Az Európai Éghajlatvédelmi Hálózat (Climate Action Network Europe, röviden: CAN Europe) 2016. december 15-én Brüsszelben tanácskozást tartott a tagszervezetei (köztük a Levegő Munkacsoport) szakértőinek részvételével a fosszilis energiahordozók támogatásának témájáról. Az alábbi írás az ott elhangzottak alapján készült.
1. Az ellátásbiztonsági és éghajlatvédelmi célok összeegyeztethetősége
Az EU energiaellátásának három fő pillérje az ellátásbiztonság, a fenntarthatóság és a versenyképesség (megfizethetőség). A kérdés az, hogy ezek a szempontok összeegyeztethetőek-e. Vajon az egyik legnagyobb fontosságú területen, a villamos szektorban lehet-e olyan energiaellátást megvalósítani, mely magas szinten biztosítja a fogyasztók igényeinek kielégítését, tekintettel van az éghajlatvédelmi követelményekre, és nem drága?
A hagyományos energiaellátási modellben hívő szereplők úgy gondolják, hogy az időjárásfüggő áramtermelők előretörésével romlik az ellátásbiztonság, amit csak fosszilis termelő egységeknek biztosított kapacitásdíjakkal lehet kezelni.
A klímavédők ezzel szemben azt képviselik, hogy a kapacitásmechanizmusok mentőövet adnak a korszerűtlenné vált fosszilis termelés továbbélésére, ezzel akadályozzák az energiafordulatot.
Ebben a helyzetben az Európai Bizottság előállt egy árampiaci reform-javaslattal, mely szigorúan piaci módszerekkel, egy új modell bevezetésével oldaná meg a biztonságos ellátást úgy, hogy közben integrálni lehetne az időjárásfüggő termelőket is.
Az össz-európai szinten kibontakozó vitában Magyarország az európai fősodortól eltérő helyzetben vesz részt: nálunk sohasem volt akkora kapacitásfelesleg, mint a kontinens nyugati országaiban, nálunk nincs intenzív megújulóenergia-fejlesztés, és a mi energiapolitikánk a piacosítással és decentralizációval szemben a központosítást és az állami szabályozást részesíti előnyben. Magyarország megújuló energiákban is szegény, de a meglévő potenciál kihasználására most, az olcsó energia éveiben van lehetőség.
Ezekről a kérdésekről szól ez a cikk.
2. Modellváltás az energetikában
A fosszilis iparoknak nyújtott állami támogatások fokozzák a fosszilis energiák versenyképességét a megújulókkal szemben, ezzel akadályozzák a tiszta energiák térnyerését, az energiaátmenetet. A fosszilis lobbik hatékonyságát mutatja, hogy ezek a támogatások a kivezetésükről szóló ígéretek ellenére1 nem csökkenő intenzitással jelen vannak a legtöbb országban. Európában a fosszilis ipar érdekérvényesítő munkája is hozzájárult ahhoz, hogy a megújuló energiákba történő befektetés lendülete az utóbbi években megtorpant.
Kiemelkedő jelentősége van a villamos szektoron belüli fosszilis támogatásoknak, mert a villamos energia jelentősége az energiaellátáson belül egyre fokozódik. Ugyanis az energetikai szolgáltatások (fűtés, hűtés, világítás, gépek hajtása stb.) mind szélesebb köre igényel villamosenergia-ellátást. Másrészt a két meghatározó megújuló technológia, a nap és a szél közvetlenül villamos áramot állít elő, így a fokozott villamosenergia-használatot a forrás oldali kínálat erősödése is ösztönzi.
Az energiaátmenet központi eleme a modellváltás a villamosenergia-ellátás területén. A hagyományos modell nagy központi áramtermelő egységeket, az energiát egy irányba szállító hálózatot és passzív fogyasztókat tartalmaz. Az erőművek az időjárási körülményektől függetlenül képesek kielégíteni az igényeket, és a termelési oldal fosszilis tartalékai garantálják az ellátás biztonságát.
