Ombudsmani javaslat a fák hatékonyabb védelmére

Fontosnak, hasznosnak és jól kidolgozottnak tartja a Levegő Munkacsoport a jövő nemzedékek érdekeinek védelmét ellátó országgyűlési biztoshelyettes által kidolgozott javaslatot, amely törvényi szintre emelné a fák védelmének szabályozását, valamint bevezetné a Fatestvér Programot.

A civil szervezet erről írt levelet Fazekas Sándor földművelésügyi miniszternek, aki a környezetvédelmi jogszabályok előkészítéséért is felelős, és így komoly szerepe lehet az ombudsmanhelyettes idén májusban beterjesztett javaslatának elfogadásában. A Levegő Munkacsoport tájékoztatást kért arról, hogy a jogalkotási folyamat miért akadt meg, egyben kifejezte egyetértését a tervezettel. A javaslat egyik legfontosabb eleme, hogy a fás szárú növények védelmének szabályait a jelenlegi kormányrendeleti szintről törvényire emelné. (Erre már évekkel ezelőtt részletes javaslatot tett a Levegő Munkacsoport – amit most az ombudsmanhelyettes is felhasznált előterjesztésének elkészítésekor.) Ez megteremthetné a jogi alapot arra, hogy az indokolatlan és káros fakivágások és -csonkolások ellen a jelenleginél hatékonyabban fel lehessen lépni, továbbá hogy településeinken – különösen a fővárosban – meg lehessen állítani a zöldterületek kiterjedésének csökkenését. Szintén fontos eleme a javaslatnak, hogy bevezetné az ún. Fatestvér Programot, amelynek keretében minden gyermek születésekor egy fa kerülne elültetésre a közterületen. Ez a szimbolikus és szemléletformáló hatás mellett évi több tízezer fa elültetését is jelentené, ami már érzékelhető környezeti hatással is járna.

 

 

Hírfigyelő