Újabb pofon a társadalmi részvételnek

Jelenleg tárgyalja az Országgyűlés a nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű beruházások megvalósításának gyorsításáról és egyszerűsítéséről szóló 2006. évi LIII. törvény módosítását indítványozó törvényjavaslatot. A javaslat szerint a kiemelt jelentőségű beruházások esetében jelentősen lerövidítenék a környezetvédelemmel kapcsolatos ügyintézési határidőket.

Az ún. összevont környezetvédelmi eljárásoknál például az eddigi 4 hónap helyett összesen mindössze 30-30 nap állna a hatóság rendelkezésére az egyes eljárási szakaszok lefolytatására. Ilyen rövid idő alatt kellene a hatóságoknak egy nagy volumenű beruházás bonyolult környezeti hatásait megvizsgálni, és az eljárásba bevonni az igen nagyszámú érintettet. Ezzel a módosítással a jogalkotó ugyanannyi időt adna egy autópálya, egy erőmű, vagy egy veszélyeshulladék-kezelő létesítmény környezetvédelmi engedélyezésére, mint egy családi ház építési engedélyezésének lefolytatására. A hatóságok nyilvánvalóan nem tudják érdemben megvizsgálni a beruházás környezeti hatásait ennyi idő alatt, hiszen a korábbiakban is sokszor csak a beruházó által benyújtott dokumentáció felületes átnézésére jutott idő, az abban szereplő mérések, számítások ellenőrzésére szinte sosem volt lehetőség. A megrövidített határidő lényegében lehetetlenné teszi a társadalmi részvételt is, hiszen ennyi idő alatt képtelenség begyűjteni az összes érintett szereplő véleményét.

Mindez egyaránt komoly konfliktusokhoz vezethet a beruházás kivitelezése, a költségek alakulása és az elkészült létesítmény működése során. A beruházó számára is hátrányos lehet a társadalmi vita formálissá válása. E viták során a helyi lakosok, szakmai szervezetek egyaránt megismerhetik a tervezett megoldást, és olyan szempontokra hívhatják fel a figyelmet, amelyek a beruházóban, tervezőkben esetleg nem merültek fel. A törvénymódosítás tehát jogszerűtlen, mert ellentétes a hazánk által is törvényben kihirdetett Aarhusi Egyezménnyel, amely hatékony részvételi lehetőséget ír elő, továbbá célszerűtlen is, hiszen éppen a javaslat indokolásában kifejtett célt, a beruházások hatékonyabbá tételét gátolja, sőt az elégtelen egyeztetések miatt akár hosszú évekig tartó, utólagos jogvitákat generál.

Téves az – már az előző kormányok idején elterjedt – feltételezés, hogy a kiemelt beruházások megvalósulása a környezetvédelmi aggályok, a civil szervezetek és a lakosság miatt csúszna. Egyrészt az ilyen beruházásokat általában több éves előkészítő munka előzi meg, tehát a hatósági engedélyezési folyamat megrövidítése lényegében nem változtat a beruházás megvalósítási határidején. Másrészt a hosszabb engedélyezési, illetve véleményezési időszak több lehetőséget nyújt a tervek javítására, a hibák kiküszöbölésére, illetve az esetleges visszaélések feltárására. Sajnos Magyarországon sokszor az a jellemző – különösen az állami, önkormányzati beruházásoknál –, hogy az előkészítésen, a tervezésen „takarékoskodnak”, ami azután többszörösen is megbosszulja magát a kivitelezésnél. (A mérnökök körében jól ismert, hogy amit a tervezés során 10 forintért ki lehet javítani, az a kivitelezésnél már 100 forintba kerül, az elkészült beruházás esetén pedig már 1000 forintos veszteséget jelent. A kiemelt beruházásoknál viszont nem 100 vagy 1000 forintos, hanem milliárdos tételekkel kell számolni.)

A nemzetközi tapasztalatok azt mutatják, hogy a laza, „elnéző” szabályozás az elmaradott országok jellemzője. Ezzel szemben a világ legversenyképesebb országaiban (így például a skandináv országokban) a legszigorúbbak a biztonságot szolgáló – többek között a környezet- és egészségvédelmi – előírások, az ellenőrzés feltételei pedig olyanok, hogy az előírásokat be is tudják tartatni. Ezt többek között a nyilvánosság, a társadalmi részvétel magas fokával és a hatóságok működési feltételeinek maradéktalan biztosításával tudják elérni. Tapasztalataink szerint Magyarországon épp a kiszámíthatatlanság, az egyenlő megítélés hiánya az, ami a leginkább zavarja a tiszta piaci versenyfeltételeket, a legnagyobb mértékben elijeszti a tisztességes befektetőket.

A közigazgatási eljárások gyorsításának és hatékonyabbá tételének célja a környezetvédelem és a környezetvédő civil szervezetek érdekei szempontjából is előnyös, hiszen elkerülhetővé teszi a beruházásokkal kapcsolatos bizonytalan jogi helyzetet, és ezzel megelőzheti az eljárás elhúzódása alatt bekövetkező káros hatásokat. Csalódást keltő, hogy ezt az értékelhető célt a jelenlegi kormányzat is kizárólag az alapos hatósági munka feltételeinek csökkentésével tervezi elérni, folytatva az előző kormányok helytelen és szakmaiatlan politikáját. Aligha lehet a célt úgy megvalósítani, ahogy azt a törvényjavaslat tartalmazza: az ügyintézési határidők formális csökkentésével. Az engedélyező és ellenőrző hatóságok gyenge személyi és anyagi hátterükkel (amit tovább súlyosbított az éppen az idei évben végrehajtott drasztikus leépítés) képtelenek megfelelő szakmai színvonalon lefolytatni az eljárásokat a törvényjavaslatban előirányzott határidő betartásával. Amennyiben a hatóság az időszűke miatt nem kielégítően vizsgálja a környezetvédelmi engedélyezés feltételeit, akkor olyan súlyos környezeti, társadalmi és gazdasági károk következhetnek be, mint amilyen a kolontári iszapkatasztrófa során történt.

A Levegő Munkacsoport a fenti érvelés alapján levélben kérte a javaslatot előterjesztő belügyminisztert a tervezet visszavonására. A minisztérium válaszában (amelyet az alábbiakban teszünk közzé) a szakaszonként 30, összesen 60 napos ügyintézési határidőt elegendőnek tartotta, a levélben szereplő egyéb érvekre pedig érdemi választ nem adott, vagy azokat félreértette. Elgondolkodtató továbbá a levélnek az a megjegyzése is, miszerint a környezetvédelmi hatóságok személyi és anyagi hátterével kapcsolatban a felelős Vidékfejlesztési Minisztériumtól az előterjesztő nem kapott olyan jelzést, hogy a rövidített határidőknek nem tudnának hatékonyan megfelelni.

Dr. Bendik Gábor
ügyvéd
a Levegő Munkacsoport jogásza

A Belügyminisztérium válasza itt olvasható.

Hírfigyelő