Az állampolgári jogok biztosának hivatala megvizsgálta a közfoglalkoztatás helyzetét. Október 3-án a vizsgálattal kapcsolatban rendezett konferencián zöld szervezetek is részt vettek. Beliczay Erzsébet a Levegő Munkacsoport képviseletében arról beszélt, hogy külön kell választani a kistelepülések és a városok foglalkoztatási gondjainak megoldását. Az éghajlatváltozás hajtóerőként működhetne önellátó kistelepülés-hálózatok kiépítésében, méltóságos életkörülményeket biztosítva az ott élőknek.
A több mint félmillió munkanélküliből a közmunkaprogramokban résztvevő „szerencsések” munkájukért a minimálbérnél is jóval kisebb összeget kapnak. Az elhúzódó globális válság miatt keveseknek sikerül később a munkaerőpiacon állást kapni, legtöbbjük a segély és újabb közmunka lehetőség között libikókázik. A napi 6–8 órai munkáért kapott heti 6–9 ezer forintot sem viheti mindenki haza a családjának, mivel ebből előzőleg levonják a tartozásokat. Márpedig szinte minden munkanélküli háztartásban gyűlnek a „sárga csekkek”, a kifizetetlen hulladékkezelési, víz-, csatorna- és egyéb díjak. Annak idején a Levegő Munkacsoport sokszor tiltakozott az erdő széli kistelepülések „elgázosítása” ellen, vagyis amiatt, hogy a földgázvezetékeket oda is megépítették, ahol az gazdaságilag és környezetvédelmileg ésszerűtlen volt. (A gázártámogatás megszűnése óta sok vidéki család már nem is tudja a gázszolgáltatást igénybe venni.) Régóta szorgalmazzuk, hogy ne kényszerítsék rá a kistelepülésekre a városias területekre kifejlesztett, hatalmas infrastrukturális beruházásokkal és rengeteg fosszilis energiát igénylő üzemeltetéssel járó szilárd- és folyékony hulladékkezelési módszereket. Miért fizessenek külső vállalatoknak olyasmiért a munkanélküliségtől, pénztelenségtől sújtott vidéki háztartások, amit helyben meg tudnának oldani, sőt ennek révén munkahelyek és bevétel is keletkezne? Arról sem esik szó, hogy a sűrűn lakott városrészek lakói számára is olcsóbb lenne a szolgáltatás a távolabbi, ritkán lakott területek bekapcsolása nélkül.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ) előrejelzései szerint jövőre is aszályos időjárás várható, amelynek következményeit a környezetvédelmi tárca a tározókapacitások bővítésével és a csapadékvíz visszatartásával javasolja enyhíteni. Jó lenne, ha a keletkező szennyvizet is helyben hasznosítanák, és végre rendeletileg is szabályoznák, hogy – elsősorban szociális és vízgazdálkodási szempontok alapján – tilos legyen csatornahálózatot építeni ott, ahol a helyi, természetközeli kezelés kisebb vagy hasonló költséggel megoldható.
Évente 150–170 milliárd forintot fordít az állam közmunkaprogramokra. Az önkormányzatok panaszkodnak az ezzel járó rengeteg adminisztrációra, és ugyanakkor a programok nem „hálót” jelentenek, hanem csak „halat” a kedvezményezetteknek. A segélyen élők számát nem tudják a rövid távú foglalkoztatási programok érdemben csökkenteni. Kiutat jelentene a mélyszegénységben élőknek, ha a támogatást kistelepüléseken önellátás felé vivő, régi és új technológiákat ötvöző, a biodiverzitást megőrző-fejlesztő, több évre szóló, kiszámítható programokra fordítanák. Lantos Tamás, az Ormánság Alapítvány igazgatója, Markóc polgármestere arról beszélt a konferencián, hogy a kistelepüléseken az önkormányzatnak egyszerre oktató, kutató, dokumentáló, hagyományőrző és (családokat eltartó) gazdasági szerepe van. A képzési programokba a kistelepülések polgármestereit is be kellene vonni. Osztrák politológusok és hazai szociológiai kutatások egybehangzóan állítják, hogy a kistelepüléseken lakók sorsát rendkívül előnyösen befolyásolhatja egy felkészült és tisztességes polgármester, illetve a felvilágosult, jól tájékozott képviselőtestület.
