Konferencia az európai uniós támogatások tanulságairól
Vegyes előérzettel vettem részt a Magyar Pályázatkészítő Iroda Zrt. (MAPI) félnapos konferenciáján, amelyet az uniós támogatásoknak az ország fejlődésére gyakorolt hatásairól rendeztek. Vajon milyen véleménye lehet olyan szervezeteknek a pályázati rendszerről, akik ebből élnek? A rendező a cégismertetőjében egy multinacionális vállalat által elnyert képzési pályázatot talált érdemesnek a bemutatásra. Alapoktatásunk és szakképzésünk súlyos pénzügyi nehézségeit, alulfinanszírozottságát ismerve, csodálkoztam, hogy a szűkös forrásokból a profitorientált szféra ilyen tevékenységére ítélnek meg támogatást.
Az elhangzott előadások érdekesek, tanulságosak voltak, és sok hasznos javaslatot tartalmaztak. Amire leginkább felhívnám az olvasó figyelmét, az a több mint 400 oldalas tanulmány, amelyet a MAPI munkatársai állítottak össze pályázatkészítői tapasztalataik és több száz interjú alapján.
Mi az, ami számít: a tartalom vagy a forma?
A rendszerváltás után egy bennfentes új osztály alakult ki hazánkban az EU források kezelésére, a pályázatok adminisztrálására. A játékszabályok az évek során egyre bonyolultabbá és áttekinthetetlenebbé váltak, nem kevés bosszúságot, értelmetlen költségeket és fáradságot okozva pályázatírónak, kedvezményezettnek és állami kezelőnek egyaránt.
A gyakorlatban főképp két dologra ügyeltek a pályázatok kezelői: az EU előírásoknak való – nemegyszer görcsös – megfelelésre és arra, hogy lehetőleg minden nekünk szánt forrást fel tudjunk venni, el tudjunk költeni. Mivel a pályázás sikere sokszor nem a projekt minőségétől, hanem a tálalásától, a „pályázatképességétől” függött, amihez erős pénzügyi háttérre, likviditásra, anyagi erőforrásokra, valamint speciális pályázati ismeretekre volt szükség, rengeteg piacképes ötlet, ígéretes elképzelés el sem jutott odáig, hogy pályázzanak vele. Ráadásul a felesleges adminisztráció és a kezelők túlbiztosítási hajlama miatt kevesebb idő maradt az érdemi előkészítésre, illetve a projektmegvalósításra. Időhiányra hivatkozással sokszor előbb kezdték el a projekteket gyűjteni, mint a fejlesztés irányát, a stratégiát meghatározni. A közbeszerzéseknél is az egyik nagy probléma az volt, hogy a sok felesleges formai követelmény betartása mellett nem jutott elég idő és energia a projektek megtervezésére, a részletek kidolgozására. (A másik legsúlyosabb vád pedig a legalacsonyabb ár választását érte.)
A források fele még nincs elköltve
Az ellenőrzés is jobbára csak a papírmunkáig terjedt. A projektek hatékonyságát, a régióra és a nemzetgazdaságra gyakorolt hatását nemigen vizsgálták. Az indikátorokat eleve úgy választották ki, hogy azok a pályázat eredményességét igazolják. Az optimális projektméretet sem a társadalmi igény vagy a műszaki, piaci ésszerűség határozta meg. Minél nagyobb volt a projekt és minél kevésbé összetett, annál nagyobb eséllyel pályázhatott. Tanulságos az Állami Számvevőszéknek a szilárdhulladék-kezeléssel kapcsolatos tavalyi jelentése arról, miféle problémák gátolták, hogy az uniós forrásokból egy korszerű, környezetbarát, az EU prioritásaival összhangban álló hulladékkezelési rendszer alakuljon ki.
Az elköltött források hasznosultságáról sem túl hízelgőek a vélemények. Ennek okaként nemcsak a túl rövid határidőket, az állandóan változó feltételeket és a gyakorlatlanságot hozhatjuk fel mentségünkre, hanem magát az EU pályázati rendszerét is, hiszen a források ilyen módon történő (újra)osztását is sokan megkérdőjelezik. Milyen verseny az, amelyben a fejlesztéseket nem a piac törvényei alapján, a vevők igényeiből kiindulva döntik el, hanem „kívülről”, „felülről”, harmadik személyek által meghatározott feltételekkel?
Kérdés, hogy a gazdasági válság, az euró körüli problémák vagy az egyes tagországok közötti tartós különbségek mennyire gondolkoztatják el az Európai Bizottságot és Európai Parlamentet. Lesz-e lényeges változás 2014-től? Mi itt most annyit tehetünk, hogy az Új Magyarország Fejlesztési Tervhez kapcsolódó forrásokat a második félidőben ésszerűbben, átláthatóbban, kevesebb bürokráciával és jobb célokra fordítjuk. Ehhez kívánt a május 29-i konferencia is hozzájárulni.
Beliczay Erzsébet
a Levegő Munkacsoport elnökhelyettese
Az elköltött források hasznosultságáról sem túl hízelgőek a vélemények. Ennek okaként nemcsak a túl rövid határidőket, az állandóan változó feltételeket és a gyakorlatlanságot hozhatjuk fel mentségünkre, hanem magát az EU pályázati rendszerét is, hiszen a források ilyen módon történő (újra)osztását is sokan megkérdőjelezik. Milyen verseny az, amelyben a fejlesztéseket nem a piac törvényei alapján, a vevők igényeiből kiindulva döntik el, hanem „kívülről”, „felülről”, harmadik személyek által meghatározott feltételekkel?
Kérdés, hogy a gazdasági válság, az euró körüli problémák vagy az egyes tagországok közötti tartós különbségek mennyire gondolkoztatják el az Európai Bizottságot és Európai Parlamentet. Lesz-e lényeges változás 2014-től? Mi itt most annyit tehetünk, hogy az Új Magyarország Fejlesztési Tervhez kapcsolódó forrásokat a második félidőben ésszerűbben, átláthatóbban, kevesebb bürokráciával és jobb célokra fordítjuk. Ehhez kívánt a május 29-i konferencia is hozzájárulni.