Beszámoló brüsszeli környezetvédelmi konferenciákról
2014. november 4-5.: Európai Zöld Költségvetés
2014. november 6.: Európai Környezetvédelmi Iroda
Rövidítések:
GBE – Európai Zöld Költségvetés (Green Budget Europe)
EEB – Európai Környezetvédelmi Iroda (European Environmental Bureau)
EU ETS – az EU kibocsátás-kereskedelmi rendszere (EU Emission Trading Scheme)
ETD – energiaadózási irányelv (Energy Taxation Directive)
ühg – üvegházhatású gáz
A rendszerváltást követően a Levegő Munkacsoport szakértőjeként gyakran jártunk Brüsszelben az EEB szemináriumain, illetve az EEB által máshol rendezett konferenciákon. A ’kilencvenes évek közepétől a fő téma legtöbbször a környezetvédelmi adózás, a zöld költségvetés, a környezetbarát támogatási rendszer kialakítása volt. Az összejövetelek témája gyakran alkalmazkodott az EU-ban épp aktuális, környezetvédelmi szempontból fontos kérdések megtárgyalásához (pl. energiapolitika).
Az EEB a legnagyobb összeurópai környezetvédelmi civil szervezet, több mint 140 nemzeti tagszervezete van. Magyarországról az említett témákban a Levegő Munkacsoport képviselői voltak jelen (általában Lukács András, a Levegő Munkacsoport elnöke és Kiss Károly, a szervezet Szakértői Testület elnöke, mint most is). Ezek a szemináriumok meghitt légkörben zajlottak le. Az Európai Unió adta kereteken belül azt vizsgáltuk, terveztük, hogyan lehetne a zöld adók, államháztartási rendszerek és támogatások ügyét előmozdítani. Beszámoltunk a saját országainkban végbemenő fejleményekről és tájékoztatást kaptunk az EEB vezetőitől a brüsszeli színtéren folyó nagy játszmákról.
1992-ben a Levegő Munkacsoport támogatásával Pavics Lázár és Kiss Károly – talán Európában az elsőként – kidolgozott egy zöld költségvetést. (Az ötletet annak idején a skót környezetvédőktől vettük; ők javasolták egy olyan költségvetés összeállítását, ahol a munkát terhelő adókat a környezetvédelmi adók váltják fel.) Azt követően Lukács András és Pavics Lázár – a Levegő Munkacsoport keretében – minden évben megismételték ezt a mutatványt, egészen 2010-ig (a támogatási források elapadása miatt azóta csak egy-egy részterületre dolgoznak ki javaslatokat). Magyarországon a gondolat terjedt, de a megvalósításban kevés történt. (A kormányok ugyan elismerték, hogy a munkaerő túl van adóztatva, és a foglalkoztatás érdekében csökkenteni kell terheit, de az adóátváltást nem a környezetterhelés, hanem mindenfajta fogyasztás nagyobb fokú megadóztatásával kívánták és kívánják megvalósítani. Ugyanakkor egyes részterületen jelentős eredményekről is beszámolhattunk, az egyik legjelentősebb minden bizonnyal a tehergépkocsik használatarányos útdíja, amely 2013-ban került bevezetésre.)
Nyugat-Európában viszont a zöld adóreform terén több helyen is komolyabb előrelépés is történt; így például a széndioxid-adónak köszönhetően Dániában 1990 és 2001 között 24 százalékkal, Svédországban pedig 1990 és 2008 között 12,6 százalékkal csökkent a CO2-kibocsátás; Svájcban a tehergépkocsikra 2001-ben kivetett útdíj hatására 2008-ban mintegy 40 százalékkal kisebb volt a közúti teherforgalom, mintha nem lett volna útdíj. A legtöbb esetben azonban többnyire olyan kis mértékű volt az átalakítás, hogy annak foglalkoztatási, illetve a másik oldalon a környezetvédelmi hatása nem volt kiemelkedően jelentős.
