Lakossági észrevételek a Budapest Szíve program megvalósításáról

Nemrég egy dán kolléga azt találta mondani, hogy serdülő korunkat éljük itt Kelet Európában. E korosztályra jellemző, hogy mindent tagad, legelébb is elődei bevált módszereit. Tagadjuk például a tervezés hasznosságát. Míg a skandinávok akár 20-30 évre előre terveznek, és a közösen elfogadott úton haladnak előre, betartva a játékszabályokat, addig mi állandóan improvizálunk. Ha sikerül is megegyezni elvekben, stratégiákban, azok legfeljebb arra valók, hogy legyen mit felrúgni, ha valakinek új – természetesen zseniális – ötlete születik.
Nem világos, hogy ki kezdeményezi, és ki fogadja el ezeket az ötleteket? Tengernyi előírás, eljárási szabály vonatkozik ugyan a területrendezésre, az építések engedélyezésére, a kulturális örökség védelmére, az illeszkedésre, de ezek annyira bonyolultak, hogy szinte minden passzusnak van olyan párja, amelyet éppen fordítva lehet értelmezni.Éveken át készült például a Podmaniczky Program a fejlesztési pénzek befogadására, majd ennek részeként a Budapest Szíve program. Ez utóbbi meghirdetett célja a Belváros forgalomcsillapítása és a hagyományos üzleti-vendéglátó funkció revitalizálása. Ennek mindnyájan örülünk. Érkeznek azonban kifogások is az irodánkba, kérdés, hogy megfontolják-e majd a döntéshozók? Az utcai plakátokon is meghirdetett honlapjukra várnak ugyan véleményeket is, de a lakosság többsége, úgy látszik még bizalmatlan az e fajta kommunikációval szemben.
Néhány észrevételt említünk a beérkezettek közül:

1. • Kevés növényzet került a felújított területre. Különösen a Kecskeméti utca elején, a Jogi Kar előtti terület vált kősivataggá. Az árnyékot jelentő növényzetet nem pótolják a leveleket formázó modern kandeláberek és a téren elhelyezett, bár hangulatos, apró vízfelületek, csobogók.

   • Hogyan illik bele a Városháza Fórum projekt a forgalomcsillapítás illetve a területen lévő üzletek, vendéglátó egységek helyzetbe hozásának koncepciójába? Sokan kedvelik a bódésor helyén rendezett hétvégi sör- és egyéb fesztiválokat, tematikus találkozókat. Hiányt pótol egy olyan városban, ahol a terek többsége csak közlekedési csomópont, nem pedig fórum, a gyalogosok találkahelye. Még jobb lenne persze, ha a parkolót is felszabadítanák, és a Belvárosban annyira kevés zöld közterület nagyságát növelnék vele. Budapest egyik legértékesebb telkét nem kellene sietve beépíteni olyan funkciókkal, amelyekből amúgy is sok van a környéken (szálloda, konferenciaterem, kereskedelem, vendéglátás, iroda).
     

   • A Bécsi utcába, korábban védett épületek lebontásával helyet kapó új üvegpalota terve nem volt a Budapest Szíve program része. A terület úgy látszik annyira értékes, hogy a beruházónak megéri elbontani a viszonylag jó állapotú épületeket, és egy hatalmas objektumot terveztetni külföldi sztárépítésszel. Míg más nagyvárosok igyekeznek alközpontokba csábítani a húzóprojekteket, hogy a terhelés egyenletesebben terüljön szét, és a város más pontjai is újjászülessenek, addig mi mindent a Belváros körzetébe koncentrálunk.
     

   • Panaszkodnak a társasházak lakói, hogy a hatóságok szinte mindenbe belekötnek a házak tatarozása során. Ugyanakkor nem zavarja őket, ha eltűnnek a régi telefonfülkék, postaládák, kandeláberek, vagy ha jön egy fejlesztési ötlet, könnyen lekerül a védelem a belváros egységesebb hangulatát őrző házakról is. Pedig a hely szelleme nemcsak az itt lakóknak kedves, de a turisták sem az új épületek keltette stíluskavalkádot keresik.

   • Nem stílusosak, esetenként balesetveszélyesek egyes utcabútorok, karók, világítótestek. Ezt nemcsak a környéken lakók, de egy kora tavasszal nálunk járt külföldi szakértői csoport is észrevételezte. (A csoport Budapesten az idősek biztonságos közlekedésének lehetőségeit tanulmányozta.)
     
   • Végére hagytam egy más megközelítésű észrevételt. A Petőfi Sándor utcával egyidejűleg újították fel a Hernád utca környékét. Azt kérdezte a kedves telefonáló, hogy mi lenne, ha a közterületek közpénzes felújításának egységes tarifája lenne. Ha ennél szebbet, drágábbat szeretnének, akkor a különbözetet a környék ingatlantulajdonosainak kellene „összedobni”. A mostani gyakorlat ugyanis, ami szerint a városszépítés zöme újból és újból a Belváros környékére koncentrálódik, miközben a sokkal sűrűbben lakott, de kevésbé elegáns negyedekre jóval kevesebb pénz és figyelem jut, konzerválja a területi különbségeket. Ezzel nemcsak a társadalmi igazságosság sérül folyamatosan, de költségvetési szempontból sem racionális. A központban lévő ingatlanok ilyen módon történő folyamatos felértékelődéséből csak kevés folyik vissza a költségvetésbe.

Budapest, 2010. augusztus 4.

Beliczay Erzsébet
a Levegő Munkacsoport elnökhelyettese