Két fő eszköz szolgálja az Európai Unió küzdelmét a klímakatasztrófa megelőzéséért, az egyik a széndioxid-kibocsátási kvótakereskedelem, az ETS, a másik egy tagállamok közötti kibocsátásmegosztás, az ESD, amelynek kereteit egy 2009-ben kiadott határozat szabályozza. Ez utóbbi azokon a területeken ad meg tagállami kibocsátáscsökkentési célértékeket, amelyek kívül esnek a kvótakötelezettségen, elsősorban a közlekedésben, a mezőgazdaságban, az épületek energiafogyasztásában és a hulladékgazdálkodásban. A párizsi egyezményben vállaltak teljesítése megköveteli a 2009-ben hozott határozat felülvizsgálatát, erre tett le egy javaslatcsomagot az Európai Bizottság július végén. Pár nappal korábban került nyilvánosságra egy tervezet a közlekedési kibocsátások uniós szabályozásának megújításáról.
Feltűnő, hogy a javaslat milyen keveset feltételez Magyarországról és a többi volt szocialista országról: készítői már annak is örülnének, ha nálunk a közlekedésben, a mezőgazdaságban, az épületek energiafogyasztásában és a hulladékgazdálkodásban 2020-ban hét százalékkal kisebb lenne az üvegházhatású gázok (ühg) kibocsátása, mint amit 2005-ben jelentettünk. Az ábra azt mutatja, hogy ez az engedékenység jellemezte a korábbi időszak előírásait is. Azt pedig, hogy ennek az engedékenységnek semmi értelme nem volt, mutatja, hogy 2013-ban 50,4 millió tonna volt a számunkra megengedett ETS-en kívüli CO2-kibocsátás, de csak 37,7 millió tonnát „sikerült” belőle teljesítenünk. (Lásd: Trends and projections in Europe 2015. Tracking progress towards Europe's climate and energy targets; EEA Report No 4/2015 )
Forrás EU; http://ec.europa.eu/clima/policies/effort/index_en.htm
A Carbon Market Watch és az Európai Közlekedési és Környezetvédelmi Szövetség (T&E) közös közleménye szerint – és mások szerint is – ennél nagyobb bajok is vannak a tervezettel. Mindenekelőtt az, hogy kiskapuk vannak benne, amik lehetővé teszik a tagállamoknak, a valóságban ne csökkentsék az előírt mértékben az ETS-en kívüli ühg-kibocsátást. Ez a rész az EU teljes kibocsátásának a 60 százalékát teszi ki, vagyis pár százalékpont eltérés is jelentős lehet. A javaslatban van egy bonyolult rugalmassági eljárás, ami a 2020-230 közötti időszakban máshol elért csökkenéseket enged beleszámolni az eredményekbe. Ami azért rossz, mert ha például az épületek fűtésében sikerül csökkenteni az ühg-kibocsátást, az tartós változás, ami a következő években is megmarad. Ha viszont kicsi benne az érdemi előrelépés egy tagállamban, de az elszámolásnál ide számolhatja a kvótakereskedelemben felgyülemlett többletet, akkor 2030 után a valóságban biztosan nagyobb lesz az ühg-kibocsátás, mint amire szükség lenne a klímakatasztrófa megelőzésére. Hasonló önbecsapásnak tűnik az az ötlet, hogy egyes tagállamokra ne a 2005-ös, hanem a 2016-2018-as átlag legyen a kiinduló érték, amihez a csökkentést viszonyítani kell.
Szakértők szerint már önmagában is kevés az ETS-en kívüli kibocsátásra vállalt 30 százalékos csökkentés a 2005-ben regisztrált értékekhez képest a globális fölmelegedés 1,5°C alatt tartásához. A kiskapukat is figyelembe véve úgy néz ki, hogy ha az Európai Parlament és az Európai Tanács ebben a formában fogadja el a szabályozást, akkor legfeljebb 27 százalékos csökkenést lehet majd elérni 2030-ig. Ez pedig kevés.
A T&E klímaügyekért felelős vezetője, William Todts derűlátó, mert sok lehetőséget nyit meg, ha 28 ország, félmilliárd ember hangolja össze erőfeszítéseit a klímakatasztrófa elkerülésére. Rengeteg megoldás, technika van már ma is, amik segíthetik a cél elérését. Ezek sikeres bevetésével nem is csak azt nyerhetjük, hogy sikerül elhárítani a klímatasztrófát, de gazdasági haszon is származik belőle. Új munkahelyek jöhetnek létre, és erősödhet Európa energiabiztonsága. Persze a kiskapuk, ha benne maradnak a szabályozásban, ezek kiteljesedését is meghiúsíthatják.
A Levegő Munkacsoport a Magyar Természetvédők Szövetségével közös levelében arra kérte Seszták Miklós nemzeti fejlesztési minisztert, hogy a kiskapuk nélküli szabályozás elfogadását támogassa a magyar kormány.