Interjú Madarassy Judittal, a Levegő Munkacsoport „Tiszta Levegőt!” projektjének vezetőjével

Nemrég települtél haza Brüsszelből a családoddal: két kicsi gyermekeddel és a belga férjeddel. Mi hozott haza téged?
Erről nagyon sokat tudnék mesélni, de röviden három okból jöttem haza. A legfontosabb talán, hogy nem tudtam elképzelni, hogy a gyerekek külföldön nőjenek fel. Az is sokat számít, hogy itthon az életminőségünk – nem a fizetés! – jobb. Végül pedig az, hogy külföldön folyamatosan honvágyam volt. Nagyon sokat nyomott a latban az is, hogy a gyerekeknek jobb óvodát, iskolát, és a családnak jobb lakókörnyéket tudunk biztosítani itthon, mint amilyenre kint lehetőségünk lett volna.

Mi az, ami jobban működik itthon?
A gyerekekkel általában jobban bánunk, jobban gondoskodunk róluk. Csak egy példa: Belgiumban három és fél hónapig tart a szülési szabadság. Utána az anyukák többsége kiveszi a rendes szabadságát, aztán a négy és fél hónapos csecsemőjét bölcsődébe adja. Annak az anyukának, aki mégis otthon marad, semmiféle jogállása nincs, és jövedelempótlást sem kap. A társadalomnak nincs forgatókönyve arra, hogy egy anyuka a fél éves csecsemővel otthon van, ilyen eset hivatalosan nem létezik. Itthon az emberi kapcsolatok jobbak – még mindig – és általában a családi kötelékek is erősebbek, ami nekem nagyon fontos. De a példákat hosszan lehetne sorolni.

Volt olyan, ami meglepett a jelenlegi Magyarországon?
Folyamatosan jártam haza akkor is, amikor kint voltunk, gyakorlatilag kétlaki életet éltünk, így nem lepett meg semmi. Azon kívül, hogy mennyire nem tudják az emberek, hogy milyen jó dolgunk van itthon! Tudom, hogy erre sokan felhördülnek, hiszen a bérek sok esetben szégyenletesen alacsonyak, és a közhangulaton is lenne mit javítani. Én nem ezekre, hanem a fizikai környezetre, a földrajzi adottságokra gondolok. Az észak- és nyugat-európai népek hihetetlenül cudar természeti környezetben léteznek. Igaz, hogy emiatt edzettebbek nálunk és kevesebbel is beérik. Gondoljunk csak arra, hányan fürödnek a 16 fokos Északi-tengerben. Itthon a természetes környezet, az ételek, az épített környezet és a kultúra változatosabb, gazdagabb.

Miért döntöttél úgy, hogy hazatérve újból a civil szektorban helyezkedsz el?
Mindenki, aki egészséges, arra törekszik, hogy a gyermekeinek, családjának meghitt, biztonságos otthont teremtsen. Ez nagyrészt rajtunk múlik, és sokaknak sikerül is. Nem mindegy azonban, hogy az utcára kilépve mi fogad minket. Harmonikus környezet vagy káosz? Közösség vagy közöny? Ki felel érte, ha törött az utcabútor, ha hulladéklerakónak használják az erdőt? Általában szeretjük a közös dolgokat eltolni magunktól, akkor is, ha nap mint nap szúrják a szemünket és a közvetlen lakókörnyékünkön vannak. A közös ügyeket egy egyéni érdekekre épülő társadalomban nagyon nehéz működtetni. Ugyanakkor egyre többen jönnek rá, hogy a pusztán egyéni érdekekre épülő társadalom nem élhető. Vagyis egyre több a lehetőség, hogy másokkal összefogva elkezdjünk törődni a szívünkhöz leginkább közel álló közüggyel.

Milyen projekten dolgozol most?
Idén januárban vettem át a Tiszta levegőt! projektünk koordinációját. A cél többek között tisztábbá varázsolni a buszokat, és most nem az ülések lesikálására gondolok, bár esetenként nagyon rájuk férne. A városi légszennyezés egyik legkárosabb összetevője a dízelfüst, amiből az elavult BKV és Volán buszokból sajnos jócskán jut a levegőbe. Mindenki, aki valaha látott már ilyen buszt elindulni, fel tudja idézni a fekete koromfelhőt, ami ezekből jön. Sajnos a régi buszok utasterében is elég tíz perc ahhoz, hogy megfájduljon a fejünk a kipufogógáztól. Az ócska buszok cseréje ezért elengedhetetlen.

