Közlekedjünk kevesebb energiával – párbeszéd a zöldebb Budapestért
Az idei Mobilitási Hét témája: „Sétálj velünk!”. Ehhez kapcsolódóan a Magyar Közlekedési Klub a Levegő Munkacsoport közreműködésével 2019. szeptember 19-én Levegő Klubbot rendez a KEHOP támogatásával, melynek témája „Közlekedjünk kevesebb energiával – párbeszéd a zöldebb Budapestért”
Rendezvény „Világkávézó” módszerrel
A közlekedés használja fel a világon előállított energia 25 százalékát (sőt ennél jóval nagyobb hányadát, ha beleszámítjuk a gépjárművek előállításához, az utak építéséhez és a közlekedéshez szükséges egyéb tevékenységekhez szükséges energiát is). Így a közlekedés egyúttal nagymértékben felelős a környezetünk szennyezéséért és az éghajlatváltozásért. Miként csökkenthetjük a közlekedés energiafelhasználását, illetve az emiatti környezeti és egészségi károkat? A mostani Levegő Klub erre keresi a választ Budapest vonatkozásában – az Európai Mobilitási Héthez kapcsolódóan.
Időpont: 2019. szeptember 19., csütörtök, 15.00
Helyszín: MagNet Közösségi Ház
Program:
15.00 Köszöntő, bevezető előadás a probléma ismertetésére
15.15 A tájékoztatás a rendezvény technikai lebonyolításáról, a Világkávézó módszer ismertetése, kiscsoportok létrehozása
15.30 Kiscsoportos beszélgetések a lehetséges megoldásokról (minden kiscsoport 15 percig tart, utána a résztvevők helyet cserélnek)
1) Forgalomcsillapítás
2) Parkolás
3) Városi útdíj
4) Mikromobilitási eszközök (minden jármű, ami kisebb, mint egy személyautó (pl. kerékpár, roller, Segway)
5) Zöldterületek, zöldfelületek, közterületek
6) Elektromobilitás
17.15 Minden témafelelős legfeljebb 3-3 percben beszámol az asztalánál elhangzott főbb javaslatokról. Minden beszámolóhoz összesen legfeljebb 3 percben hozzá lehet szólni.
17.55 Az elhangzottak értékelése
18.00 A rendezvény bezárása
A részvételhez, kérjük, jelentkezzen az alábbi táblázat kitöltésével.
A Világkávézó módszer
A világkávézó egy olyan kreatív folyamat, amely kifejezetten az együttműködésen alapuló beszélgetéseket és a tudásmegosztást hivatott elősegíteni azáltal, hogy az elhangzó gondolatokat egy egymással összefüggő hálózatba szervezi. Ebben a részvételi módszerben a szervezők nagy hangsúlyt fektetnek arra, hogy ténylegesen létrejöjjön egy kávéházi hangulat, emiatt a meghívottak kis csoportokban, kávézóasztalok köré gyűlve vitatnak meg egy előre meghatározott kérdést vagy egy témát. Meghatározott időközönként a résztvevők egy másik asztalhoz ülnek át,ezáltal a beszélgetéseket megtermékenyítik az előző körökből származó gondolatok, ötletek és szemléletek. Minden asztalnál marad egy résztvevő, aki nem mozog – őt nevezzük „témafelelősnek” – és minden kör elején röviden összefoglalja az előző kör beszélgetésének fő pontjait a megérkező „vendégeknek”. A folyamat végén a résztvevők a legfőbb gondolatokat egy plenáris ülés keretében közösen összegzik és egyeztetik az álláspontokat. Azáltal, hogy különböző gondolkodással, tapasztalatokkal és tudással rendelkező emberek találkoznak, hogy megosszák egy kérdéssel vagy témával kapcsolatos érveiket, nagyobb eséllyel jönnek létre újszerű, kreatív ötletek és megoldások. A kávézó hangulata segítheti a résztvevőket abban is, hogy kiszakadjanak hagyományos közegükből, és ezáltal azt is könnyebb elérni, hogy ne egy szervezetet, szakértői szempontrendszert vagy csoportot képviseljenek, hanem saját gondolataikat, véleményüket osszák meg a többiekkel.