Civilizált országokban megbecsülik az államigazgatást

A Környezet- és Természetvédelmi Civil Szervezetek 25. Országos Találkozója – a Levegő Munkacsoport kezdeményezése nyomán – az alábbi állásfoglalást fogadta el.
„Civilizált országokban megbecsülik az államigazgatást
A Környezet- és Természetvédelmi Civil Szervezetek 25. Országos Találkozójának résztvevői súlyos aggodalmukat fejezi ki amiatt, hogy a kormány szakmailag és létszámban jelentősen meggyengítette a környezet- és a természetvédelmi államigazgatási szerveket, szűkítette jogosítványaikat, csökkentette önállóságukat.
Az elmúlt évek Magyarországon a nagy környezetvédelmi és egészségügyi botrányoktól voltak hangosak. Vörösiszap-katasztrófa, német szemétügy, erdőségek törvénytelen kivágása, a talajba szivárgó hatalmas mennyiségű mérgező anyag a budapesti vegyiművek telephelyén – csak néhány azok közül az események közül, amelyeket megfelelő hatósági ellenőrzés meg tudott volna előzni.
A magyar társadalom jogkövetési kultúrája alacsony, a magyar állam pedig már korábban sem tett meg minden tőle telhetőt a jogszabályok érvényesítésére. Ebben a helyzetben a környezet- és természetvédelmi szervek további gyengítése különösen nagy felelőtlenség. Előre látható, hogy emiatt egyre több és egyre súlyosabb környezetbiztonsági botrány, illetve természetkárosítás fordul majd elő.
Az ellenőrző szervek, hatóságok leépítését „a gazdasági versenyképesség javításával” szokták indokolni. A tisztességes magyar és külföldi vállalkozók – csakúgy, mint minden itt élő állampolgár – azonban nem lazaságot várnak el az állami szervektől, hanem gyors ügyintézést és szakszerűséget. Az ország hírnevét, versenyképességét éppen a csalások, botrányok veszélyeztetik. A bizalom elvesztése miatt megnehezülhet termékeink értékesítése, és elmaradhatnak a külföldi befektetők és a turisták is. A nemzetközi példák is azt bizonyítják, hogy az erős, hatékonyan működő környezet- és természetvédelmi állami szervek hozzájárulnak a gazdasági versenyképesség javításához.
Tokaj, 2015. április 26.”