Használható civil eszköz-e az európai polgári kezdeményezés?

Az Európai Unió lisszaboni szerződése bevezette az európai polgári kezdeményezés (EPK) jogintézményét, amely nagy reménykedést váltott ki a civil szervezetek és polgári aktivisták között. A reményeket az táplálta, hogy az új eszköz a megalkotóinak célkitűzése szerint lehetővé teszi, hogy az Európai Unió tagállamaiban élő polgárok közvetlenül az Európa Bizottsághoz terjesszenek az EU hatáskörébe tartozó, őket érintő jogszabály-tervezeteket. A javaslatokat a Bizottságnak kötelező napirendre tűzni, a kezdeményezőket meghallgatni és – amennyiben egyetért a javaslattal – jogalkotási eljárást indítani. Ehhez „mindössze” egymillió uniós polgár aláírására és a követelményrendszerben szereplő tagállamonkénti aláírások meglétére van szükség legalább 7 tagállamban. Ezzel az új eszközzel az európai polgárok először szólhatnak bele közvetlenül az európai jogalkotásba.

Néhány civil szervezet olyannyira bízott a polgári kezdeményezés hatékonyságában, hogy már a hatálybalépést követő percekben benyújtotta nyilvántartásba vételi kérelmét a Bizottsághoz. Hamarosan azonban felszínre kerültek az eszköz korlátai és a nehézségek, amivel az aláírásgyűjtést szervezők szembesültek. A kiábrándulás és nyilván a nehézségek miatt eddig a vártnál jóval kevesebb kezdeményezés indult (jelenleg 17 aláírásgyűjtéshez lehet csatlakozni), sikeres kezdeményezés pedig még egyáltalán nincs, és megalapozottan csak néhány szervező reménykedhet a sikerességben.

A tapasztalatokról tartott vitafórumot a Nonprofit Információs és Oktató Központ Alapítvány (NIOK) a Vitatér program keretében. A fórumon hat konkrét kezdeményezés példáján keresztül igyekeztek a résztvevők bemutatni a reményeiket és a nehézségeket. A Levegő Munkacsoport képviselője a „30 km/h – Tegyük élhetővé az utcáinkat!” című, Németországból indult kezdeményezés példáját hozta, amely környezetvédelmi és közlekedésbiztonsági okokból azt javasolja, hogy EU-szerte főszabályként 30 km/h legyen a legnagyobb megengedett sebesség a városi, illetve lakóövezeti területeken. Az egymillió aláírás összegyűjtésének nehézségét jól mutatja ez a kezdeményezés, hiszen jelenleg, az egy éves gyűjtési határidő lejárta előtt egy hónappal kevesebb, mint 33 ezer aláírás gyűlt össze (Magyarországról mindössze 107). Az első és legfontosabb nehézség tehát maga a szükséges aláírásmennyiség, amelyet ráadásul legalább 7 tagállamban, a tagállamonkénti minimális aláírásokat összegyűjtve kell teljesíteni.

Az aláírási ívek pontos formai, tartalmi követelményei a tagállamokban eltérhetnek, de mindenhol szükség van személyes azonosító adatokra, amelyek megadásától sokan tartózkodnak. Más kezdeményezéseknél komoly akadály, hogy csak európai ügyekben, vagyis bizottsági hatáskörbe tartozó ügyekben van lehetőség EPK indításra, kihívást jelent azonban annak megítélése, hogy melyek számítanak európai ügynek. Az is komoly probléma, hogy a kezdeményezést általában forráshiányos civil szervezetek, aktivisták, vagy lelkes fiatalok indítják, akiknek a drága kommunikációs csatornák hiányában nehéz megszólítani az embereket, különösen olyan témákban, amelyek nem minden országban fontosak. Nagy kérdés, hogy az online vagy a papír alapú aláírásgyűjtés a hatékonyabb – a tapasztalatok szerint önmagában egyik sem elégséges, a kettő együtt pedig nagyon erőforrásigényes. A vitán elhangzott az is, hogy az online aláírásgyűjtő rendszer működése sokszor hibás, technikai segítséget nehéz találni. Az aláírások formai kritériumainak meghatározása és ellenőrzése nemzeti szinten folyik, ami újabb kihívás elé állítja a szervezőket. Sokan elégedetlenek továbbá azzal is, hogy még egy sikeres aláírásgyűjtés esetén is az Európai Bizottság döntésétől függ az, hogy lesz-e valami a javaslatból.

A vita résztvevői egyetértettek abban, hogy az új jogintézmény alapötlete és célja nagyon előremutató, de a részletszabályok számos gyermekbetegségtől szenvednek, és a lehetetlenhez közelítő kihívást jelentenek a polgároknak. 2015-ben azonban napirenden lesz az EPK szabályozásának módosítása, ami a szakértők szerint reménykedésre adhat okot. Fontos lenne, hogy tapasztalt szervezők, polgárok, civilek és a nemzeti, európai intézmények közösen dolgozzanak ki javaslatokat a módosítási folyamatban.

dr. Bendik Gábor
ügyvéd, környezetvédelmi szakjogász

Hírfigyelő