A néhai Pesti Lászlót gyakran kérték meg civil csoportok, hogy mondjon véleményt egy-egy beépítéssel, fakivágással veszélyeztetett zöldterületről. Hatvan éves kertészeti tapasztalata alapján nem milliós átalakításokat, növénycseréket javasolt, hanem legfontosabbnak a terület rendbentartását és a rendszeres öntözést tartotta. Sajnos nálunk éppen e kettő hiányzik leginkább, különösen a főváros zöldterületein. Pedig alacsony képzettségű munkaerőből és vízből bőséggel jutna ilyen célokra.

Tavaly nyáron Budapesten június végétől szeptember közepéig legfeljebb néhány milliméter csapadék hullott. Ez a tendencia a jövőben tovább erősödik. Van-e más megoldás, mint hogy a hiányzó csapadékot ivóvíz minőségű vezetékes vízzel pótoljuk (vagy a költségekre hivatkozással ne öntözzünk) a városi zöldterületeken? A mi éghajlatunkon a városi zöldterületeket nyaranta szinte naponta kellene öntözni. Egy Városliget nagyságú parkban vagy a belső kerületek kőrengetegeiben a szétszórt, apróbb burkolatlan felületeken ez nem biztosított. Az ebből fakadó poros, kikopott felületek szánalomra méltók.

Az esővíz ideális lenne az öntözésre, de idehaza ritkán élünk ezzel a lehetőséggel. Miért nem ésszerű a szennyvízcsatornába vezetni a csapadékvizet? A csapadék visszatartásával nemcsak az öntözést tudjuk legalább részben megoldani, de a csatornarendszert is tehermentesítjük. Az időnként özönvíz-szerű esőzésekre nincsenek vízelvezető rendszereink méretezve. A csatornák túlcsordulásának veszélyét is mérsékelhetjük a helyi tárolókkal. Az előnyt még tovább fokozza, ha nagy záporok esetén, miután az esővíztároló tartály teljesen megtelt, a felesleges vizet a rendszerhez kapcsolt szikkasztóba (tisztítótóba) eresztjük.

Részlet Fórián Sándor Csapadékvíz hasznosításának lehetősége a háztartásokban c. cikkéből (Debreceni Műszaki Közlemények, 2009/1-2): „A városi szennyvíztisztítók adott lakosszámra (ún. lakos egyenértékre) vannak tervezve, méretezve. A biológiai tisztítók érzékenyek a terhelés ingadozására - tehát a nagy mennyiségű csapadékvíz (több tízezer négyzetméter tetőfelületre lehullott eső – több ezer m³ viszonylag tiszta esővíz) egyszerűen kiöblíti a tisztítóműből a biológiai tisztítást végző baktériumokat! Ezután hetekig tart az eredeti állapot visszaállítása, amíg a város szennyvize rosszabb tisztítási fok után kerül élő vizeinkbe, adott befogadókba, de biztos, hogy a környezetünkbe.

Minden épületre elhelyezhető ereszcsatorna, ahonnan a csapadékot össze lehet gyűjteni. A tető minden egyes négyzetméteréről évente 500-700 liter, igen jó minőségű víz gyűlik össze. Számítások szerint 100 m² tetőfelületről évente 50-60 m³ esővíz gyűjthető össze.”

Az Országh József TELEESŐ rendszeréről készült videó eligazítást ad a csapadékvíz tároló rendszer működéséről. Több országban civil szervezetek foglalkoznak a csapadékvíz hasznosításának elterjesztésével, és kedvezményes hitellel ösztönöznek a gyűjtőberendezések kiépítésére. A csapadékvíz hasznosítása környezetvédelmi szempontból is ésszerű, tehát közérdek.

Egyelőre halvány próbálkozások vannak a szürkevíz és a talajvíz felhasználására. A legtöbb esetben inkább az ellenőrizetlen vizek veszélyeire figyelmeztetnek. (Vidéki, csatornázatlan területeken állattartás mellett a sekélyebb, 5-8 méter mély házi fúrt kutaknak magas lehet a nitráttartalma, ami alkalmatlanná teszi a vizet a zöldségek öntözésére. A fekália, illetve az állatok trágyájának megfelelő kezelése esetén azonban ez a veszély nem áll fenn.)

Hasonlóan a csapadékvízhez, a keletkező kommunális szennyvizek és komposztálható hulladékok hasznosításának technológiáján is dolgoznak nemzetközi szervezetek. Áttörést azonban a közszolgáltatásokkal és műszaki infrastruktúrával kapcsolatos integrált gondolkodás hiányában még nem sikerült elérni.

A vizet a vízáteresztő felületek hatékonyan képesek visszatartani. Nagy melegben a vízhálózatról vett ivóvízzel öntözik a a leaszfaltozott járdákat, útfelületeket. Ez csökkenti a porszennyezést, hűsítő hatása azonban igen rövid idejű. Prága óvárosában például a járdák 8x8 cm-es, homokba fektetett kőkockákkal vannak burkolva. Berlinben két évtizede bevezették a vízzáró felületekre (tetők, utak, burkolatok) a csatornadíjat. Ennek hatására néhány hónap alatt 20 százalékkal csökkent a vízzáró felületek aránya (extenzív zöldtetőket alakítottak ki a lapostetők felújításakor, feltörték a felesleges aszfalt- és betonburkolatot stb.). A vízáteresztő felületek párolgása, hasonlóan a növényzet párolgásához, légmozgást okoz, és ezáltal elviselhetőbbé válik a környezet.