A 2008-ban kitört világgazdasági válság kapcsán nagy reményeket fűztünk az általunk (mind hazai, mind nyugat-európai zöldek által) kívánt változások megvalósulásához. Erről tanúskodtak azok a konferenciák, amelyeket az Európai Zöld Költségvetés, a GBE (a 2008-ban megalakult, kifejezetten ezt az ügyet előmozdítani kívánó csoportosulás) szervezett 2009-ben Londonban és 2010-ben Budapesten.1 A lendületet az adta, hogy a világválság miatt erősen nőtt a munkanélküliség, és így adódott a lehetőség, hogy nyomatékosan javasoljuk a munkaerő terheinek a csökkentését és az így kieső költségvetési bevételek energia- és környezetvédelmi adókkal történő pótlását. Az a gazdaságtörténeti tény is alátámasztotta ezt az érvelést, hogy a nagy válságokból mindig csak egy megváltozott gazdasági szerkezettel lehetett „kijönni”. Jelen esetben a megújuló energiák termelése, zöld technológiai forradalma játszhatta volna ezt a szerepet.
Bármennyire is ésszerű lett volna ez a megoldás, a globális válságmenedzsment nem eszerint zajlott. A megrendült bankokat állami pénzekből tőkésítették fel (ez akkora kiadás volt, hogy a költségvetési bevételek csökkentése a munkaerő terheinek enyhítésével szóba sem került), a másik oldalon pedig a környezetvédelmi adók növelése és a környezetileg káros támogatások csökkentése azért nem vált hivatalos „opcióvá”, mert mind a környezetvédelmi adózás, mind a támogatásmegvonás elsősorban az energiaszektort érintené, aminek egyrészt hatalmas a lobbiereje, másrészt egy súlyos válságban az energia megdrágítása nem látszott célszerűnek. Mint tudjuk, úgy az USA, mind az EU a központi kamatláb erőteljes (ma már zéró-közeli szintre történő) leszorításával és a „monetary easing”-gel, a központi bankok kedvező hitelezési politikájával igyekezett és igyekszik máig lendületbe hozni a gazdaságot.
Ha most megint konferenciákat rendeznek a zöld adózás és a környezetileg káros támogatások megvonása témájában, akkor talán elsősorban azt kellene elemezni, hogy miért nem kap nagyobb fogadtatást ez a nagyon ésszerűnek tűnő javaslat, és mi okozza azt, hogy a megrendítő világgazdasági válság ellenére nem kerül megfelelő hangsúllyal az EU-szervek és az egyes tagországok napirendjére (bár szavakban ott van, a gyakorlatban kevéssé érvényesül). A GBE konferenciáin azonban nem ez történt. Az embernek végig „egy újszülöttnek minden vicc új” érzése volt. Az előadók a zöld költségvetés és államháztartási reform ésszerűségéről értekeztek és azokról a satnya (bár kétség kívül előremutató) eredményekről számoltak be, amelyek e téren megszülettek.
Az Európai Zöld Költségvetés önálló szervezetté vált
A GBE eddig a Német Zöld Költségvetés Szövetség, a FÖS2 egy projektjeként működött. 2014 novemberében azonban Belgiumban hivatalosan bejegyzett, önálló, brüsszeli székhellyel rendelkező szervezetté (jogi személlyé) alakult. A szervezetet egy környezetileg elkötelezett, aktív német üzletember, Anselm Görres vezeti; tagjai lehetnek egyének, szervezetek, vállalkozások egyaránt. A kilenc tagú elnökség tagjává választották Lukács Andrást, aki a szervezet közgyűlésében egyébként négy szavazattal rendelkezik (hárommal a Levegő Munkacsoport képviseletében, eggyel pedig saját jogán). A támogatók között egyaránt vannak magánszemélyek és vállalkozások, de a költségvetés legnagyobb részét jelenleg az Európai Bizottság és egy energiatakarékosságra szakosodott cég adja. Brüsszelben székelő, öt fős önálló stábja van, jelenleg két programon dolgoznak:
- a széndioxid és az energia árazásának reformja Európában,
- a zöld államháztartási reform előnyeinek kommunikálása Európában.
A GBE konferenciája: Gazdasági fellendülés, foglalkoztatás és tartós prosperitás
A program meghirdetett vezérmotívuma az volt, hogy a nyolc éve tartó válság még mindig esélyeket szolgáltat olyan megoldásokra, amikor a gazdaság és a környezet egyformán jól jár. A fő cél most az, hogy a zöld államháztartási reform elképzeléseit bekapcsolják az Európai Szemeszter nevű folyamatba.
