Az Európai Éghajlatvédelmi Hálózat (Climate Action Network Europe, röviden: CAN Europe) idén októberben tartotta éves közgyűlését Brüsszelben. A rendezvényen annak kapcsán esett a legtöbb szó, hogy várhatóan november végén adja ki az Európai Bizottság ún. téli energia- és klímacsomagját. A CAN Europe tagszervezete a Levegő Munkacsoport is, amelynek képviseletében vettem részt a közgyűlésen.

Az éghajlat védelméért kiálló erők érdeke, hogy

• a csomagba a lehetséges legambiciózusabb javaslatok kerüljenek,
• a javaslatok bizottsági beterjesztését követő európai parlamenti és tanácsi viták után a lehetséges legambiciózusabb, klímatudatosabb döntések szülessenek.

Némi csalódottsággal állapítottuk meg, hogy a párizsi lendület kicsit alábbhagyott az EU-ban. Az EU belső ügyeivel van elfoglalva, mint a Brexit, a migráció és a gazdasági visszaesés. Hivatkoznak az éghajlatvédelem költségeire és versenyképesség-rontó hatására (amit sokan cáfolnak). Ugyanakkor a most meghozandó döntések hosszú időre meghatározzák az EU klímapolitikáját, ezért nagyon oda kell figyelni rájuk.

2020-ra jóváhagyott jogi rendelkezések vonatkoznak. Itt a cél az, hogy minden ország teljesítse a célokat. A magyar teljesítésről később.

2030-ra össz-EU szintű jóváhagyott cél van, a csomag erre lő. 2050-re joghatással nem bíró bizottsági útiterv lett megfogalmazva. Ugyanakkor a CAN fontosnak tartja, hogy a 2030-as cselekvés a 2050-es célok ismeretében történjen. Ne költsön például az EU nagy pénzeket gázhálózat-bővítésre, amikor a gáznak mint fosszilis energiahordozónak a felhasználását 2050 után amúgy is be kell szüntetni.

A belső bajok miatt elvárás, hogy ne jöjjenek létre újabb töréspontok az Unión belül. Törekedni kell konszenzusok kialakítására – bármilyen nehéznek is tűnik ez. Az éghajlatvédelemmel kapcsolatos kommunikációban törekedni kell a kedvező hatások hangsúlyozására.

A politikai döntéshozás befolyásolására CAN titkársága megteszi a tőle telhető erőfeszítéseket. Profi lobbistákat vonultat fel, követi a politikai folyamatokat, keresi a partnereket, állásfoglalásokat ad ki stb. Ugyanakkor az EU működési módjából adódóan végső soron a döntéseket nem Brüsszel hozza, hanem a tagállamok. Ez utóbbiak viszonylag kis csoportja meg tudja torpedózni az ambiciózus klíma-döntéseket, ezért kiemelkedő fontossága van annak, hogy a zöld szervezetek otthon, saját döntéshozóiknál próbáljanak eredményeket elérni. Ehhez CAN titkársága sokoldalú segítséget tud nyújtani.

Az említett téli csomagban sok jogi anyag egyszerre kerül kiadásra (javaslat-cunami). Az energiahatékonyság területén kijön az Energiahatékonysági Irányelv módosítása, az Épületenergetikai Irányelv megújítása, az épületkorszerűsítések okos finanszírozásáról szóló anyag, valamint az Ökodizájn Direktíva megújítása. A másik nagy területen, a megújuló energiák területén korszerűsítik a Megújuló Irányelvet, kiadják a biomassza energetikai felhasználásával kapcsolatos fenntarthatósági követelményeket, valamint rendelkeznek a villamosenergia-piac áttervezéséről. Mindkét területet érinti a kormányzás megújítása (milyen jogi és egyéb eszközökkel érjék el a kitűzött célokat). Végül lesz új jelentés az Energia Unió helyzetéről. Az egyes anyagokról pontosabb (de ma még nem végleges) információk állnak rendelkezésre CAN-nél, érdeklődés esetén ezek beszerezhetők. Mindegyik témában kitűnő anyagok vannak CAN honlapján (www.caneurope.org).

A csomag tehát azt a célt szolgálja, hogy teljesüljenek a 2014 októberében EU szinten kitűzött 2030-as éghajlatvédelmi célok. (Lásd pl. http://ec.europa.eu/clima/policies/strategies/2030/index_en.htm, a kitűzött célok a következők: az üvegházhatású gázok – ühg – kibocsátásának 40%-os csökkentése az 1990-es szinthez képest, 27%-os megújuló arány és 27% javulás az energiahatékonyság területén.) Az a furcsa helyzet állt elő, hogy vannak konkrét, jóváhagyott célok 2030-ra, de ezek nincsenek tagállami szintre lebontva. Főjön a Bizottság feje, hogy hogyan fognak a célok teljesülni. Persze a Bizottságnak vannak eszközök a kezében, de ha egy ország nagyon renitens, nehéz lesz cselekvésre bírni.

CAN-nek az a véleménye, hogy a 2030-as célok nem elég ambiciózusak, és nincsenek összhangban a Párizsi Megállapodásban kitűzött célokkal. A 2014-es határozatban foglaltaknál merészebb célokat kellene kitűzni.

