Nem csillapodik a vita a dunai hajózás körül

Nyílt levelet írt Dr. Ordas Eszternek, a TISZA párt tagjának a Levegő Munkacsoport és az Újlipótváros Szuperblokk, miután a párt július 6-i rendezvényén mint leendő fővárosi képviselő „elhibázottnak” nevezte a Duna-parti építési szabályzat (DÉSZ) nemrég elfogadott módosítását. A civil szervezetek szerint a módosítás évtizedes problémákra nyújtana megoldást.
Az új szabályzat a kikötők számának visszafogásával, a sűrűn lakott belvárosi, belvárosias lakóterületek mentén a kikötött hajók számának csökkentésével, valamint az ún. bulihajók kikötésének megtiltásával kezelné a budapesti dunai hajóforgalom tarthatatlan helyzetét. A módosítás vegyes fogadtatásra talált, a legjobban érintett területeken, az V. és XIII. kerületekben üdvözölték a lakosok, míg a Személyhajósok Szövetsége erősen bírálta azt.
Dr. Ordas Eszter neve pár hónapja egy hajós kartellügyben tűnt fel, nemrég pedig hajós cégek nevében próbálta megakadályozni a dunai hajózás szigorítását, amiért Karácsony Gergely főpolgármester is lobbistának nevezte.
A nyílt levél alább olvasható:
Tisztelt Dr. Ordas Eszter!
Sem az Ön pártja, a TISZA honlapján, sem másutt nem találtuk meg az Ön elérhetőségét, így kénytelenek vagyunk nyílt levélben feltenni a kérdéseinket.
A TISZA 2024. július 6-i rendezvényén mint leendő fővárosi képviselő a felszólalásában azt mondta, a nemrég a Fővárosi Közgyűlés által elfogadott Duna-parti építési szabályzat (DÉSZ) elhibázott és szeretné kijavítani, hogy a kabinos szállodahajók és a kishajók harmonikusan megférjenek egymás mellett.
Az új DÉSZ hosszú egyeztetések után évtizedes problémákra ad választ: a kikötők számának visszafogásával, a sűrűn lakott belvárosi, belvárosias lakóterületek mentén a kikötött hajók számának csökkentésével, valamint az ún. bulihajók kikötésének megtiltásával kezeli azt a lehetetlen helyzetet, amelynek megoldására az elmúlt években számtalan kezdeményezés történt. A régóta várt új DÉSZ a leginkább érintett – V. és XIII. – kerületek lakóinál kedvező fogadtatásra talált.
Mint az valószínűleg Ön előtt is ismert, a tömegturizmus minden ezzel érintett célpontra elfogadhatatlanul nagy terhet ró. Nincs ez másként Budapesten sem. Szervezeteink – sok más egyéb ügy mellett – kiemelt figyelmet fordítottak eddig is a dunai turisztikai célú hajóforgalom és a hozzá kapcsolódó szolgáltatások okozta problémák vizsgálatára, és sürgették olyan megoldások kidolgozását, amelyek érdemben csökkentik az érintett budapesti kerületek terhelését.
A beszéde kapcsán érkezett lakossági visszajelzések alapján az ön felszólalása az érintettekben aggodalmat keltett, ezért kérjük, hogy az alábbi kérdésekre adott válaszokkal tisztázza álláspontját:
1. Miért és mely pontokon tartja elhibázottnak az új DÉSZ-t?
2. Pontosan mit kívánna kijavítani a DÉSZ-ben?
3. Mire módosítaná a javítani kívánt részeket a DÉSZ-ben?
4. Mit ért a szállodahajók és a kishajók harmonikus megférésén?
5. Felvetése csak az ön álláspontja vagy azt osztja a pártja is, a leendő fővárosi frakciójuk tagjai is?
6. Felvetését mandátumot nyert, leendő fővárosi képviselőként fogalmazta meg. Jelenleg dolgozik-e Ön jogtanácsosként bármelyik, korábban a DÉSZ módosítása kapcsán képviselt hajós cégnek?
Mielőbbi válaszát várva,
üdvözlettel:
Marinov Péter
az Újlipótváros Szuperblokk Civil Társaság ügyvivője
Lukács András
a Levegő Munkacsoport elnöke