A magyar EU elnökség lehetőségei a közösségi energiastratégia tárgyalásában
A magyar EU-elnökség fontos energetikai nyitóeseménye lesz február elején a tematikus Európai Tanács (EiT) ülése Brüsszelben. Ezt az eseményt – a tervek szerint – további hat-hét fontos bizottsági, illetve tanácsi találkozó követi az első félévben. Magyarország növelheti a tekintélyét azzal, ha képes a tárgyalások higgadt, szakszerű levezetésére és az érdekek arányos, tárgyilagos megjelenítésére. A Levegő Munkacsoport néhány kevésbé kiemelt szempontot javasol a tárgyalásokhoz.
Közismertek az EU „3x20%” éghajlatvédelmi célkitűzései, amelyekből 2020-ig az üvegházgáz-kibocsátás 20 százalékos csökkentése (az 1990. évi szinthez képest) és a megújuló energiák 20 százalékos arányának elérése kötelező jogilag. Az Európai Parlament 2010. december 15-én megszavazta, de az Európa Tanács még nem tette kötelezővé a harmadik összetevőt, vagyis a 20 százalékos energiamegtakarítást. A tagállamok többsége mindeddig semmilyen komoly erőfeszítést nem tett a megtakarítás érdekében, csökkenés egyedül a válságnak köszönhető. Még a tálcán kínált EU-pénzforrások sem voltak elég ösztönző hatásúak, noha az energaimegtakarító beavatkozások jellemzően a foglalkoztatásra is jótékony hatással vannak. José Manuel Barroso az év elején nagyobb elkötelezettséget sürgetett.
A reális megtakarítási potenciállal kapcsolatban rengeteg egymásnak ellentmondó anyag jelenik meg. Az Európai Bizottság legújabb adatai szerint az EU a kitűzött határidőre csak 9-11 százalék közötti megtakarítást ér el, tehát a 20 százalékosnál jóval kevesebbet. Ráadásul a válság elmúlásával ismét nőhet a fosszilis, import energia felhasználása, holott energiamegtakarítással könnyen teljesíthetők lennének az üvegházhatásúgáz-kibocsátásra és a megújulók arányára vonatkozó célok is. Az Unió versenyképes maradhat, ha ezt a megtakarítást nagyrészt úgy érik el, hogy a tagállamok eközben erőteljesen növelik az energiahatékonyságra és a K+F-re fordított összegeket, illetve minden ágazatra és a fogyasztási szokásokra is kiterjedően szorgalmazzák az innovációt, nemcsak szavakban, hanem a jogszabályokban, illetve szabványokban is. A megtakarítás iránti mérsékelt érdeklődést jelzi, hogy bár 8 milliárd eurós keret vár elköltésre a városok energiafogyasztásának csökkentésére, ennek eddig töredéke fogyott csak el – jelentette ki Marie Donnelly, az Európai Bizottság Energetikai Főigazgatóságának (DG Energy) egyik vezető tisztségviselője.
A 2011-es év kivételes alkalom arra, hogy a közép- és kelet-európai országok sajátos problémái és igényei a korábbiaknál nagyobb súllyal szerepelhessenek a tárgyalások során, amit erősít, hogy két visegrádi ország követi majd egymást az elnökségben. Bár térségünkben a csatlakozási tárgyalások jó két évtizeddel ezelőtt kezdődtek, és mára számosan vagyunk teljes jogú tagjai a közösségnek, korántsem jelennek meg arányosan térségünk sajátosságai, megoldásra váró problémái az energetika területén, de más ágazatok (például területfejlesztés, mezőgazdaság) közös európai anyagaiban sem.
Vegyünk példaként egyes indikátorokat! Azt kiemelik az anyagok, hogy aránytalanul sok energiát használunk egységnyi GDP előállításához, afölött viszont elsiklanak, hogy az egy főre eső energiafogyasztásban a legtöbbet fogyasztó Luxemburg és a 27. helyen lévő Lengyelország között a különbség majdnem négyszeres. Széndioxid-kibocsátásban látszólag jól teljesítettünk, hiszen a bázishoz képest mintegy 63 százalékon állunk, csakhogy ezt főként a szocialista nagyvállalatok leépítésével, azaz egyszeri hatással értük el. Ezért is tragikusan alacsony Magyarországon a foglalkoztatottság. (Ez természetesen nem azt jelenti, hogy vissza kell állítani a nehéziparunkat, hanem azt, hogy jelentős erőfeszítéseket kell tennünk a foglalkoztatottság növelésére – magasabb hozzáadott értékű, környezetbarát gazdasági szerkezet kialakításával.)
Ebből az egyszerű példából is látható, hogy a helyzet bonyolultabb, mint ahogy azt az EU energiastratégiája bemutatja. Az infrastruktúra-bővítések, -összekapcsolások finanszírozásával, általában az energetikai szakpolitikákkal kapcsolatos megegyezéseket meg kell előznie az energetikai területen meglevő nyílt és rejtett támogatások számbavételének, és a teljes közgazdasági struktúra átláthatóvá tételének. Mert miközben a felszínen Európa kiáll az éghajlatvédelemhez elengedhetetlen változások mellett, a tagállamok valójában mindent támogatnak: a fosszilis energia felhasználását éppúgy, mint a kiváltására hivatott megújulókét, mindezt közvetlenül vagy közvetve az adófizetők pénzéből, nemegyszer diszkriminatív jogszabályokkal és nem utolsó sorban a társadalom egészére áthárított környezetszennyezéssel, természetrombolással és szociális feszültségekkel. Nem gondoljuk, hogy ezt a gyakorlatot egyik pillanatról a másikra meg lehetne szüntetni, de a tisztánlátáshoz feltétlenül szükség lenne legalább mindezen támogatások pontos kimutatására és tudatosítására a döntéshozók körében és a közvéleményben egyaránt.
Beliczay Erzsébet
a Levegő Munkacsoport elnökhelyettese