A villamosenergia-ellátás új modellje decentralizált, többségében időjárásfüggő energiatermelőket tartalmaz, és a fogyasztók maguk is termelhetnek energiát (pl. háztetőre szerelt napelemekkel). Az időjárás-függőség kompenzálására nem csak a megmaradó fosszilis erőművek és a kiegyensúlyozó termelők, de az energiakínálathoz alkalmazkodó aktív fogyasztók is igénybe vehetők. Az új modell fontos jellemzője a rugalmasság és az okosság. A fogyasztók okosan – vételezésük változtatásával – reagálnak a kínálathoz, amire a villamos energia változó ára ösztönzi őket. Az okos fogyasztók költségmegtakarítást tudnak elérni. Ennek az új piaci modellnek a megvalósítására tesz javaslatot az Európai Bizottság „Tiszta energiát minden európainak” címet viselő javaslat-csomagja2. A „téli csomag”-nak is nevezett stratégiai anyag – melyet az elkövetkező időben az Európa Tanács és Parlament tehet joghatályossá – abban kívánja segíteni az EU-t, hogy teljesítse éghajlatvédelmi céljait, miközben szavatolja az ellátás biztonságát és a versenyképes energiaszolgáltatást.
Bár a Bizottság kidolgozta a változó kapacitású termelők hálózati integrációjának megoldásait, a fosszilis ipar továbbra is azzal érvel, hogy megbízható energiaellátás csak a hagyományos ellátási struktúrával biztosítható. Megengedhetőnek, sőt kívánatosnak tartják az ellátásbiztonságot szolgáló fosszilis és nukleáris termelés támogatását.
Itt azt érdemes megjegyezni, hogy nagyon nagy pénzekről van szó. Hatalmas mennyiségű tőkét invesztáltak a fosszilis iparokba, és most kérdésessé válik ennek a tőkének a megtérülése. A fosszilis technológiák szállítói pedig piacot veszítenek, ha az általuk elvártnál kevesebb fosszilis kapacitás létesül a jövőben.
3. Ezermilliárd dollár nagyságrendű állami támogatás
A fosszilis támogatásoknak sok formája van. Támogatásnak kell tekinteni minden olyan gyakorlatot, amikor a fosszilis energia termelője vagy fogyasztója nem fizeti meg az összes költséget, beleértve a közvetlen költségeken kívül a szokásos adókat és az externális hatások kompenzálására hivatott járulékokat. A támogatások egy része a termelést, másik része a fogyasztást segíti. A termelési támogatás ismert kategóriái:
- a geológiai kutatások állami támogatása,
- a bányanyitásokkal kapcsolatos egyes költségek, pl. infrastruktúrafejlesztések állami finanszírozása,
- csökkentett vagy elengedett bányajáradékok,
- adókedvezmények a termelők számára,
- a szénágazat támogatásai,
- a fosszilis energiák kitermelésével kapcsolatos K+F költségek állami finanszírozása,
- a kitermeléssel kapcsolatos környezeti és egészségi károk költségvetési forrásból történő enyhítése,
- átvételi kötelezettségek a fosszilis alapon termelt áramra.
A fogyasztási támogatások közül az energiaintenzív üzemek létesítésére adott állami támogatások és az energiafelhasználással kapcsolatos adókedvezmények minden szektorban jelen vannak. A közlekedési szektorban alkalmazzák a következő támogatásokat:
- a mezőgazdasági üzemanyag-felhasználás adókedvezménye,
- a céges gépjárműhasználat adókedvezménye,
- a légi/tengeri/közúti áruszállítás adókedvezményei,
- az útépítés támogatása.
A fosszilis támogatások nagyságrendje az alkalmazott módszertől függően, tehát hogy csak a közvetlen támogatásokat vagy az adókedvezményeket is, illetve az externális költségeket is figyelembe veszik-e, 200 és 5000 milliárd $/év között mozog3. Az IMF számítása szerint4 a fosszilis támogatások értéke a világ GDP-je 6,5%-át teszi ki, többszöröse az egészségügyre fordított állami költésnek, és nagyobb mint az oktatási kiadás. Ez a hatalmas összeg a megújuló energiák támogatására fordított pénznek is a többszöröse. Az az állítás, hogy a megújulók drágák és csak állami támogatással működőképesek, nem igaz.
Az Európai Bizottság egy közelmúltban kiadott elemzése5 tartalmazza az EU-ra vonatkozó adatokat. A teljes energiaszektor externáliákra is kiterjedő támogatása 328 milliárd € volt. Ez tartalmazta a fosszilis és megújuló energiatermelési támogatásokat, valamint a fogyasztás ösztönzésére és az energiahatékonyságra fordított összegeket is. A fosszilis támogatás közel négyszer nagyobb volt, mint – az energiaipar kommunikációjának homlokterében tartott – megújuló támogatás.