Az Európai Szemeszter azt a célt szolgálja, hogy az Európa 2020 Stratégia célkitűzései minden országban megvalósuljanak. Az Európa 2020 az EU növekedési stratégiája; foglalkoztatási, innovációs, oktatási, szociális-felzárkózási és éghajlatvédelmi-energiagazdasági célokat tűz ki.
Az első szekció azt a szellemes címet viselte, hogy „Soha ne hagyjunk egy jó válságot kárba veszni!” (Never let a good crisis go to waste). Edoardo Croci, a milánói Bocconi Egyetem professzorának előadása alapvető ismeretekről és összefüggésekről szólt. Az alábbiakban kiemelünk belőle néhány momentumot. A szétcsatolás (decoupling, a gazdasági eredmény és környezeti terhelésének szétválása) terén kedvező változások mennek végbe:
1. ábra: Globális szétcsatolás (a CO2-kibocsátás, energiafelhasználás és a gazdasági teljesítmény szétválása a világon)
TPES: összes primer energiaellátás
Ez jó hír, de sajnos, az energiafelhasználás és a CO2-kibocsájtás még mindig nő. Ráadásul a kettő közötti rés nem változik, ami azt jelenti, hogy egységnyi energiafelhasználás ugyanakkora CO2-kibocsájtással jár.
Az energia ára és az energiaintenzitás közötti fordított arányú összefüggést jól szemlélteti a 2. ábra. Hazánkban az energia ára közepesen magas, és energiaintenzitásunk is közepes.
2. ábra: Az energiaintenzitás és az átlagos energiaár (1990-2005)
A 2. ábrából is az a következtetés vonható le, hogy a magyar kormány határozott politikája az energiaárak csökkentésére kontraproduktív lesz: csökkenteni fogja az energiahatékonyságra és a műszaki fejlődésre ösztönző hatást. (Lásd Schumpeternél a termelési tényezők relatív szűkösségének innovációs hatását.)
Jannisz Paleokrasszasz, korábbi görög gazdasági miniszter, majd uniós környezetvédelmi biztos többek között azt hangsúlyozta, hogy a zöld adók (pl. az autók megadóztatása) kisebb társadalmi feszültséget okoznának, mint a szokásos megszorítási politikák. Az Európa 2020 Stratégiát és az Európai Szemesztereket fragmentált, átfogó koncepció nélküli elképzeléseknek tartja. Az államháztartási zöld reformnak ma négy fontos hatása lenne:
- ösztönzést adna az alacsony szénkibocsátású gazdaság felé,
- egészségesebbé tenné az adózás struktúráját,
- elodázná a kimerülő energiák felhasználását és ösztönözné a műszaki fejlődést,
- megállítaná az éghajlatváltozást.
Samuel Frankhauser (London School of Economics) előadása elméleti-közgazdasági jellegű volt. Azt magyarázta, hogy a mai problémákra adott zöld válaszok konzisztensek a főáramú közgazdaságtan tanításával:
- a válságból való kijutás érdekében zöld beruházásokat kellene megvalósítani (lásd Keynes: keresletbővítés),
- fel kell számolni a piaci kudarcokat (Pigou): az externáliák megadóztatásával és a környezetileg káros támogatások megvonásával,
- zöld ipari forradalomra van szükség (lásd Schumpeter: alkotó rombolás, creative destruction).
Fontos előrelépésnek tartja, hogy ma már minden cég tudja, mennyi szén-dioxidot bocsájt ki.
Ábrákkal bizonyította, hogy a környezetvédelmi adóknak és az EU ETS (az EU emissziókereskedelmi rendszere) megszorításának kisebbek a negatív, növekedést-gátló hatásai, mint a hagyományos adóknak.3
3. ábra: Az energiaadók legalább olyan hatékonyak, mint az egyéb adók (és más előnyei is vannak)
A környezetvédelmi adózás elterjedésének három akadályát szokták említeni.
