Kis siker a Városliget védelmében

Elfogadta a Fővárosi Közgyűlés a Levegő Munkacsoport javaslatát, amely szerint a Városliget Építési Szabályzatában (VÉSZ) kötelezővé kell tenni, hogy a kivágásra javasolt fák esetén elemezni kell a fák városban elfoglalt helyét. Ez azt jelenti, hogy meg kell vizsgálni, milyen hatással lehet a fák kivágása a távolabbi lakó- és egyéb területekre, és ezt figyelembe véve lehet dönteni a kivágásról.

A Levegő Munkacsoport levélben hívta fel a Baán Lászlónak és Mozsár Istvánnak, a Városliget Zrt. elnökének, illetve vezérigazgatójának a figyelmét a jogszabály módosulásából következő feladatokra. Egyúttal hangsúlyozta, hogy csak 2015-ben készíttette el a teljes fakatasztert a Városliget Zrt., vagyis az még nem állt rendelkezésre a VÉSZ készítésekor. Ennek hiányában pedig nem lehetett értékelni a faállományt, és így favédelmi munkarészt sem tartalmazhatott a VÉSZ-t megalapozó anyag.

Kapcsolódó anyagok:

Hírfigyelő