4. Kapacitásmechanizmusok
Mostanában az EU-n belül a legtöbb vita a villamosenergia-iparban alkalmazott speciális állami támogatásról, a kapacitásmechanizmusokról folyik. Kapacitásmechanizmusnak azokat a tagállami hatáskörben hozott intézkedéseket hívják, melyek a kívánatos mértékű ellátásbiztonságot garantálják termelő kapacitások rendelkezésre állásának megfizetésével. A dolog megértéséhez arra kell emlékeztetni, hogy az utóbbi időben a villamos szektorban ún. „csak energia piac” alakult ki. A szereplők csak energiát (MWh-t) adnak és vesznek, nincs különálló kapacitás (MW) termék. Adott piaci helyzetben a rendszerirányítók a legalacsonyabb €/MWh költségű kínálatot választják. Ilyen kínálatot az időjárásfüggő termelők (melyek változó költsége elhanyagolható) tudnak nyújtani, valamint azok a hagyományos szenes és nukleáris termelők, melyeknek alacsony a változó költsége. A magasabb változó költséggel működő gázos termelők háttérbe szorulnak, és csak akkor jutnak értékesítési lehetőséghez, ha az olcsóbb termelők nem tudnak az igényeknek megfelelni. Ez jellemzően akkor fordul elő, ha kedvezőtlen időjárási körülmények alakulnak ki, vagy a fogyasztói igény olyan dinamizmussal változik, melyet a nagy fosszilis/nukleáris erőművek nem tudnak követni.
A többezer órás évi üzemre tervezett gázos erőművek így néha csak évi pár száz vagy ezer órát tudnak termelni, a befektetett tőke csak nagyon lassan térül meg. Ez a meglévő gázos kapacitások tulajdonosainak okoz veszteséget. Van arra is példa, hogy a tulajdonosok leszerelik a berendezéseket és kedvezőbb működési feltételeket ígérő helyre telepítik át. Nagyobb baj, hogy az ilyen típusú fejlesztések az ismertetett piaci helyzetben nem attraktívak: nincs befektető, aki ilyen erőművek fejlesztésébe fogna, pedig a rugalmas, gyorsan indítható kapacitásokra a jelenlegi viszonyok között szükség van.
Erre a problémára adhatnak megoldást a kapacitásmechanizmusok. Ezek valamilyen módszer – pl. tender – alapján kiválasztott meglévő vagy megépítendő erőművi egységeknek biztosítanak térítést annak fejében, hogy a finanszírozott kapacitások rendelkezésre fognak állni függetlenül attól, hogy a piaci körülmények milyen kihasználást tesznek lehetővé. A kapacitásfenntartó szerződések javítják az ellátásbiztonságot, mivel lehetővé teszik a rendszer számára szükséges rugalmas kapacitások fenntartását vagy létrehozását.
A leegyszerűsítve „klímavédőknek” hívott szereplők viszont azt tartják aggasztónak, hogy a kapacitásmechanizmusok életben tartanak fosszilis – nem egyszer elavult fosszilis – erőművi egységeket, ezzel akadályozzák a megújulók piacra jutását. Hivatkoznak azokra a modellszámításokra6, melyek szerint a Párizsi Klímamegállapodásban is rögzített célok teljesítésének alapvető feltétele az üvegházgázok kibocsátásának beszüntetése legkésőbb az évszázad közepétől. Ha a kapacitásmechanizmusokon keresztül jelentős fosszilis kapacitások jutnak piachoz 10-15 évre, nehezebb lesz a megújuló energiákra való áttérés.