(1) Az energiaadók versenyhátrányt jelentenek, mert drágábbá teszik a hazai termelést. Ez azonban általában nem igaz, mivel az energiaadók emelésével más adókat csökkenteni lehet, így éppen a korszerűbb, kevesebb energiát, de több emberi alkotómunkát igénylő tevékenységek kerülnek előnyösebb helyzetbe, amivel az egész nemzetgazdaság nyer. Nem véletlen, hogy a viszonylag magas energiaadókat alkalmazó országok (mint például Dánia és Svédország) az EU legversenyképesebb országai közét tartoznak. Ugyanakkor egyes esetekben a magas energiaadók valóban versenyhátrányt jelenthetnek. (Erre jó példa, hogy az alacsony üzemanyagadók miatt a szomszédos országokból sokan – különösen a teherfuvarozók – Luxemburgba mennek tankolni, ami a többi érintett országnak komoly költségvetési bevételkiesést eredményez.)
(2) A szegény háztartásokban a jövedelmük nagyobb hányadát költik energiára, ezért leginkább őket sújtja az energiaadó. Ez igaz, viszont abszolút értékben a jobb módú háztartások jóval több energiaadót fizetnének, mint a szegények, ezért ez az adó csökkentené a társadalmi különbségeket. A szegény háztartásokat pedig természetesen kompenzálni kell, amire már vannak jól bevált eszközök.
(3) Az energiaintenzív vállalatok áthelyezik a termelésüket más országba, ami lehet, hogy elősegíti az energiaadót kivető ország gazdaságának korszerűsítését, viszont a világ környezetszennyezést nem csökkenti. (Sőt inkább növeli, mivel a környezetvédelmi előírások általában enyhébbek azokban az országokban, ahová az ilyen termelést áthelyezik.) A megoldás ebben az esetben a környezetvédelmi vám kivetése az érintett termékekre. (Erről már sok szó esett a GBE különböző eseményein, és az Európai Bizottság is számos alkalommal foglalkozott vele, azonban érdemi előrelépés eddig nem történt.)
Egy szakszervezeti és egy „szegényügyi” képviselő bevonásával megtárgyalták a zöld államháztartási reform társadalmi hatásait is. (A vita ismert dolgokról folyt: energiaszegénység, az energia áremelésének degresszív hatása.)
A konferencia sztárja a göteborgi Thomas Sterner professzor volt, ő kapta a GBE által minden évben kiosztott Adam Smith Díjat. Előadásának témája: A környezetvédelmi pénzügyi reform hatása a jövedelmekre. A következtetés ismert. A 4. ábrát informatív jellege miatt másoljuk ide (milyen nagy különbségek vannak országonként a szén-dioxid árában; Svédországban a legdrágább).
4. ábra: A kibocsátott szén-dioxid ára egyes országokban
5. ábra: William Nordhaus szerint tonnánként 17 dollár, Nicholas Stern szerint 20-25 dollár kellene, hogy legyen a szén-dioxid-adó. Ehhez képest az EU ETS-ben 5 és 20 dollár között ingadozott, a franciák 17-32 eurót javasolnak, az USÁ-ban 10-20 körüli dollárt. Svédországban viszont már most 165 dollár!
A „szétcsatolás” minden országban végbemegy; a svédeknél erőteljesebben.
6. ábra: A CO2-kibocsátás és a GDP alakulása Svédországban 1990 és 2007 között (1990=100)
Ennek megfelelően a GDP fajlagos energiaigénye (intenzitása) csökken.
7. ábra: Az egységnyi GDP-re jutó éves szén-dioxid-kibocsátás alakulása a világban az elmúlt 40 évben (tonna CO2/GDP dollárban)
Sterner következtetése: a környezetvédelmi adóreform disztributív hatása az EU-ban semleges, az USÁ-ban regresszív, a szegény országokban progresszív. (Azaz a szegény országokban kedvez a szegényeknek; nyilván azért, mert a szegények ott szinte alig fogyasztanak energiát. Ráadásul az éghajlati viszonyok miatt a fűtésre fordított háztartási energia mennyisége viszonylag alacsony, vagyis a lakosság az energia nagyobbik részét a közlekedésre, azaz autózásra fordítja, ami kevéssé érinti a szegényeket.)
Michael Grubb, a University College London tanára, energiaszakértő arról értekezett, hogy a zöld államháztartási reform hogyan érinti az energiapolitikát és a versenyképességet. Informatív értéke van a 8. ábrának: mekkora bevétele van az egyes EU-országoknak az ETS-ből.
