Újra kavicsbányákról írunk, kapcsolódva a tavalyi számunkban megjelent „Utakba tapossuk jövőnk kenyerét” című írásunkhoz. Azóta sok minden történt: sorsdöntő jogszabályváltozás, a bányavállalkozók taktikai módszerváltása és drámai közmeghallgatások. Nem a termőföld-területeket védő és azok termőképességéért aggódó lakosság javára alakult a jogszabályi környezet, inkább azoknak a bányavállalkozóknak ad nagyobb szabadságot, akik „ki akarják húzni a földet a lábunk alól”.

 

2010 januárjában újra módosult a szakhatóságok részvételéről szóló 344/2009. számú kormányrendelet. A módosítás többek között arról szól, hogy ezentúl az érintett önkormányzat nem szakhatóság a településrendezési összhang és helyi építési szabályzat szempontjából sem a környezetvédelmi hatóság, sem a bányakapitányság eljárásai során, csak a helyi környezet- és természetvédelemre kiterjedően van beleszólási joga. Azonban ilyen vonatkozásban is csak abban az esetben adhatnak állásfoglalást a települések jegyzői, ha az önkormányzatnak van külön, a területre vonatkozó saját, helyi rendelete, amely szigorúbb előírásokat tartalmaz az országos környezet- és természetvédelmi rendeleteknél. Az önkormányzatoknak alapvetően kevés olyan jogi eszközük van, mellyel helyi környezet- és természetvédelem alapján elutasíthatnák, hogy a területükön bánya nyíljon, az építési szabályzatukban foglaltakat pedig nem érvényesíthetik, mert az alapján a környezetvédelmi eljárásokban nem adhatnak szakhatósági állásfoglalást. Mivel a bánya nem építmény, építéshatósági eljárás nem szükséges az engedélyezéséhez, azaz a helyi építési szabályzattal ellentétesen is létesülhet új bánya.

A rendelet e módosítását megelőzően számos bányanyitási kérelmet a település jegyzőjének állásfoglalása alapján utasíthatott el a környezetvédelmi hatóság, mert még nem történt meg a mezőgazdasági övezetben lévő terület átsorolása bányanyitás céljára engedélyezhető övezetté, és a bányavállalkozó kénytelen volt megvárni, amíg a helyi képviselő-testületet sikerült meggyőznie egy ilyen eljárás lefolytatásának szükségességéről. Előfordult azonban olyan eset is, amikor a jegyző úgy nyilatkozott, hogy az önkormányzatnak nem áll szándékában több bányaterületet kijelölni. (Egy ilyen nyilatkozathoz már akkor is nagy bátorság kellett.)

 

Az „első fecske”

 

Idén először január 18-án találkoztunk ennek a rendeletmódosításnak a hatásával, amikor hiába mentünk el beavatkozóként egy Kiskunlacházán tervezett kavicsbánya kitűzött bírósági tárgyalására, mert a tárgyalás nem lett megtartva. A bíró közölte a megjelentekkel, hogy a felperes kavicsbánya-vállalkozás visszavonta az Országos Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Főfelügyelőség elleni keresetét. Nem volt nehéz rájönni ennek okára. A perelt másodfokú határozat legfőbb, perdöntő érve ugyanis az volt, hogy a helyi önkormányzat másodfokú szakhatósága a helyi építési szabályzattal való összeférhetetlenségre hivatkozott. Mivel a fent említett kormányrendelet módosítása nem visszamenőleges hatályú, a több éve kezdődő eljárásban még perdöntő lehetett volna a másodfokú hatóságként nyilatkozó Közép-magyarországi Regionális Közigazgatási Hivatal állásfoglalása – abban az esetben is, ha a hivatalt a január 18-ai tárgyaláson annak jogutódja képviselte volna. Azonban miért kockáztasson egy pervesztést a vállalkozó, ha – alkalmazkodva a számára kedvező új jogszabályhoz – teljesen új kérelemmel új eljárást is kezdeményezhet a Közép-Duna-völgyi Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőségnél?!

A vállalkozó rájött, hogy most már fölösleges a folyamatban lévő, 2010 előtt megindult eljárásba energiát fektetnie, jobban jár, ha megszünteti. Egy új eljárásban ugyanis már nem lesz lehetősége a település jegyzőjének állásfoglalást adni, vagyis nem kell törődni azzal, hogy mit tartalmaz a helyi építési szabályzat. (Más kérdés, hogy ezzel a környezetvédelmi felügyelőségnek szerintünk mégiscsak törődnie kell majd, mert nem hozhat jogszabályellenesen határozatot. Majd a gyakorlatban kialakul, hogy ki lesz erősebb…)

 

A következő „csapás”

 

Megrázó élmény volt január 27-én Délegyházán a Közép-Duna-völgyi Környezetvédelmi Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség által tartott közmeghallgatás egy 25 hektáros kavicsbánya nyitási kérelemmel kapcsolatban.

A kérelmező öt éve szívósan küzd a bányanyitásért. Először azért utasította el a kérelmet a környezetvédelmi hatóság, mert mezőgazdasági övezetben volt a kiszemelt terület. Ez a probléma azóta „megoldódott”, mivel még 2009 októberében a vállalkozónak sikerült meggyőznie az önkormányzatot, hogy módosítsa településszerkezeti tervét és helyi építési szabályzatát azzal a céllal, hogy a kiszemelt terület besorolása „általános mezőgazdasági” övezetből „különleges bányaterület” megnevezésűre változzon.

