Készítsük fel településeinket, épületeinket az éghajlatváltozásra!

A Levegő Munkacsoport a Nemzeti Energiastratégia tervezetének május végi változatával kapcsolatban szorgalmazza a fogyasztói oldal (közlekedés, települések, épületek) energiatudatos szerkezeti átalakítását. Egyetért azzal, hogy az anyagban szereplő ellátásbiztonság, versenyképesség és fenntarthatóság fontos pillérei az energiastratégiának. Ám a magas importfüggőségre, az éghajlatváltozásra és a jövőben is folyamatosan növekvő energiaárakra tekintettel az energiatudatosságnak életünk minden mozzanatára ki kell terjednie, túlmutatva az ágazatokon.

Az energiatakarékosságot és az összes szektorra vonatkozó energiahatékony szerkezet kialakítását prioritásként kell kezelni. Nem engedhető meg, hogy a közigazgatás jelenlegi szerkezete korlátozza egy hatékony nemzeti energiastratégia megvalósítását. A közlekedés mellett a stratégia pontosabb kidolgozásra váró részei a települések és az épületállomány. Energiatakarékos település- és épületállomány kialakításához a mainál sokkal szorosabb együttműködésre lenne szükség a minisztériumok, elsősorban a Belügyminisztérium és az Nemzeti Fejlesztési Minisztérium között.
Komoly energiamegtakarítási lehetőségek vannak a települések klíma- és energiatudatos kialakításában:

  • A többközpontúság, a forgalomcsillapítás, gyalogos zónák kialakítása, a színvonalas tömegközlekedés a gépjámű-közlekedési igényeket csökkentheti.
  • A kompakt települések kialakulása ellen hat egyebek mellett az alacsony földvédelmi járulék. A városkörnyéki telekárak olcsóbbak a rozsdaövezetieknél, de a zöldmezős beruházások a társadalom számára drágák. A közművesítés, közlekedés magas externális költségeinek és a nagy fajlagos energiaigénynek a fékezésére sokkal átgondoltabban kellene a szabályozást kialakítani.
  • Klímavizsgálatokra épülő településrendezéssel jobban lehetne a szélsőséges időjárásokhoz alkalmazkodni. Széles azoknak a parkosítási és építészeti beavatkozásoknak a száma, amelyekkel csökkenthető lenne az épületek hűtési igénye, ami köztudottan jóval energiaigényesebb, mint a fűtés.

Örvendetes, hogy a települések mikroklímájáról, a beépítések komfortérzetre illetve energiafogyasztásra gyakorolt hatásáról ma egyre pontosabb ismereteink vannak. A hatvanas és hetvenes években Probáld Ferenc és Péczely György nemzetközi hírű éghajlatkutató munkát folytattak. Az ezt követő évtizedekben a települési éghajlatkutatás hazánkban háttérbe szorult. Kétezer után azonban ismét fellendült, részben a közös európai kutatások finanszírozása révén, részben pedig jelentős technikai innovációknak – a térinformatikának, az űrfelvételeknek – köszönhetően. Számos eszköz áll ma rendelkezésre a mobil komplex mérőberendezésektől kezdve a műholdas felvételekig, amelyekkel meghatározhatók egyes beépítések hatásai, valamint becsülhető, hogyan fogja egy tervezett létesítmény a helyi mikroklímát alakítani. A települések építési igazgatása azonban nemigen érdeklődik az új ismeretek iránt. Ideje lenne az építési szabályozást is a tudományos eredmények alapján korszerűsíteni. Ezzel párhuzamosan pedig az építészek, tájtervezők, kertészek és más szakemberek képzésében is gondolni kellene a városi mikroklíma alapjainak ismertetésére.

A Szegedi Tudományegyetem Éghajlattan és Tájföldrajzi Tanszékének mobil mérőberendezése
egy-egy településrész vagy park kellemesebb komfortérzetét biztosító tervezéséhez,
átalakításához (Kántor Noémi és Égerházi Lilla PhD hallgatók)

Az épületek létesítésére és üzemeltetésére fordítjuk az összes energia mintegy harmad részét. Ezért nemcsak az ágazat programjában és az energiahatékonysági cselekvési tervekben, hanem az általános energiapolitikában is meg kell jelennie annak, hogy milyen minőségű épületállomány lenne kívánatos közép- és hosszú távon Magyarországon. Míg az energiastratégia egészénél azt hiányoljuk, hogy kevesebbet foglalkozik a többi ágazat energiaszerkezetével, addig a meglevő épületállomány esetében tovább nehezíti az egyeztetést, hogy túl sok tárcához tartozik az építésügy.

