Pert indítottak az éghajlatért, támogassuk őket!

Kilenc család történelmet ír: bíróságra citálják az Európai Uniót, mert nem tesz eleget az éghajlat védelméért. A családok azzal vádolják az Európai Parlamentet és az Európai Unió Tanácsát, hogy nem fogadtak el hatékony törvényeket az éghajlat védelmében, egyúttal követelik, hogy haladéktalanul fogadják el a szükséges jogszabályokat ezen jogok és a jövő nemzedékek védelmében.

A portugáliai Ildebrando Conceição számára ez a küzdelem a méhekről szól: „A méhészet nagyon különleges. Megismered és megszereted a méheket, úgy kezeled őket mintha rokonaid lennének. Soha el nem hagynám a méheimet.” Mivel azonban egyre több méh pusztul el a rekkenő nyári melegben, Ildebrando és családja már a saját megélhetésükért küzdenek. „Ma már nincs négy évszakunk, csak tél és nyár” – állítja Ildebrando. – „Az éghajlatváltozás kiborítja a környezetet egyensúlyából. A méhek nem tudnak elég gyorsan alkalmazkodni. Tavaly már 60 százalékkal kevesebb mézet tudtunk előállítani, mint a korábbi években.”

A dél-franciaországi Freschet család a levendula termesztésből él. „Az elmúlt hat évben a rendkívüli szárazság miatt a termés 44 százalékát vesztettük el, és egyre nehezebben tudjuk évről évre ismét alkalmassá tenni a területet a termesztésre” – magyarázza Maurice, a család nagypapája.

Elterék Észak-Olaszországban biogazdálkodással foglalkoznak és egy kis szállodát üzemeltetnek. Az általuk termesztett növények nagyon érzékenyek a hőmérsékletre és a vízellátásra. A globális felmelegedés következtében már 20-30 százalékkal csökkent a család jövedelme. „A gleccserek olvadása nemcsak minket érint, hiszen nagyrészt ezek látják el vízzel a térség mezőgazdaságát” – ad tájékoztatást a családfő, Giorgio Elter.

A Vlad család Romániában, a Kárpátokban juh- és marhatenyésztésből él. „Évről évre egyre melegebb van, és egyre nehezebben tudunk vizet adni az állatainknak. A korábbi 700 méterről ma már 1400 magasra kell terelnem az állatainkat, hogy tisztességesen tudjam őket legeltetni” – közli az apa, Petru Vlad.

Svédország északi részén a számi fiatalok egyesülete, a Sáminuorra csatlakozott a perhez. „Az éghajlatváltozás már most veszélyezteti a rénszarvastenyészést, megélhetésünk fontos forrását. Népünk egész kultúráját is veszélyezteti, hiszen az a rénszarvasokra és az évezredek során kialakult természeti környezetükre épül” – állítja Sanna Vannar, az egyesület elnöke.

Annak érdekében, hogy erősek maradjanak a küzdelemben, amit mindannyiunk nevében vállalnak, ezeknek a családoknak szükségük van a támogatásunkra. A kezdeményezést támogató Európai Éghajlatvédelmi Hálózat (CAN Europe) és tagszervezetei (köztük a Levegő Munkacsoport) ezért azt kéri mindenkitől, írják alá itt a támogató levelet.

(A levél magyar fordítása:

Szolidáris vagyok azokkal a családokkal, akiknek életét, megélhetését és jövőjét fenyegeti az éghajlatváltozás. Támogatom azon bátor döntésüket, hogy az európai jogalkotókat bíróság elé állítsák, és követeljék, hogy az Európai Unió megvédje alapvető jogainkat és sürgősen járjon el egy biztonságos, az éghajlatváltozás katasztrofális hatásaitól mentes jövőért mindenki számára.”)

A kezdeményezés részleteiről itt lehet olvasni (angol és német nyelven): https://peoplesclimatecase.caneurope.org/

Hírfigyelő