Készül Budapest klímastratégiája
Előrelépést jelent, de még sokat kell dolgozni Budapest Klímastratégiájának tervezetén – ezt állapította meg a Levegő Munkacsoport.
Komoly hiányossága a tervezetnek, hogy a levegőben lebegő apró méretű szilárd részecskéket (PM) nem számítja be az éghajlatot károsító szennyezők közé, miközben több kutatás szerint ezek a részecskék idézik elő a széndioxid-kibocsátás után a legnagyobb mértékben a globális felmelegedést. Bár a Tervezet megemlíti a PM10-kibocsátás csökkentésének szükségességét, de csak mellékesen, és mint aminek „csak” a levegőminőség javítása szempontjából van jelentősége.
Félrevezető a tervezetnek a következő megállapítása: „A levegőminőség védelme szorosan kapcsolódik az üvegházhatású gázok kibocsátásának csökkentéséhez olyan tekintetben, hogy a légszennyező anyagokat (pl. szálló port, SO2, NOx) és az üvegházhatású szén-dioxidot (CO2) kibocsátó források a legtöbb esetben azonosak.” Magyarországon például a PM2,5-kibocsátás-szennyezés közel 80 százaléka a lakossági fűtésből, égetésből ered, ami az összes energiafelhasználás mindössze 4 százalékát teszi ki. Bár a lakossági PM-kibocsátás aránya Budapesten jóval alacsonyabb, mint sok vidéki településen, azonban egyáltalán nem elhanyagolható, különösen a külső kerületekben. Továbbá az agglomerációs településeken is jelentős PM-szennyezés keletkezik, és ez a szennyezés nem áll meg a főváros határánál. A Fővárosi Önkormányzatnak tehát szorosan együtt kellene működnie az agglomerációs településekkel és a kormánnyal ennek a problémának a megoldása érdekében. Ez azért is lenne előnyös, mert már viszonylag kisebb ráfordítással (évi néhány milliárd forint) is gyors és jelentős eredményt lehetne elérni.
A tervezet nem foglalkozik azzal az üvegházhatású gázkibocsátással, amelyet a Budapestre máshonnan behozott termékek „tartalmaznak”, vagyis ami azok előállítása és szállítása során keletkezik. Pedig ezeknek a kibocsátásoknak a csökkentését is ösztönözni szükséges (például elérni, hogy a vásárlók a helyi, illetve hazai termékeket részesítsék előnyben a más földrészekről ideszállítottak helyett).