A szaporodó lakatlan épületek ugyanúgy a nemzeti vagyon részei, mint a többi infrastruktúra. Kihasználatlanságuk, alulhasznosításuk rossz gazdálkodást jelez. Emellett csúfítják a városképet, és időnként közvetlenül is veszélyeztetik a lakosság életét.
Az elmúlt hetekben két súlyos ügy is megmutatta, hogy az önkormányzatok nem mérik fel az üres ingatlanok okozta veszélyeket. A budapesti Kodály köröndi palota tetőszerkezetének kigyulladása óta a vétlen lakók nem költözhetnek vissza a lakásaikba, és a károk több százmilliós nagyságrendűek. A Király utca 40. esetében a tüntetések ellenére nem kötelezték a befektetőt az ingatlan állékonyságának megóvására, a szándékos rombolás megszűntetésére.
A MüSzi (Művelődési Szint) és a KÉK (Kortárs Építészeti Központ) a lakatlan épületek leltárba vételét, a társadalmi párbeszédet, az ötletek gyűjtését kezdeményezte. Létrejött az üres üzlethelyiségek nyilvántartó rendszere.
A Fővárosi Önkormányzat helyiséggel (a Kossuth Lajos utcában, a Budapesti Városvédő Egyesület egykori helyén) is támogatta a Rögtön jövök! Munkacsoportot, amelynek feladata, hogy foglalkozzon az üres üzletek hasznosításával. Rendezvények szervezése mellett egy jogi konstrukció kidolgozása is a feladatuk, amellyel ösztönöznének a hasznosításra.
Az üzletek mellett azonban egész épületek hasznosítása is közérdek lenne. Iskolák, régi műhelyek, kórházak állnak ma elhagyatva, akár egy évtizedig is, részben ingatlanfejlesztők, részben önkormányzatok tulajdonában. Ugyanakkor köztudott, hogy az üres épületeket több veszély is fenyegeti. A kis hibák, apró beázások, ha nem javítják ki, hamar vezethetnek milliós sérülésekhez. Emellett fennáll a veszélye a jogosulatlan használatnak, a szándékos rombolásnak. A VII. kerület egyik forgalmas utcájában például fémgyűjtők kiszaggatták a falakból a vezetékeket, kábeleket, és a 2006-ig még az önkormányzat használatában levő, majd eladott épület ma életveszélyes romhalmazzá vált. Holott eredeti állapotában viszonylag kis költséggel egy kellemes idősotthonná vagy egyéb célra át lehetett volna alakítani.
Londonban, Berlinben is probléma az üres épületek átmeneti üresedése. Ilyenkor a tulajdonos az épületen belül néhány garzont alakít ki, amely kis összegért bérelhető. A bérlők jelenléte biztosítja, hogy illetéktelenek ne látogassák az épületet, ne keltse a gazdátlanság benyomását. Párizsban a tulajdonosokat az üres ingatlanok után fizetendő adóval ösztönzik arra, hogy gondoskodjanak a hasznosításról. Ezt a konstrukciót érdemes lenne nálunk is megfontolni. Leszorítaná a bérleti díjakat, és civil szervezetek, közcélú tevékenységek könnyebben tudnák a helyiséggondjaikat – legalább átmenetileg – megoldani.