A helyzet rendkívül ellentmondásos. A kapacitásmechanizmusok alkalmazása mellett ésszerű érvek hozhatók fel, de ugyanilyen ésszerű érvek szólnak a fosszilis egységek fenntartása ellen is. A Bizottság egy fajta kompromisszumot javasol. Lehet alkalmazni kapacitásmechanizmusokat, de csak akkor, ha ennek szükségességét átlátható módszertannal készített erőforrás-megfelelőségi vizsgálatok támasztják alá, és ha más, piackonform intézkedésekkel nem lehet eredményt elérni. Az éghajlatvédelmi érdeket a bizottsági javaslat a tervezett belső árampiaci szabályozás7 23. cikkelyében jeleníti meg, mely előírja, hogy új erőművi egységek csak akkor vehetnek részt kapacitásmechanizmusban, ha fajlagos üvegházgáz-kibocsátásuk nem haladja meg az 550 g CO2/kWh-t. Míg ez az új egységekre vonatkozó előírás a szabályozás hatályba lépésekor válik kötelezővé, öt éven belül a meglévő egységekre is alkalmazni kell majd. Az 550 g-os fajlagos emissziót a technika mai állása szerint csak a jó hatásfokú gázos blokkok tudják teljesíteni, a szenesek még egzotikus technológiákkal sem, kivéve a karbonleválasztásos technológiákat (amelyek eddig sehol nem bizonyultak gazdaságilag ésszerűnek, és komoly műszaki, környezetbiztonsági kérdéseket vetnek fel).
5. Az Európai Bizottság árampiaci reformra vonatkozó javaslata
Ezt az ellentmondásos helyzetet igyekszik feloldani a Bizottság november végén közzétett, árampiaci reformra vonatkozó javaslata8.
A Bizottság az energia „szentháromságot” tekinti alapnak: ellátásbiztonság, fenntarthatóság, versenyképesség. Megállapítja, hogy a Harmadik Energia Csomag9 megalkotása óta jelentős változások mentek végbe az elektromos energia piacán. Előretört az időjárásfüggő áramtermelés, mely – ahogy a neve is mondja – a pillanatnyi időjárási helyzettől függő, előre csak korlátozott pontossággal prognosztizálható teljesítményt produkál. Éghajlatvédelmi okokból az időjárásfüggő termelést integrálni kell a rendszerbe, ami modellváltással, új filozófiai megközelítéssel oldható meg, amennyiben az ellátásbiztonságot és a megfizethetőséget sem akarjuk feladni.
A bizottsági javaslat alapgondolata az, hogy jól működő, transzparens piacot kell létrehozni, melyben a fogyasztók a rendelkezésükre bocsátott valós idejű ár-információ alapján rugalmasan alkalmazkodnak az árampiaci kínálathoz. A piac azon kívül, hogy ésszerű viselkedésre ösztönzi a fogyasztókat, a befektetőket is orientálja a piac rugalmasságát biztosító megoldásokba – kiegyensúlyozó kapacitások létesítésébe, ún. rugalmassági szolgáltatásokba, hálózatfejlesztésbe, tárolásba, információkezelésbe. Ezeknek az eszközöknek a helyes használatával sem lehet minden nemzeti piacon fenntartani az egyensúlyt, ezért nagyobb szerepet kell biztosítani a regionális együttműködésnek. A terjedelmes javaslatcsomag részletes elemzése nélkül következzen itt egy rövid felsorolás a Bizottság által javasolt eszközökről:
- rövid távú, napon belüli és kiegyensúlyozó piacok létrehozása,
- a nagykereskedelmi árakra vonatkozó ársapkák megszüntetése,
- egyenlő versenyfeltételek biztosítása a nagy termelőknek (a megújulók teherelosztási elsőbbségének megszüntetése),
- a hálózati szűk keresztmetszetek feloldása,
- jobb regionális együttműködés,
- a fogyasztók jobb tájékoztatása az időben és piaci viszonyoktól függő villamosenergia-árról,
- egyszerű, de informatív számlák, az egyes szolgáltatói ajánlatok összehasonlítását lehetővé tevő értékelések, a szolgáltatóváltás megkönnyítése,
- a fogyasztók jogosultsága arra, hogy aktív szereplőként megjelenjenek a piacon, saját maguk vagy a hálózat részére energiát termeljenek, vagy igénycsökkentő szolgáltatást nyújtsanak,
- fogyasztói szövetkezetek,
- a szolgáltatók és a fogyasztók között működő aggregátorok tevékenységének engedélyezése,
- a fogyasztók energiaigény-adatainak megfelelő kezelése.
Az Európai Unió a tiszta piaci viszonyok fenntartása érdekében ellenzi, illetve csak kivételes esetekben tartja megengedhetőnek az energiaárak állami szabályozását és a szolgáltatás állami támogatását. Ez természetesen nem vonatkozik a monopol szolgáltatásokra, pl. a hálózatok működtetésére, melyek szabályozott áron folyhatnak.