Kicsit konkrétabban néhány dologról. Az ühg-kibocsátást az EU felosztja ún. kibocsátáskereskedelmi (ETS) ) és kibocsátásmegosztási (ESD) szektorokra. Mindkét szektorra meghatározták az elérendő csökkentést. Az ETS szektorban a rendszer megújításától várják, hogy ismét reális ára lesz a karbonkvótáknak. Ennek elérésére ki vannak dolgozva a szakpolitikai eszközök, de jóvá kell hagyni őket. Természetesen az ipar harcol a szigorítások ellen. Ugyancsak döntés kérdése, hogy végül milyen eszközökkel kívánják majd elérni az ESD szektorban a kitűzött csökkentést. CAN szerint mindkét területen nagy lyukak vannak a szabályozásban, melyeket fel kell számolni.

A megújulók területén nincs tagországokra lebontott cél. Persze a legjobb lenne, ha ismét kiadásra kerülne a kibocsátás-megosztási irányelv, de ezt a kevésbé progresszív országok valószínűleg nem hagynák. Ez esetben a Bizottság csak célszámokat adna ki (benchmark), és a célszámokat nem teljesítő tagországokkal szemben lemaradás-pótló (gap-filling) intézkedéseket foganatosítana. Fontos eszköznek tartja a Bizottság, hogy kötelezik a tagállamokat ún. energia- és klímatervek megalkotására.

A piaci modell megváltoztatásának az a célja, hogy a villamosenergia-piacok tudják jobban befogadni a megújulókat. Itt elsősorban az időjárásfüggő megújulók miatt kell intézkedéseket hozni. Ezek változó és bizonyos mértékben kiszámíthatatlan teljesítményt táplálnak a hálózatba. Az ideális megoldás az lenne, ha a fogyasztók valahogy alkalmazkodnának ehhez. A fogyasztók rugalmas viselkedését az válthatná ki, hogy a forrás oldalon rendelkezésre álló pillanatnyi teljesítmény függvényében változna az ár. Ennek technikai feltételei megteremthetők, de egyelőre a piac nem támogatja ezt a megoldást. Az áramszolgáltatók ugyanis, amelyek szabályozott árakon fejtik ki tevékenységüket, nem érdekeltek abban, hogy többlet tevékenységet végezzenek. Abban sem érdekeltek, hogy független „rugalmasság-szolgáltató” vállalkozások munkáját segítsék.

Úgy kell a szabályozást továbbfejleszteni, hogy a megújulók a hálózati szűk keresztmetszetekben és a teherelosztásban elsőbbséget kapjanak. A piaci modellváltás további fontos eleme annak megengedése, hogy a végfogyasztók szabadon termelhessenek saját maguknak energiát, és közben férjenek hozzá a hálózat kiegyenlítő és tartalékbiztosító szolgáltatásaihoz. Az olyan fogyasztóknak, akik egyúttal termelők is lehetnek (ún. prosumerek), a szerephez juttatása az energiarendszer demokratizálását jelenti.

A CAN nem lelkes a kapacitásmechanizmusokkal kapcsolatban (vagyis azzal, hogy fosszilis erőműveket tartsanak fenn azért, hogy szükség esetén termeljenek, ha a megújuló források nem biztosítanak elegendő villamos energiát), ezek ugyanis fosszilis kapacitások tartós túlélését eredményezhetik.

A biomassza területén meg akarják akadályozni a nem fenntartható módon előállított biomassza energetikai felhasználását és követelményeket kívánnak előírni a hatásfokra vonatkozóan. Nehézséget okoz a biomassza-felhasználással kapcsolatos karbonmérleg felállítása. Mindez természetesen növelni fogja a biomassza árát, és ezzel rontani fogja versenyképességét más megújulókkal és a fosszilisokkal szemben.

Beszélgettem Jean-François Fauconnier-vel, a CAN megújulós felelősével a magyarországi megújulós helyzetről. A METÁR bizottsági notifikációja során csak azt ellenőrzik, hogy a rendszer megfelel-e az állami támogatásokról szóló szabályoknak, azt nem nézik, hogy a rendszer betölti-e a célját. Egy országnak csak akkor néznek a körmére, ha nagyon elmarad az időarányos céltól, amint az például Hollandia esetén történt. Kötelezettségszegési eljárást csak 2020 után lehetne indítani. Jean-François felajánlotta, hogy a téli csomag kiadása után, esetleg valamikor a jövő év elején eljön Magyarországra, ahol segít nekünk lobbizni.

Végül néhány szó arról, hogy nagyon rossz Magyarország megítélése a CAN közgyűlésen megjelent nemzetközi körökben. Azt mondták, hogy a magyarországi centralizációs, diktatórikus folyamatok ellentétesek az európai irányokkal. Az éghajlatvédelem területén attól félnek, hogy Magyarország koalíciót szervez a progresszív döntések ellen. Ebben valószínűleg számíthat a visegrádi országok támogatására, bár más területeken repedések látszódnak már a négy ország között. Kérdés, hogy ha a meghatározó országok progresszívebb politikát akarnak megvalósítani, hogyan fogják fogadni Magyarország viselkedését. Nehezíti a helyzetet, hogy Németországban is és Franciaországban is jobbra tolódás várható a következő választásokon.

Lontay Zoltán
a Levegő Munkacsoport Szakértői Testületének tagja