A környezetvédelmi szakterület szereplői megvitatták a Parlamentben, melyek legyenek a következő uniós támogatási időszak prioritásai. Az előadók és hozzászólók alapvető változásokat sürgettek a fejlesztéspolitikában.
Az Európai Unió 2014 és 2020 közötti időszakra szóló többéves keretköltségvetésének tervezetéről szóló, a Külügyminisztérium által tavaly elindított társadalmi egyeztetési folyamatának újabb állomásaként az Országgyűlés patinás Felsőházi termében a környezetvédelmi szakterület szereplői folytattak vitát 2012. május 29-én. A rendezvényen felszólalók között általában egyetértés mutatkozott arról, hogy melyek legyenek a következő uniós támogatási időszak prioritásai: a környezet védelmét elősegítő olyan fejlesztések, amelyek piaci alapon nem tudnak megvalósulni. Kiemelten fontos a humán tőke fejlesztése és ehhez kapcsolódóan a fenntarthatósági-környezeti nevelés. Szükség van a fenntarthatósági vizsgálatok kiterjedt alkalmazására és a tárgyalások átláthatóságának biztosítására az új uniós költségvetés kapcsán.
Előadást tartott Lukács András, a Levegő Munkacsoport elnöke is. Idézte meghatározó közgazdászok, vállalkozók kijelentéseit, amelyek szerint a magyar gazdaság legnagyobb baja a tőkehiány. Ha pedig ez így van, akkor meg kell vizsgálni, miként növelhetjük a tőkénket a leggyorsabban, leghatékonyabban. A Világbank tanulmánya szerint egy ország tőkéjének túlnyomó részét az immateriális tőke teszi ki, és gazdaságilag minél fejlettebb egy ország, tőkéjének annál nagyobb részét teszi ki az immateriális tőke. Ez utóbbit pedig a munkaerő képzettsége és munkavégző képessége (testi és lelki egészsége), a jogbiztonság, az elszámoltathatóság, a politikai stabilitás, az erőszakmentesség, a hatékony kormányzati működés, a szabályozás és ellenőrzés minősége, valamint a korrupciómentesség alkotja. Ebből egyértelműen következik, hogy tőkeszegénységünk megszüntetése érdekében mindenekelőtt mibe kell befektetnünk: az oktatásba, nevelésbe, a kultúrába, az egészségügybe, a környezetvédelembe, a tudományos kutatásba, innovációba, a szabályozás minőségének javításába, a mindennapi biztonságunkba (beleértve a csalások, a korrupció elleni küzdelmet).
Mindezek a területek elsősorban élőmunkát igényelnek, energia- és (nyers)anyag-felhasználásuk alacsony, vagyis már eleve környezetbarátnak tekinthetők. A nemzetgazdaság és a környezetvédelem érdeke tehát egybeesik.
Az előadó egyúttal megnevezte azokat a területeket is, ahonnan át lehet csoportosítani a forrásokat: meg kell szüntetni a gazdaságban a környezetileg káros, illetve súlyosan piactorzító támogatásokat. Az egyes termékek és szolgáltatások költségeit ugyanis teljes egészében azoknak kell megfizetniük, akik azokat használják.
Óriási gond a tőkekiáramlás is. A pénzben közvetlenül kimutatható tőkekiáramlásnál is jóval nagyobb veszteség a képzett munkaerő külföldre vándorlása. Az említett átcsoportosítással ez a folyamat is lassítható: A jól képzett, vállalkozó szellemű polgáraink nem akkor fognak itthon maradni, ha még több autópálya épül, és ha az állam még több pénzt osztogat össze-vissza különböző cégeknek, hanem akkor, ha magas színvonalú az oktatás, az egészségügy, sokszínű a kulturális élet, egészséges a környezet, vonzóak a közterületek, jó a közbiztonság, alacsony a korrupció.
Csak remélhető, hogy ezek a gondolatok eljutnak az érintett politikusokhoz is. A szóban forgó országházi vitán ugyanis csak azok vettek részt, akik egyébként is ismerik a környezetvédelmi szempontokat…