8. ábra: Az EU ETS-ből származó bevételek
Az energiaadók a feldolgozóiparban főként hat szakágazatot érintenek: cementipar, kőolajfinomítás, vas- és acélgyártás, egyéb szervetlen vegyipari alapanyagok, papírgyártás. Miközben ezek a feldolgozóipari hozzáadott érték 41 százalékát adják, a teljes EU GDP-jének viszont csak kb. százalékát, azonban ezekből származik a legtöbb feldolgozóipar CO2-kibocsájtás. Ez fontos összefüggés, ebből láthatjuk, hogy „kivel is van dolgunk” (9. ábra).
9. ábra: Mely ágazatokat érintik leginkább hátrányosan az energiaadók
Az energiaadózás tehát ezeket a szakágazatokat súlyosan érinti, veszélyezteti versenyképességüket. Ugyanakkor az ezekbe irányuló K+F finanszírozás viszonylag elmarad a többi ágazatétól (10. ábra) – ebből máris látszik, mi a teendő. Ilyen K+F ráták mellett nem lehet áttörő műszaki fejlesztést elérni az éghajlatvédelem szempontjából alapvető fontosságú ágazatokban.
10. ábra: A K+F ráfordítások aránya a legfontosabb vállalatoknál az egyes ágazatokban
A következő, 11. ábra elméleti szempontból kritizálja az EU-országok K+F politikáját. A támogatásnak az innovációs szakaszban kellene kicsúcsosodnia. Ezzel szemben jelenleg a termelésre és az elterjesztésre költik a legtöbb pénzt.
11. ábra: Finanszírozási rés a K+F-nél az EU-ban
A Planetary Economics c. könyvében Grubb a gazdasági növekedés „fekete anyagának” nevezi a természeti erőforrásokon és a tőkén kívüli tényezőket; ezek az oktatás, az infrastruktúra és az innováció – jóval nagyobb hangsúlyt kell kapjanak. Grubb megkülönböztet tényező-, hatékonyság- és innováció-alapú fejlődést. Az utóbbira kell helyezni a hangsúlyt.
A konferencia ezt követő részében három ország, Olaszország, Portugália és Norvégia képviselői számoltak be tapasztalataikról.
Az olaszországi fejleményekről Maria Teresa Monteduro, az olasz gazdasági és pénzügyminisztérium munkatársa tartott előadást. Ez különös figyelmet érdemel, hiszen jelenleg Olaszország az Európa Tanács soros elnöke. A 2014-ben elfogadott gazdaságpolitikai irányelv szerint „Olaszország tovább halad előre az adóteher áthelyezésében a termelési tényezőkről a fogyasztásra, a tulajdonra és a környezetre”. Ennek jegyében növelik a környezetvédelmi adókat, csökkentik a környezetileg káros támogatásokat és fokozzák a környezetbarát beruházásokat.
12. ábra: A környezetvédelmi jellegű adók alakulása Olaszországban 2008 és 2012 között
A táblázat adataiból valóban látszik némi növekedés, 2008 és 2012 között a GDP 2,5 százalékáról 3 százalékra, de az is jól látszik. hogy az összes környezetvédelmi adóból (40,1 milliárd euró) 23,5 milliárdot az üzemanyagok fogyasztási adója tesz ki, további 9,3 milliárdot a járművekre kivetett adó, és a szűken vett szennyezési adók összege csak 0,6 milliárd euró.
A reform során csökkentették a környezetileg káros adóelengedéseket és támogatásokat, miközben növelték a környezet védelmére sarkalló ösztönzőket. Tervbe vették az üzemanyagok adóztatását a karbon-tartalom alapján. Napirenden van a 2003-ban elfogadott energia-adózási irányelv (ETD) megújítása; az olasz elnökség alatt Olaszország arra fog törekedni, hogy a megújított irányelv jobban figyelembe vegye a foglalkoztatási és környezetvédelmi szempontokat. Az olasz javaslat lényege:
- az energiaadózásnak két elem szerint kell megtörténnie: a CO2-kibocsájtás és az energiatartalom alapján,
- a minimálás rátákat progresszíven emelni kell,
- összhangot kell teremteni az EU ETS és az ETD között, hogy egyes szektorokat ne terhelje mindkét adózás.
