Tetteink árulkodnak épített örökségeinkhez való viszonyunkról

A világörökségi területeken és a pufferzónákban látszólag béke van. Ritkultak a közvéleményt felháborító komolyabb bontások, érzéketlen túlépítések. Ám ez egyelőre nem a jó kormányzás eredménye, hanem a gazdasági válságnak köszönhető. A Levegő Munkacsoport sürgeti, hogy használja ki a „fegyverszünetet” a központi és helyi közigazgatás olyan részletes programok, jogszabályok és finanszírozási források kidolgozására, amelyekkel – a pillanatnyi gazdasági és politikai erőviszonyoktól függetlenül–- garantálható épített örökségeink hosszú távú megőrzése. Cikkünkben a budapesti világörökségi területekből indulunk ki, de a felvetés az egész országra érvényes.

Az általános iskolában tanították ötven éve, hogy a gaz kapitalizmusban a gátlástalan befektetők a tetőszerkezetet titokban megrongálják, az ablakokat kitépik, hogy a terveik útjában álló védett épületek életveszélyessé váljanak, majd maguktól összedőljenek. Azóta a kapitalista országok többsége rájött, hogy az örökség védelme nemcsak érzelmi kérdés, hanem a turizmuson és egyéb csatornákon keresztül sokat tud hozni a konyhára. Igaz, nem csak a tulajdonosnak, hanem egy tágabb közösségnek is. Ezért olyan hatékony szabályozást dolgoztak ki, amely egyik oldalon nem engedi lerombolni, szakszerűtlenséggel tönkretenni az értékeket, másrészt viszont, elismerve a történelmi városrészek, építészeti értékek pozitív társadalmi hozadékait (externáliáit), segíti is a tulajdonost pénzügyi eszközökkel (vissza nem térítendő támogatással, adókedvezménnyel, közös üzemeltetéssel) a megőrzésben és a fenntartható hasznosításban.

Ha rászánjuk magunkat akárcsak egy negyed órás sétára a budapesti Világörökség VI.–VII. kerületi pufferzónájában, akkor élőben láthatunk számos példát az ötvenes években ostorozott gyakorlatra. A több demonstrációt megélt Király utca 40. teteje évek óta hiányzik, a Klauzál utcában több házat kiürítettek, és szemmel láthatólag ingatlanfejlesztésre van kiszemelve a helyük. A Csányi utcában két házat kiürítettek, az üres harmadik házhely kerítésén egy korábban elhíresült cég ingatlanfejlesztési óriásplakátja díszeleg. A Kazinczy utcában most bontanak egy régóta torzóként álló ipari létesítményt. (Semmilyen tábla nem jelzi, hogy mi lesz a sorsa.)

Mit javasol a Levegő Munkacsoport?

  1. Készítsen minden település, amely megőrzésre érdemes örökséggel rendelkezik, rehabilitációs tervet az összefüggő, védendő területeiről. Ezekben legyenek a védettségek egyértelműen indokolva és definiálva. Ne lehessen „kreatívan” értelmezni a helyi, egyedi, városképi stb. védelmet, jelentőséget. Ne teherként éljék ezt meg a települések. Ez lehetőség a kitörésre: a saját arculat, „brand”, idegenforgalmat, befektetőket vonzó eszköz.
  2. Legyenek egységes építési és kezelési szabályok a sajátos hangulatú városrészekre. „Bezzeg” Bécsben, Prágában (ide hosszú listát mellékelhetnénk) rendben tartják a régi városrészeket, és egyértelmű szabályok biztosítják, hogy a tulajdonosok ne próbáljanak „trükközni”, úgysem sikerülne.
  3. Elvben minden értékes örökség, de a Világörökség címet elnyert terület különösen a „világ öröksége”, nem pedig egy 4 évente megválasztott önkormányzati testület hitbizománya. A fővárosi Világörökség több kerületben fekszik, hát még a pufferzónáját és a várományos Margitszigetet tekintve. Budapest nemzetközileg elismerten értékes épületállománnyal büszkélkedő rehabilitációs városterülete pedig az I., V., IX. , XI., XIII. kerületekben található. Szakítani kellene azzal a gyakorlattal, hogy más szabályok érvényesek egy utca páros és páratlan oldalán levő telkekre, ha történetesen nem egy kerületben vannak.
  4. Legyen moratórium a Világörökség és pufferzónája területén mindaddig, míg az épületekre, telkekre lebontott rehabilitációs és kezelési tervek el nem készülnek.
  5. Legyen normatív támogatás a védett épületek szakszerű felújításához szükséges többletköltségek fedezetére.
  6. A történelmi városrészek nem szabadtéri múzeumok. Akkor őrizhetők meg hosszú távon, vagyis fenntarthatóan, ha
    - a fejlődésüket, hasznosításukat nem akadályozzák túlzottan merev, bürokratikus eszközökkel;
    - a szabályozás biztosítja az élhetőséget a területen (zöldterületeket, a klímaváltozáshoz alkalmazkodást, a szennyezések minimalizálását, fenntartható mobilitást stb.).

  7. Vonják be a szabályok, kezelési tervek, fejlesztések kialakításába az összes érintettet (szakembereket, vállalkozásokat, civil szervezeteket, lakosságot, közigazgatás intézményeit), és átlátható módon, konszenzussal alakítsák ki.
  8. Nemrég hoztak egy – máris számos problémát generált – módosítást az építési engedélykérelmekkel kapcsolatos tájékoztatási kötelezettségről. Súlyos tévedés ilyen irányba vinni a szabályozást. Legyenek végre egyértelműek, minden érintett számára időben hozzáférhetők a tervezett fakivágásokkal, bontásokkal, építésekkel kapcsolatos információk! Ne csak „helyben szokásos módon”, az önkormányzat női mosdójának belső falára kifüggesztve, vagy csak a honlapra kitéve, hanem úgy, ahogy ez egy magát demokratikusnak nevező országban elvárható. Nem pénzkérdés a képen látható értesítés, iratfóliába csomagolt A4-es lap, spárgával felkötve a lámpaoszlopokra a tervezett építés környezetében.

A jó kormányzás, a demokrácia interaktív tanulási folyamat eredménye. Busásan megtérülne, ha ebbe fektetnénk közösen az energiáinkat.

Beliczay Erzsébet
a Levegő Munkacsoport elnökhelyettese

Hírfigyelő