Petíció a repülési engedély ellen

Térségi társadalmi szervezetek 2011. május 8-án, elektronikus levélben fordultak Orbán Viktor miniszterelnökhöz, hogy az új kormány támogassa azt a 2008–2009-ben benyújtott és azóta is megválaszolatlan petíciójukat, amelyben 6280 ember (és szervezeteik) aláírásukkal azt kérték az akkori miniszterelnököktől, hogy a kormány ne támogassa a tököli, volt katonai reptéren 2004-ben felújított repülést és reptérré való átminősítését. A levelet írott formában június 8-án, szerdán 15:30 órakor adták át a Miniszterelnöki Hivatal képviselőjének a Parlament I.-es kapujánál.
A tét az itt élők számára rendkívüli. Visszatérhetnek-e ahhoz az 1990–2004 közötti „aranykorhoz”, amikor a katonai repülések négy évtizedes zajterrorja után a szovjet hadsereg kivonulásával a reptéren gyakorlatilag abbamaradtak a repülések, és az ennek következtében emelkedő telekárak mellett a térség óriási fejlődésnek indult? Vagy marad-e a reményvesztettség és az őrület, a reptéren folyó fel- és leszállások, a műrepülések és az állandó gyakorló-oktató körözések, valamint a ráadásként kapott autó-, motorversenyek és edzések miatt. 
A 14 évig tartó csendkárpótlásuk ideje alatt – többek közt állami ösztönzésre – a reptértől 1000–1200 méterre lévő laktanyákból egy ezer lakásos lakótelep létesült Tökölön, és a már meglévő, a repteret születése pillanatában körülölelő, a kifutópályától 200–500 méterre kezdődő halászteleki, szigethalmi, illetve egy-két ezer méterre kezdődő szigetszentmiklósi, érdi, százhalombattai kertvárosi övezetek tovább bővültek. Mindenkinek logikus volt, hogy ez a hely a lakóházak extrém közelsége, a védőtávolságok hiánya miatt a repülésre mind repülésbiztonsági, mind zajvédelmi, mind egészségvédelmi okok miatt alkalmatlan. Korábban is csak az embertelen szovjet rendszer miatt volt lehetséges, tehát többé az európai magyar demokráciában ilyen nem lesz.
Az itt élőknek ez a meggyőződése dőlt romba egy pillanat alatt, amikor 2004-ben a létesítmény privatizációjakor felmerült a repülés felújításának a rémképe. Ez ellen – fél évvel a döntés előtt – azonnal nagyszabású lakossági, önkormányzati tiltakozás kezdődött 1280 aláírással, a szigethalmi önkormányzat támogatásával, amelyben már akkor részt vettek más települések lakói, szervezetei is. Még Tököl önkormányzata is ellenezte a repülés felújítását, és egy anélküli logisztikai központban gondolkodott. Az akkori állam ennek ellenére eladta az ingatlant, méghozzá úgy, hogy hozzájárult a repülés megvalósításához. A tiltakozások tovább folytatódtak több városban tartott közmeghallgatásokon, fórumokon, félpályás útlezárásos demonstrációval, újabb aláírásgyűjtésekkel, petícióval a környezetvédelmi miniszterhez 2007-ben, majd 2008–2009-ben a miniszterelnökökhöz.
A kormány számára is van tétje a döntésnek. Folytatja-e elődei nemtörődömségét, akik a demokratikus Magyarországon azt hitték, megengedhetik maguknak, hogy ne válaszoljanak ennek a sok ezer szorongatott, bajban lévő embernek a kérésére, mintegy illusztrálva rossz emlékű gazdasági miniszterük botrányos és arrogáns aranyköpését, miszerint a békákat sem kérdezik meg a mocsár lecsapolásáról. Vagy a nemzeti együttműködés szelleméhez méltóan meghallgatja őket, és segít nekik olyan multimilliárdos tulajdonosokkal szemben, akik közül az egyik nyíltan így viszonyul általában a beruházásai akadályát képező őslakosokhoz: "Mi nem képviseljük az embereket, ...", "Mi itt, mint tudják, a profitért vagyunk. Mi egy szabad vállalkozás vagyunk", "Az állami hatóságok azok, akiknek meg kell védeni önöket.". 
A kérdés az, hogy az új magyar kormány képes-e legalább annyira megvédeni polgárait életük, életminőségük veszélyeztetőivel szemben, mint a nem túl tehetős indiai kormány a néhány ezres dondria kondh törzset szentnek tartott (lak)helye miatt egy bauxitbánya konszernnel szemben. Vagy a kifejezetten szegény kongói kormány néhány száz hegyi gorilla élőhelyét egy olajfúró vállalattal szemben. Vagy mint legutóbb Magyarországon a veszprémi, Fideszes önkormányzat a szentkirályszabadjai reptér leállításával, nem a saját, hanem a reptér környezetében lévő települések lakóit, akikről a város tiszteletreméltó polgármestere, Porga Gyula úr így nyilatkozott: "... ami talán még” az üzleti megfontolásoknál is „fontosabb – a megyeszékhely nem kíván a környező települések lakóinak kinyilvánított véleményével szemben fejleszteni.”.  (Pedig azok a települések nem néhány száz méterre vannak a reptértől, mint térségünkben, hanem jóval messzebbre.)
Valami ilyesféle nemzeti együttműködésre volna szükség itt, a mi szűkebb pátriánkban is, de magában az országban is. Ehhez kérik a petíció újraátadói Orbán Viktor miniszterelnök segítségét. És azért is tőle kérik ezt, mert a repterek ügyében talán egyetlenként olyasmit nyilatkozott (2010. szeptember 29-én a Vas Népének), ami alapján úgy véljük, ő érti a probléma lényegét, azt, hogy mi a fontos a gazdasági kérdések megítélésében is: „Adódik a kérdés: vajon tényleg szükség van-e ennyi reptérre? Az igazi kérdés azonban az, hogy az ott élő embereknek kellenek-e ezek a repterek.”  

A petíció szövege itt olvasható.

Hírfigyelő