Portugália előrehaladását Claudia Dias Soares, a Portugál Katolikus Egyetem professzora ismertette. A Zöld Adózási Bizottság javaslatára a portugál kormány az alábbi ügyekkel foglalkozik:
- a nem az ETS hatáskörébe tartozó ühg-k megadóztatása,
- a repülőjegyek megadóztatása,
- a tömegközlekedés támogatása és a vállalati személygépkocsi-használat megadóztatása,
- az elektromos autók gyártásának támogatása,
- a vízszennyezési és a hulladékadó továbbfejlesztése,
- 0,08 eurós adóval a műanyag zacskókra,
- épületek energiahatékonyságának támogatása,
- a természeti erőforrások védelme,
- a környezetvédelmi adóreform értékelése meghatározott időszakonként.
Ezek törvényi megfogalmazása folyamatban van, és a majdani bevételeket vissza kell majd forgatni a környezetvédelembe és az energiahatékonyságba.
A norvég esetet Jens Frölich Holte mutatta be, a környezet- és éghajlatvédelmi minisztérium tisztviselője. Norvégiában hagyományosan kiterjedt a környezetvédelmi adózás és a kedvezmények. (Néhány példa: szénadó, italos palackok adója, CFC-k adója, a gépkocsikat a NOx és a CO2 alapján adóztatják, az elektromos autókat ingyen szállítják a kompokon stb.) Svédországban és Norvégiában egyre több megújuló energiát termelnek, 2020 után már exportálni is lehet majd. (Erre Sterner is felhívta a figyelmet, sőt, figyelmeztetett, hogy a megújuló energiák termelése egyre olcsóbb lesz.)
Patrick ten Brink, a brüsszeli székhelyű IEEP (Institute for European Environmental Policy) vezetője arról beszélt, hogy a környezetvédelmi adóreform megvalósítását fontolgató országoknak koalíciót kell létrehozniuk. (Az EU-ban az ilyen koalícióknak intézményes politikai lehetőségeik vannak – a húsz évvel ezelőtti EEB-szemináriumokon ez gyakori téma volt.) Az együttműködésre és harmonizálásra azért is szükség van, hogy a folyamatban előbb járó országok ne szenvedjenek versenyhátrányt az intézkedéseket még nem megvalósítókkal szemben.
Aldo Ravazzi, a GBE alelnöke előadásának témája az volt, hogy mi történt és még mi várható az EU-ban az olasz elnökség alatt:
- egy 2030-ig szóló klíma-energia csomag előkészületei,
- az ETD (energia-adózási irányelv) megújítása,
- az Európai Szemeszter folyamatának zöldítése,
- júliusban Milánóban miniszteri konferenciát tartottak a „foglalkoztatás és környezet” témában,
- szeptemberben Brüsszelben miniszteri előkészületi tanácskozást tartottak a Koreában megrendezendő Biológiai Diverzitás Konvenció ülésszakáról,
- előkészületek a 2014-es limai és a 2015-ös párizsi klímavédelmi konferenciákra.
EEB-szeminárium az energia-adózási direktíváról (ETD)
Az ETD minimális kötelező adórátákat állapít meg az energiatermékekre. Most érvényben lévő változatát 2003 őszén fogadták el, sok évig tartó vita után (akkor is csak azért, mert félő volt, hogy a 2004-es csatlakozások után a kibővült EU-ban arra már nem lesz lehetőség). Az 1992-2003 között folyó viták tárgya az volt, hogy
- az üzemanyagokon kívül a többi energiára is ki kell terjeszteni az adót,
- a rátákat legalább az inflálódás mértékében meg kell emelni,
- mely szektorok kapjanak felmentést.
E viták végül is csak siralmasan csekély eredményekkel jártak (a gázolaj adóját pl. befagyasztották 2015-ig).
Az irányelv megújítása most újból napirendre került, és ebben a környezetvédő szervezetek nyilvánvalóan alapvetően érdekeltek. Maria Teresa Monteduro előadása kapcsán már említettem, hogy a vita most ezen kérdések körül folyik:
- az energiaadózásnak két elem szerint kell megtörténnie: a CO2-kibocsájtás és az energiatartalom alapján,
- a minimálás rátákat progresszíven emelni kell,
- összhangot kell teremteni az EU ETS és az ETD között, hogy egyes szektorokat ne terhelje mindkét adózás.
