A környezetvédelmi hatóság új határozata elutasítja a Szentendre és Szigetmonostor közötti kishíd megépítését, így (legalábbis egyelőre) elhárult annak a veszélye, hogy hatalmas új gépjármű-forgalom és burjánzó beépítések veszélyeztetnék a másfél millió ember ivóvízét biztosító vízbázist.
Legutóbb a Lélegzetnyi 2008. augusztusi számunkban írtunk a hazánk legjelentősebb vízbázisát érintő témában: „Milyen következményekkel járna a szigetmonostori kishíd?” című cikkünk a vízbázist átívelő Megyeri híd – az M0-ás autópálya északi hídja – átadása kapcsán jelent meg. A parti szűrésű kutak védőterülete miatt a hídról nem vezethetett lehajtó a szigetre, ezért Szigetmonostor község önkormányzata ragaszkodott ahhoz, hogy épüljön egy olyan közúti híd is, amely a jobboldali Duna-ágon keresztül kötné össze Szigetmonostort Szentendrével, illetve a 11. számú főúttal. A Levegő Munkacsoport – a Fővárosi Vízművekkel szakmai egyetértésben – főleg ennek az utóbbi, kis közúti hídnak a megépítése ellen fejtette ki érveit.
A kishíddal kapcsolatos, 2010-ben megindított környezetvédelmi eljárásban ezt így indokoltuk: „Nem csupán azok a kutak szűnnének meg, amelyeknek helyét a híd műtárgyai elfoglalják, hanem a sziget, mint az ivóvízbázis háttérterületének viszonylagos védettsége is.”
A hatásvizsgálati dokumentáció is megemlíti, hogy a Szigetmonostort Szentendrével összekötő hídnak gazdaságélénkítő hatása lenne, ami a jobb elérési lehetőségek miatt az aktív lakónépesség növekedésében mutatkozna meg. Nem véletlen, hogy Szigetmonostornak – a kis üdülőtelepnek indult, de mára már nagy területen elhelyezkedő, csatornázatlan kertvárossá kifejlődő Horány belterületbe vonásán kívül – egyéb belterület-növelési tervei is vannak. Hasonló a helyzet az északabbra fekvő Pócsmegyerrel is, ahol a szintén vízfejjé nőtt, csatornázatlan Surányt vonták belterületbe, és további lakóterületi fejlesztéseket terveznek.
A hatásvizsgálati dokumentáció a híd létesítésének hat lehetséges helyszínét határozza meg: a „B”, „C”, „C1”, „C2”, „C3” és a „D” változatot.
Ezek közül a Fővárosi Vízművek csak a „D” célterületet látná megvalósíthatónak, mivel ez veszélyeztetné legkevésbé a kutak védőterületét. Azonban ezt Szentendre város – a 11. sz. főút csomópont nélküli keresztezése után – csak 2 kilométernyi, egyenesben vezetett alagúttal tudná elfogadni úgy, hogy a Szentendrei Skanzen déli szegleténél alkotna csomópontot és a tervezett, Szentendrét nyugatról elkerülő út egyik nyomvonalváltozatához csatlakozna. Ezzel az elgondolással nem csak az a baj, hogy hanyagul kezeli a környezetvédelmi szempontokat, de nem számol az egyelőre tisztázatlan természetvédelmi szempontokkal sem, például az elkerülő út megvalósíthatóságával összefüggésben, ami miatt meghiúsulhat ennek a kapcsolatnak a lehetősége.
De a hatásvizsgálati dokumentáció szerint a becsült medermélység miatt a „D” hídvariáns esetében sem teljesülhetnének a Vízművek előírásai a pillérek medernyílása tekintetében. Ez újabb problémát vet fel.
A „B”, „C”, „C1”, „C2” és „C3” változatok esetében a szigeten lévő vízbázisok belső védőterületének áthidalásával adódnának további problémák a szigeti oldalon.
A Közép-Duna-völgyi Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség a benyújtott dokumentáció és az eljárás során tudomására jutott adatok alapján első fokon hozott határozatában megállapította, hogy a Szigetmonostor és Szentendre között, a szentendrei Duna-ágon létesítendő híd és a két településen a hídhoz vezető utak kiépítésének változataira és az azokhoz csatlakozó szigetmonostori nyomvonalakra egységes környezethasználati engedély nem adható. Megállapította továbbá, hogy az előzetes vizsgálati dokumentációban kidolgozott „D” helyszín és a Szigetmonostor területén levő I. és II. számú, valamint a Szentendrén lévő 0, 1, 1, 3, 4, 5, 6 számú útnyomvonalak nem tartoznak a környezeti hatásvizsgálati és az egységes környezethasználati engedélyezési eljárásról szóló 314/2005. (XII. 25.) Korm. rendelet hatálya alá.
A határozat ellen Szigetmonostor Község Önkormányzata fellebbezést nyújtott be az Országos Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Főfelügyelőséghez.
A Főfelügyelőség a másodfokú eljárásban felülvizsgálva a körülményeket, 2011. december 9-én kelt határozatában helybenhagyta az elsőfokú határozatot.
Vízbázis-védelmi szempontból megállapította, hogy a „D” hídhelyen kívüli többi helyszín-változat csak az érintett vízbázisok külső védőövezetének területén belül megépítendő hídpillérekkel valósulhat meg. A külső védőövezetben a gyakorlatilag fedő- vagy vízvezető talajréteget érintő pilléralapozás tiltott tevékenységnek minősül.
Tájvédelmi szempontból többek között kifejtette, hogy a Szentendrei-sziget déli részének – (a 11306 sz. úttól délre eső területek) tájegyediségét, különleges tájértékét – a budapesti agglomerációs településektől eltérően – annak feltáratlansága, viszonylagos elzártsága jelenti. Hasonló adottságú terület a főváros közvetlen környékén ma már sehol sem fordul elő. A terület tájvédelmi funkciója egyrészt az ivóvízbázis védelme, továbbá védett és a Natura 2000 program által megnevezett fajok és azok élőhelyeinek védelme.
Az előzetes vizsgálati dokumentáció szerint „a tervezett úthálózati elemtől nem a meglévő utak tehermentesítését várjuk, hanem egy jelenleg hiányzó kapcsolat létrejöttével kialakuló területfeltáró hatást.” A tervezett közlekedési kapcsolat eredménye nem egy területnek, tájrészletnek a gépkocsiforgalom környezeti hatásaitól való tehermentesítése, hanem – az új közúti kapcsolat kiépítésével – fokozottabb terhelése lenne.
A tervezett hídváltozatok bármelyikének megépítése tartós, gyakorlatilag visszafordíthatatlan változást okozna a tájszerkezetben. A megvalósítást követően a közlekedés, gépkocsiforgalom környezeti hatásai hozzáadódnának a már meglévő gépjárműforgalom környezeti hatásaihoz.
A határozat beidézi a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal állásfoglalását is. Érdekességként megemlítjük, hogy ez az örökségvédelemre kiterjedő állásfoglalás éppen a legkedvezőbbnek tartott „D” helyszín-változattal szemben nyilatkozik így: „A tervezett létesítmények a Szentendre belváros műemléki jelentőségű terület (MJT) tágabb táji környezetében kerülnek kialakításra. Az elsőfokú örökségvédelmi szerv állásfoglalása szerint műemlékvédelmi szempontból a D változat a legproblémásabb, […] a D változat a szentendrei oldalon is magas hídpályával épülne, ami a lakott területeket és a helyi védelem alatt álló „határcsárdát” kedvezőtlenül érintené…..”
Schnier Mária
a Levegő Munkacsoport elnökhelyettese