A feladatunk kettős. Egyrészt a döntéshozók, a hivatalok előtt sorakoztatunk fel észérveket arról, hogy miért szükséges javítani a levegő minőségét, tárgyalásokra járunk, ahol megoldásokat javasolunk. Jelen esetben arról igyekszünk meggyőzni az érintetteket, hogy részecskeszűrőket kell tenni a középtávon még működőképes buszokba, az elavult buszokat pedig minél hamarabb lecserélni.

A másik feladat – és engem leginkább ez foglalkoztat – megszólítani a környezetvédelem iránt érzékeny embereket. Az édesanyák ott ülnek az orvosi rendelőkben az asztmás gyermekükkel, de nem tudják, hogy sokan azért szenvednek nehézlégzéstől, mert szennyezett a település levegője. Vagy ha tudja is az anyuka, beletörődik a rossz helyzetbe, nincs ereje, kedve változtatni, vagy fogalma sincs, hogy ő mit tehetne. Nagyon kényelmes a döntéshozókra hárítani minden felelősséget, de én nagyon szeretném azt hinni, hogy egy családanyának nem csak abban van választási lehetősége, hogy borsófőzeléket vagy répafőzeléket főzzön-e ebédre. Óriási a felelőssége mindannyiunknak abban, hogy hogyan élünk, milyen példát mutatunk a környezetünknek, és abban is, hogy milyen döntéshozóink vannak.

Milyen céljaid vannak ezen a területen a Levegő Munkacsoportnál?
Szeretném, ha a környezetet érintő kérdéseket közelebb tudnánk vinni az emberekhez. A környezeti gondok egyre összetettebbek, ugyanakkor sokszor kevésbé láthatóak, érzékelhetőek. Mondhatjuk, hogy szerencsére, mert 1952-ben a nagyon is látványosan szennyezett londoni levegő, ami sárgás-fekete ködfolyamként kúszott be a házakba, 4000 ember halálát okozta egy hét alatt, és több százezer embert betegített meg. Azóta csökkent a magas kéntartalmú szilárd tüzelőanyagok felhasználása, ezért ilyen ma Európában már nem fordul elő. Látványos levegőszennyezés azért még ma is létezik, például mindenki érzi, ha a szomszéd hulladékkal fűt. Hazánkban ma a hulladékok házilag történő elégetése az egyik legnagyobb környezet-egészségügyi probléma.

A másik a gépjárművek által okozott szennyezés, amit az előzővel ellentétben majdnem természetesnek veszünk, talán azért, mert kevésbé látványos, és mert a felelősség sokfelé oszlik. Pedig hosszú távon éppúgy megbetegszünk tőle. A hegytetőről megdöbbenten látjuk, hogy mit lélegzünk be a városban, de egyébként nem gondolunk rá.

A gépjárművek, munkagépek mind-mind a napi élet részei, ugyanakkor az emberekben nem tudatosul: saját maguk okozzák az asztmát, a köhögést, a fejfájást saját maguknak – és sajnos másnak is. A helyzet azért sem könnyű, mert mindenki mástól várja a megoldást. Pedig a megoldás talán egyszerűbb, mint gondolnánk – jó lenne több figyelmet fordítani egymásra, az élővilágra, az életre... Szent-Györgyi Albert fogalmazta meg nagyon szépen:
„Uram! Azzal dicsérlek, hogy szebbé teszem a Teremtés rám eső zugát,
hogy fénnyel, meleggel, jóakarattal és örömmel
töltöm meg világomat.”

Milyen személyes céljaid vannak a jövőre nézve?
Szeretnék a gyerekeimnek nyugodt, rendezett, meghitt családi hátteret biztosítani és jó példát mutatni – erre törekszem, de sajnos nem mindig sikerül. Szeretném, ha továbbra is olyasmivel foglalkozhatnék hivatásszerűen, ami érdekel.

Mi az, ami feltölt?
A természet. Azok a helyek, ahol az „örökkévalóságot” lehet érezni, az erdők, a hegyek. Szívem szerint folyamatosan ilyen vidéken élnék...

Az interjút készítette Varga Judit,
a Levegő Munkacsoport elnökségi tagja