztonságos közlekedéséért” – mondta Szegő Judit, a Levegő Munkacsoport projektvezetője.

Hírfigyelő