Érdekes kérdés a tagállamok szerepe és felelőssége. Ha hatályba lépnek a Bizottság árampiaci reformjai, akkor minden tagállam lépéseket kell tegyen a „tiszta piaci viszonyok” bevezetésére és a „regionális együttműködés” megvalósítására. Nincs okunk megkérdőjelezni azt, hogy a megreformált piac hozni fogja a várt eredményeket – mindaddig, amíg a piac kínálati, azaz nincs szűkösség és nincs vészhelyzet. Ha viszont kapacitás-szűkösség vagy vészhelyzet miatt egy tagállam fogyasztói nem kapják meg az igényelt ellátást, akkor a fogyasztók nem az EU-t, hanem a tagállam kormányát fogják felelőssé tenni. Az ellátásbiztonságért de facto a tagállamok felelősek, sőt Az Európai Unió Működéséről szóló szerződés8 194. cikke alapján de jure felelősség is azonosítható. Ebben a helyzetben a kapacitásmechanizmusok kezdeményezése tagállami érdek, és a mechanizmusok jóváhagyásánál a Bizottság reálisan kell értékelje az ellátásbiztonsági szempontokat.
6. A kapacitásmechanizmusok állami támogatásnak minősülnek
Az Európai Unió működésének egyik alapelve a piactorzító állami támogatások tiltása. Ezen általános szabály mellett azonban Az Európai Unió működéséről szóló szerződés10 107. §-ának (3) c) pontja kimondja, hogy „a belső piaccal összeegyeztethetőnek tekinthető" „az egyes gazdasági tevékenységek vagy gazdasági területek fejlődését előmozdító támogatás, amennyiben az ilyen támogatás nem befolyásolja hátrányosan a kereskedelmi feltételeket a közös érdekkel ellentétes mértékben”. Van tehát egy általános érvényű tiltás és egy kivételezésre lehetőséget adó szabály.
A kapacitásmechanizmusokat az EU egyértelműen állami támogatásnak tekinti, függetlenül attól, hogy a finanszírozása nem költségvetési pénzből történik. Ezt a típusú állami támogatást akkor tartja elfogadhatónak, ha alkalmazását megalapozott ellátásbiztonsági szempontok támasztják alá. Ugyanakkor az elfogadhatóság megítélésénél figyelembe vesz egyéb szempontokat is, pl. az Unió dekarbonizációs elkötelezettségét és a polgárok tiszta környezethez fűződő jogát. Margrethe Vestager versenybiztos úgy nyilatkozott, hogy a kapacitásmechanizmusok nem jelenthetnek kiskaput „egyes technológiák, például a fosszilis technológiák szubvencionálására”.
A versenykorlátozási tilalomnak való megfelelőséget az Európai Bizottság mérlegeli. Az állami támogatásra vonatkozó szándékot be kell jelenteni a Bizottságnak, és annak jóváhagyásáig nem szabad a támogatást megkezdeni. A bizottsági értékelés szigorú szabályok szerint – hasonlóan egy bírósági eljáráshoz – folyik. A Bizottság irányelveket bocsátott ki11, melyben lerögzíti, hogy hogyan alkalmazza a versenyjogi szabályokat az energetikai állami támogatások esetében. A Bizottság döntéseit az Európai Bíróságon lehet megtámadni, de a gyakorlat azt mutatja, hogy általában a Bizottság véleményét fogadja el a Bíróság.
7. Fosszilis támogatások Magyarországon
Magyarországon is vannak támogatások, melyek a fosszilis energia termelését és felhasználását segítik, de ezek többsége a közlekedési szektorban található. Gondoljunk a fosszilis üzemanyagokat használó közlekedési módok infrastruktúrájának állami segítséggel történő fejlesztésére, valamint a gépjárműhasználattal kapcsolatos különböző adókedvezményekre. Nagyon jelentős támogatás áramlott a gázhálózatok kiépítésébe a tiszta és olcsó energia = gáz hivatkozással. A villamos szektorban a szénbányászatot segítő támogatások és a fosszilis erőművek hosszú távú szerződései nagyrészt felszámolásra kerültek. A szénerőművekkel és Pakssal kapcsolatban felmerül a környezetvédelmi externális költségek nem-megfizetése, és nyilvánvalóan jelentős állami támogatást élvez a nukleáris kapacitás fejlesztése.