Itt azonban más természetű problémák merültek fel. Az önkormányzat a bányavállalkozó által kiszemelt terület közvetlen szomszédságában kertvárosias lakóterületet jelölt ki, felparcellázta és az elmúlt 3-4 évben fokozatosan értékesítette. Amikor a lakosság értesült arról, hogy családi házaik szomszédságában 8 évre tervezett kitermelési időtartammal kavicsbánya nyílik, panasszal élt a környezetvédelmi hatóság felé, és segítségért fordult a Levegő Munkacsoporthoz. A civil szervezet 2007 óta vett részt az eljárásban, és véleményezéseiben ellenezte a bányanyitás engedélyezését. Tavaly már az egyik helyi lakos véleménye is megjelent, ellenezve a bányanyitást. A véleményezések, valamint vízvédelmi szakmai indokok alapján a Közép-Duna-völgyi Környezetvédelmi Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség végül elutasította a bányanyitási kérelmet. Azonban a bányavállalkozó fellebbezésének hatására a főfelügyelőség, megsemmisítve az I. fokú határozatot, környezeti hatásvizsgálat készítését írta elő. A kérelmet alátámasztó hatásvizsgálatot ki kellett egészíteni új zaj- és levegővédelmi munkarészekkel, aminek benyújtása után a felügyelőség megtartotta a jogszabály szerint kötelező közmeghallgatást.

A tervezési területtel szomszédos utcák aggódó lakói közül olyan sokan jöttek el, hogy teljesen megtöltötték a Művelődési Ház nagytermét. A hatástanulmány készítői – a talajvízszint-süllyedést bagatellizálva – döntő érvként a zajhatások kivédhetőségét szerették volna bizonyítani. A tanulmány bonyolult számításokkal ezt éppen a rendeletben megengedett határértékre tudta csak leszorítani előrejelzésében. Ezzel tulajdonképpen megfeleltek volna a kertvárosias környezetre meghatározott hivatalos követelményeknek, azonban a felháborodott lakosság kijelentette, hogy nem hajlandó nyolc évig 50 decibel hangerővel hallgatni lakásában a bányagépek zaját napi tizenhat órában. A bányavállalkozás egyik tagja éles hangon érvelve azzal replikázott, hogy hiszen a mezőgazdasági gépeknek is van akkora zaja. A lakosság egyhangúlag kinyilvánította, hogy azt inkább elviselik, egyébként is: „a traktor csak 40 napot dolgozik egy évben, míg a bányagépek a hatástanulmányban bevallottak szerint évi 250 munkanapban működnek. Ilyen állandó zajban nem lehet nyugodtan élni, pihenni, kisgyerekeket nevelni. Amikor megvásárolták a telkeket otthonalapítás céljára, senki nem mondta, hogy mellette bánya lesz.” Nem nyűgözte le őket az az érv sem, hogy nyolc év múlva a természetközeli állapotúra rekultivált bányató üdülési céllal fogja őket szolgálni. „Délegyháza már olyan, mint az ementáli sajt, tele van lyukakkal.” „Egy kukoricaföldre kiengedhetünk egy kisgyereket egyedül játszani, de egy bányató mellé nem.”

Határozottan feltették a kérdést a jelenlévő polgármester felé: lehet-e visszamódosítani a településszerkezeti tervet, hogy újra mezőgazdasági övezetbe kerüljön a terület? A polgármester kijelentette, hogy képviselni fogja a képviselő-testület előtt a lakosságnak ezt a kérését. A mellette ülő jegyző azonban hitetlenkedve mosolygott, mert ő tudta, hogy a képviselő-testület hiába tenné ezt, mivel a helyi településrendezési tervre az új jogszabály-módosítás szerint már nem hivatkozhat az önkormányzat…

Emiatt tekintünk aggodalommal a Taksony V. elnevezésű bánya bővítésével kapcsolatos, márciusi közmeghallgatás elé. Egy 2009. decemberi viharos közmeghallgatás után a Levegő Munkacsoport és a helyi természetvédő szervezet véleményezése és a felügyelőség szakmai indokai mellett a helyi önkormányzat határozott állásfoglalása volt az alapja annak, hogy az I. fokú hatóság elutasította a 66 hektáros bővítési kérelmet. A bányavállalkozó fellebbezése miatt azonban a másodfokú környezetvédelmi hatóság új eljárás lefolytatására utasította a felügyelőséget. Most már csak a szakmai érvekben reménykedhetünk – annak ellenére, hogy Taksony Önkormányzatának még mindig nem áll szándékában bányaterületté nyilvánítani a kiszemelt mezőgazdasági területet!

 

A folytatás

 

A Pest megye déli részén gomba módra szaporodó kavicsbánya-nyitások ellen a környezetvédelmi hatóságokkal és a helyi lakossággal együtt küzdő Levegő Munkacsoport a tavalyi évben több alkalommal tapasztalta, milyen kitűnően alkalmazkodnak a kavicsbánya-vállalkozók ehhez az új jogszabály-módosításhoz. A folyamatban lévő eljárások megszüntetését kérve, egy-egy kisebb jelentőségű helyrajzi szám megváltoztatásával új eljárást kezdeményeznek.

A lakosság – a térség más településeihez hasonlóan – Délegyházán is hitet tett a termőföld védelmére. Meg kell találnunk a módját annak, hogy a megváltozott jogszabályi környezetben is támogatni tudjuk ezt a célt!

 

Schnier Mária

a Levegő Munkacsoport elnökhelyettese