Az előző rendszerből örökölt, a mai napig megoldatlan feladat például Budapest XIX. századi és XX. század eleji épületállománya jövőképének kidolgozása. Mennyire fontos számunkra az egyes városrészek történelmi hangulatának, jellegzetes stílusának megőrzése? A visszakeresztelt utcanevek nem fogják helyettünk őrizni a történelmet! A fenntartásra érdemes hagyományokba pénzt és munkát kell fektetni. Csak a bulldózeres városmegújítást engedhetjük meg magunknak? Nem félünk-e attól, hogy ha tovább folytatódik a régi házak, utcasorok lebontása, a kutyát sem fogja többé érdekelni a főváros, és búcsút mondhatunk az idegenforgalomnak?
Ám az is valós veszély ma, hogy – az építészeti örökség védelmével párhuzamosan – nem védekezünk a nyári hőhullámok ellen „hagyományos” eszközökkel: fasorokkal, csapadék-visszatartással, az átszellőző csatornák megtartásával.
Fontos lenne az épületek fűtésének átgondolása is. A régebbi épületeknél, műemlékeknél számos kötöttség van a kéményekre és a fűtőtestek elhelyezésére vonatkozóan, amelyek például távfűtéssel könnyebben lennének teljesíthetők. A gázkonvektoros lakások és a nagyobb irodaházak teljes fűtéskorszerűsítési igénye kielégítésénél is szóba jöhet a távfűtés, amely egyben a helyi légszennyezettség szempontjából is kedvező változást hozna. Ha nem teszünk semmit, lassan odajutunk, hogy néhány légkondicionált épülettől eltekintve elértéktelenednek, teljesen lepusztulnak a belső negyedek. Holott az ott található épületállomány még elhanyagolt állapotában is szívszorítóan szép.  

Egy másik megoldatlan terület a vidéki települések arculatának védelme. Európa legtöbb országában – nemcsak Provence-ban vagy a Földközi tenger partjai mentén – a mai építtetők is féltve őrzik az évszázados hagyományokat. A helyi stílus továbbélése nemcsak idegenforgalmi szempontból fontos. Egy település utcavezetésében, az anyagok, színek, formák megválasztásában évszázadok tapasztalata érvényesül: hogyan lehet legjobban védekezni a szél, a forróság vagy éppen a nagy hidegek ellen.
Az 1970-es évek közepén volt egy országos tervpályázat, amelynek eredményeként tájegységekre bontva készültek típustervek, megőrizve a helyi formakincset, miközben alkalmazkodtak a kor igényeihez. Egy-egy szépen felújított régi parasztházról rendszerint kiderül, hogy egy „pesti” művész vagy egy külföldi tulajdonos tartotta fontosnak a megőrzését. Az építőanyagok (vályog, nád, fa, kő stb.) még megtalálhatók sok helyen, egységes utcaképet azonban, amihez igazodni lehetne, lámpással kell ma keresni. Mégsem hiszem, hogy nem kellene legalább megpróbálni közös erővel esztétikusabbá alakítani településeinket. Ha külön építészeti, arculatvédelmi stratégiánk nincsen, akkor a vidékfejlesztésnek és az energiastratégiának kellene ezt felkarolni.

Nem engedik átalakítani a rossz állapotú présházat,
de segítség sincs az autentikus felújításhoz (Vas megye)

Végül álljon itt néhány megjegyzés a lakásépítéssel, különösen a tervezett bérlakásokkal kapcsolatban. Az elmúlt évek felelőtlen hitelkihelyezései és a laza építési szabályozás következtében a befejezetlen lakások száma 100-150 ezerre becsülhető. Ez 4-5 évi lakásépítés mennyiségének felel meg. Mivel a lemaradás nem a lakások mennyiségében van, sokkal inkább a felújításoknál, ezért az új lakásokat sokkal gondosabban, innovatívabban kellene megtervezni. Ez nemcsak az épületenergetikára vonatkozik, hanem a funkcionális elrendezésre, a különböző generációk, családösszetételek igényeinek figyelembevételére és a közös helyiségek kialakítására. Számos jó példával szolgálhatnak az osztrákok vagy a dánok, ahol a bérlakások kedvezőbb aránya mellett a kialakításukra és a környezetükre is sokkal több gondot fordítanak. Tanulhatnánk Németországtól is, ahol a háború utáni óriási lakásínség idején nemzetközi tervpályázatot írtak ki a szociális lakótelepekre. A világ minden tájáról küldtek terveket neves építészek, amelyek megépítésével sikerült mai igényeket is kielégítő minőséget létrehozni. Sokkal komolyabb szerepvállalásra lenne tehát szükség az építési igazgatás központi és helyi szereplői részéről a lakásépítés irányának és minőségének alakításában.

Beliczay Erzsébet
a Levegő Munkacsoport elnökhelyettese

Hírfigyelő