A közmunkaprogram potenciális lehetőség a hátrányos térségekben, mert a forrás az önkormányzat költségvetésén felül érkezik. A munkahelyteremtési cél azonban fordítva is elsülhet, ha a helyi vállalkozásokat, az önkormányzat alkalmazottjait váltják ki közmunkával. Számos fenntartható tevékenységre van lehetőség: télen-nyáron jól szigetelő vályogház építése, energiaerdőt tápláló szennyvízkezelés, tájtagoló erdősáv ültetése, genetikai örökségvédelem (helyi, ellenálló szaporítóanyagok és állatok nevelése). Megvalósításukhoz szakismeretre és több éves kifutási időre is szükség van. Közép- és hosszú távú programmal rendelkező önfenntartó mintatérségeket kellene létrehozni, amelyek tapasztalatcserére, képzésre is lehetőséget adnának a környéken élőknek. Ennek legfontosabb feltétele, hogy legalább 4–5 évre garantálják számukra a forrásokat, hogy előre tervezhessenek.
A helyi pedagógusok, orvosok, gazdák, elszármazott, de kötődő nyugdíjasok stb. összefogásával, a tapasztalatok átadásával a bejövő forrásokat képzésre és a településre szabott programok fokozatos megvalósítására kellene fordítani, hogy idővel a családok saját lábukra tudjanak állni. Ehhez fontos az adórendszert és a jogszabályokat is harmonizálni. Szabadkai Andrea, a Szövetség az Élő Tiszáért vezetője említette, hogy ha egy szociális szövetkezet egy kicsit sikeresebb, esetleg némi nyereséget is termel, akkor azonnal kikerül a kedvezményezettek közül. Ott viszont kezdőként nem tud versenyezni, nem tud az adók kifizetéséhez és apróbb beruházásokhoz, piacra kerüléshez szükséges bevételhez jutni, és visszazuhan a segélyezésbe. Ez is olyan probléma, amire már évek óta sokan hívták fel a szabályozók figyelmét.
Vajon nem természetes lenne-e napjainkban, hogy lelkiismeretesen elvégzett munkából mindenki meg tudjon élni, el tudja tartani a családját? A megújuló energiák, helyi, természetközeli technológiák lehetővé teszik, hogy vidéken a XXI. században elvárt alapellátás jelentős részét a családok elő tudják maguknak teremteni. A növekvő élelmiszerárak és az egészségtudatos fogyasztók piaci potenciált jelentenek: nyereséges tevékenységgé alakíthatják a munkaigényes, a hagyományokat és a korszerű tudást ötvöző élelmiszertermelést és -feldolgozást. A közmunkaprogram továbbgondolása és az éghajlatváltozás fenyegetése együttesen elvezethetnének a kistelepülések fenntarthatóvá válásához.
Beliczay Erzsébet
a Levegő Munkacsoport elnökhelyettese
Melléklet:
Ismertetés az Országh József hetyefői látogatásán készült filmről
A film egy Veszprém megyei kistelepülésen készült Országh József Belgiumban élő professzorral. A több mint száz éves, korszerűsített parasztházban alomszék (száraz WC) van a mosdóban. A tartályát 6–7 naponta ürítik a kert végében levő komposztáló sarokba. Két év alatt lesz a fekáliából, növényi rostok (fűrészpor, száraz levelek, papírhulladék) hozzáadásával szag, fertőző baktérium és káros nyomelemek (hormonok, vegyszermaradványok) nélküli, zöldséges kert táplálására is alkalmas föld.
A háziak szűrt csapvizet isznak, azzal főznek, egyébként pedig kútvizet használnak. A meleg vizet tavasztól őszig napkollektorral állítják elő. A szürke vizet a kertben elásott tartályba vezetik, ahol felúsznak a felszínre a zsiradékok, és a víz átfolyik a következő tartályba, ahol a szennyeződések tovább bomlanak, majd a vizet egy építési törmelékekkel teli szűrőgödörbe vezetik. A professzor szerint kedvező esetben akár közvetlenül is lehet öntözésre használni a szürkevizet. Ezt a szennyvíz-kezelést helyesebb lenne helyi szennyvíz-hasznosításnak nevezni. Azon kívül, hogy nem igényel hatalmas csatornázást, átemelő szivattyúzást stb., a szürke vizet nem felszíni élővízbe vezeti, hanem a talajba, amely minden szennyezést, a hormonokat, gyógyszermaradványokat is lebontja.
Mivel az élelem egy részét megtermelik a kertben, illetve megvásárolják a tehenészetben ezért elszállítandó hulladék is alig keletkezik. Vagyis a „sárga csekkek” nem fenyegetik a háztartás pénzügyi egyensúlyát.
(A filmet a Sümegi InfoTv készítette)
Kapcsolódó anyagok:
https://www.levego.hu/hirek/2011/10/egy_lepes_elore_ketto_hatra_a_szennyviztisztitasban
https://www.levego.hu/hirek/2012/03/kitoresi_lehetosegunk_a_vizhttps://www.levego.hu/kapcsolodo_anyagok/a_videk_varazsa
https://www.levego.hu/videok/a_sumegi_infotv_riportja_a_terseg_szennyvizberuhazasairol