A franciák, ahol magas az atomerőművek aránya az áramtermelésben, nyilván csak a CO2-tartalom alapján szeretnék megadóztatni az energiát, hiszen az atomerőművek nem termelnek szén-dioxidot. A környezetvédők viszont éppen ezért szeretnék a kettős (energia- és CO2-tartalom alapján történő) adózást, mert így egyúttal az atomenergia ellen is fellépnének.
Az energia-adózás kapcsán sok szempontot kell figyelembe venni: a társadalmi hatást (energiaszegénység, fuel poverty), az energiabiztonságot, a környezet védelmét és az energiahatékonyságot. Az Európai Szemeszter öt súlypontot képez (lásd korábban, a GBE konferenciájának bevezetőjében), és ez nem szolgálja kellően a környezetvédelmi és az energiapolitikai érdekeket – ki kellene egészíteni tízre. Az Európai Bizottság még akkor sem lép fel határozottan a tagállamokkal szemben, ha erre lehetősége lenne, a Bizottság Környezetvédelmi Főigazgatóságának pedig nincs kellő hatása a folyamatokra.
Rövid összegzés:
A világgazdasági válság kitörése után úgy tűnt, hogy a környezetvédő szervezetek által preferált megoldások (környezetvédelmi adóreform, zöld államháztartási reform) nagyobb súlyt fognak kapni. Ez azonban nem történt meg. A környezetvédelmi adók döntő részben energiaadók. Az energia jelentősebb megadóztatásától az egyes kormányok ódzkodnak; bármennyire is kedvező lenne az a hatékonyság és a gazdasági szerkezet megváltoztatása szempontjából, a szektor lobbiereje túl nagy, és a motorizált fogyasztói társadalom sem kedvelné ezt a megoldást. (Az egyik előadásból kitűnt, hogy a feldolgozóipari ühg-kibocsájtásokért leginkább felelős szakágazatok pedig nem kapnak elég támogatást a legjobb technológiák bevezetésére.)
Az egyes országok példáján bemutatott előrehaladás igen csekély. A konferencia nagyobb részt a már ismert, alapvető összefüggéseket ismételte. Ezek helyett a környezetvédelmi/államháztartási adó- és támogatási reform bevezetésének akadályait kellene feltárni és kommunikálásának módjain gondolkozni.
(Összevetés végett érdemes elolvasni a 2009-es londoni környezetvédelmi konferenciákról készült beszámolót, amikor még – a válság elején – a környezetvédelmi szervezetek nagyon bíztak abban, hogy eljött az idő az általuk régóta javasolt megoldások megvalósítására.5)
Budapest, 2014. november 20.
Lukács András
(dr. Kiss Károly jegyzeteinek felhasználásával)
1 A 2009-es londoni konferenciákról szóló részletes beszámoló itt olvasható: https://www.levego.hu/sites/default/files/kapcsolodo/london-gbe_0908.pdf A 2010-es budapesti konferencia anyagai itt találhatók:_ https://www.levego.hu/sites/default/files/kapcsolodo/GBE2010Budapest_program_magyar.pdf
Ezeket követte a 2011-es koppenhágai konferencia (a beszámoló itt olvasható: https://www.levego.hu/sites/default/files/koppenhaga_gbe_konf_1110.pdf), majd a 2012-es párizsi (https://www.levego.hu/kapcsolodo-anyagok/vigyazo-szemetek-ismet-parizsra-vessetek), és a 2013-as winterthuri.
A konferenciák részletes programja megtalálható a http://www.foes.de/internationales/green-budget-europe/gbe-veranstaltungen/dokumentation/ címen
3 A közgazdaságtanban „holttehernek” nevezik az adók növekedés-csökkentő hatását. Az ábrán hazánk és Lengyelország szerepel példaként: mindkét ország esetében a környezetvédelmi adók kevésbé fogják vissza a növekedést, mint akár a közvetlen (jövedelmi), akár a közvetett (fogyasztási) adók.
4 https://www.levego.hu/sites/default/files/kapcsolodo/london-gbe_0908.pdf