A kapacitásmechanizmusokkal kapcsolatban Magyarország az európai fővonaltól eltérő helyzetben van, amennyiben nálunk sohasem voltak fölösleges áramtermelő kapacitások, és nem indult meg az intenzív megújuló, azon belül az időjárásfüggő termelés. További sajátossága a magyar rendszernek, hogy a bizottsági javaslattal ellentétben nálunk nem decentralizáció és piacosítás folyik, hanem központosítás és újabb és újabb területekre elburjánzó árszabályozás. Félő, hogy ezek következményeként a magyar társadalom többet kell majd fizessen a biztonságos energiaellátásért.
8. A hazai klíma- és energiapolitika előtt álló kihívások
Magyarország az energiaellátás területén importra szorul, és – ez kevésbé közismert – importra szorul a villamosenergia-ellátás területén is. Jelenleg a biztonságos ellátáshoz szükséges energiát és kapacitást gond nélkül be tudjuk szerezni a régióból, de ez a helyzet már a közeljövőben kedvezőtlen módon megváltozhat. Szakértői elemzések szerint12 a „forrásoldali bizonytalanság” kezelésére az utolsó pillanatban vagyunk. A Magyar Kormánynak kell lépnie, mert az ellátásbiztonságért a tagállami kormányok a felelősek.
Környezetvédő civil szervezetként arra szeretnénk felhívni a figyelmet, hogy az ellátásbiztonság megteremtése ne a „hagyományos” energiapiaci modell szerint, hanem az Európai Bizottság téli csomagjában javasolt klímatudatos piaci reformmal történjen meg. Ez áll ugyanis Magyarország érdekeivel összhangban. A „Nemzeti Energiastratégia 2030” c. anyagban is szorgalmazott függetlenedés az energiafüggőségtől csak akkor valósítható meg, ha a lehető legnagyobb mértékben kihasználjuk a hazai megújuló forrásokat, valamint az energiahatékonyságban és energiatakarékosságban rejlő lehetőségeket.
Lontay Zoltán,
a Levegő Munkacsoport Szakértői Testületének tagja
1 Ilyen ígéretet tett többek között a G20 Csoport 2009-ben és a G7 Csoport 2016 júniusában. Hasonló szándékokat rögzített az EU több stratégiai dokumentuma. A Párizsi Klímamegállapodás utal az éghajlatvédelmi céloknak megfelelő pénzáramok létrehozására, az ENSZ pedig fenntartható fejlődési céljainak (ún. SDG-k) megvalósítására szükségesnek tartja a fenntartható termelést és fogyasztást.
2 Lásd: https://ec.europa.eu/energy/en/news/commission-proposes-new-rules-consumer-centred-clean-energy-transition
3 Lásd: http://www.oecd.org/about/secretary-general/oecd-inventory-of-support-measures-for-fossil-fuels-2015.htm; http://www.worldenergyoutlook.org/resources/energysubsidies/fossilfuelsubsidydatabase/ ;
http://www.worldenergyoutlook.org/resources/energysubsidies/fossilfuelsubsidydatabase;
6 A számításokat, valamint az éghajlatváltozás kiváltó okait és következményeit az Éghajlatváltozási Kormányközi Testület (IPCC) jelentései ismertetik. A legutolsó jelentés elérhető itt: https://www.ipcc.ch/report/ar5/. IPCC 2018-ra készít egy speciális jelentést, mely a Párizsi Klímamegállapodásban kitűzött 1,5°C-os cél elérhetőségét vizsgálja majd.
8 Összefoglalás található itt: https://ec.europa.eu/energy/sites/ener/files/documents/technical_memo_marketsconsumers.pdf . A részletes anyagok megtalálhatók a https://ec.europa.eu/energy/en/news/commission-proposes-new-rules-consumer-centred-clean-energy-transition weboldalon az „Electricity market and consumers” c. fejezetében.
9 Összefoglaló és a jogi dokumentumokra való hivatkozás található itt: https://ec.europa.eu/energy/en/topics/markets-and-consumers/market-legislation .
12 Pl. Gerse Károly: Regionális piacok, importforrások, kapacitásigény. Megjelent a Magyar Energetika XXIII. évfolyam 6. számában, 2016 decemberében.