Lehetne kevesebb halálos baleset az utakon

Évente közel ezer halálos baleset elkerülhető lenne a kamionok áramvonalasításával. Az Európai Közlekedésbiztonsági Tanács (ETSC) szerint az évente bekövetkező halálos balesetből 2011-ben több mint 4000-ben volt részes kamion, ami azt jelenti, hogy a közlekedésben való részvételükhöz képest aránytalanul sok halálos baleset fűződik hozzájuk. Az utakon közlekedő gépjárművek három százaléka tehergépkocsi, de a halálos közúti balesetek 18 százalékáért felelősek. Sok száz ember életét lehetne megmenteni a baleseti haláltól a formatervezett, a gépkocsivezető által belátott területet is jelentősen megnövelő vezetőfülkékkel. (Ezt is vizsgálják a Transport Research Laboratory-ban az Európai Unió megrendelésére. Készülő tanulmányuk összefoglalója letölthető innen.)

További hátránya a mai szögletes vezetőfülkének a légellenállás, ami az  egyik okan annak, hogy húsz éve ugyanazon a szinten van a nehéz tehergépkocsik fogyasztása, miközben a személyautóké jelentősen kevesebb lett. A személyautók gyártóit ugyanis a fogyasztás csökkentésére szorítja az EU. A brüsszeli székhelyű Európai Közlekedési és Környezetvédelmi Szövetség, a T&E (amelynek a Levegő Munkacsoport is tagszervezete) szerint a vezetőfülke áramvonalasításával akár 10 százalékos fogyasztáscsökkenés is elérhető lenne, ami a fuvarozók – és áttételesen a megbízóik – terheit is jelentősen csökkentené.

Vannak szabályok arra, hogy hogyan nézhet ki egy kamion, és arra is, hogy milyen méretű tehergépkocsik közlekedhetnek az EU-ban a nemzetközi forgalomban. Ahhoz, hogy a teherautók biztonságosabbak, áramvonalasabbak lehessenek, módosítani kell „A gépjárművek, az ezekhez tervezett pótkocsik és rendszerek, alkatrészek valamint önálló műszaki egységek általános biztonságára vonatkozó típus-jóváhagyási előírások”-rólszóló 661/2009/EK közös európai parlamenti és tanácsi rendeletet. A szükséges módosítást, a vezetőfülke meghosszabbítását már régen szorgalmazza a Bizottság, egyetértésben a közlekedési eredetű levegőszennyezés, üvegházgáz-kibocsátás és más környezetszennyezések csökkentését szorgalmazó civil szervezetekkel. A javaslat szerint már 2017-től forgalomba kerülhetnének a mainál olcsóbban üzemeltethető és baleset esetén kevésbé veszélyes teherautók. Ehelyett még legalább hét évet kell várnunk, az első újfajta teherautók valószínűleg 2022-ben jelenhetnek meg az országutakon. Most jutottak el ugyanis odáig a tagállamok állandó brüsszeli delegáltjai és az Európai Parlament képviselői, hogy kialakították a kereteit a folyamatnak, amelynek a végén elfogadtatik a Parlament és az Európai Tanács rendeletmódosító közös döntése. (A menetrendet még jóvá kell hagynia az Európai Parlamentnek, de ez remélhetőleg megtörténik.)

Érthető a halasztást kiharcoló autógyárak törekvése a döntési folyamat lelassítására, hiszen amint megszűnik a mai szögletes vezetőfülke-kialakítást kikényszerítő korlát, az, hogy csak 2,35 méter lehet a hossza, a mai modellek gyorsan eladhatatlanná válnak. Annál kevésbé érthető a tagállamok behódolása az autógyáraknak, hiszen mind a halálos balesetek számának csökkentése, mind az energiafüggés lazítása az EU fontos célkitűzése.

Az eredeti bizottsági javaslat már 2017-től (!) engedélyezni kívánta az újfajta vezetőfülkét. Az autógyárak viszont 2025-ig (!) tolták volna ki a határidőt, attól való félelmükben, hogy valamelyikük behozhatatlan előnyt szerez a többiekkel szemben a piacon azzal, hogy előttük dob piacra az áramvonalasított kamionokat. Ezt alkudták most le az Európai Parlament képviselői 2022-re, öt évre csökkentve a késlekedést az eredetileg javasolthoz képest.

Vargha Márton
a Levegő Munkacsoport közlekedési témafelelőse

Hírfigyelő