Tegyünk most az egészségesebb jövőért! Eljött az igazságos zöld átmenet ideje!

Május 13-án az Európai Unió bemutatja új uniós költségvetési javaslatát, benne a gazdasági helyreállítási elemekkel. Ennek kapcsán több nemzetközi és nemzeti civil szervezet petíciót indított, hogy az Európai Unió és tagállamai olyan gazdasági helyreállítási intézkedéseket fogadjanak el, amelyek elősegítik a az Európai Zöld Megállapodás (European Green Deal tervezetében megjelölt célokat, valamint erősítik a környezetbarát és igazságos átmenetet. Az uniós és nemzeti közpénzeket is így tervezzék és költsék el!

A számos emberéletet követelő és jelentős megélhetési problémákat okozó koronavírus-válság idején alapvetően fontos, hogy vezetőink határozott és erős választ adjanak. Üdvözöljük az egészségügyi, munkaerőpiaci és vállalkozás-támogatási forrásokat, de ennél többre lesz szükség.

Szerte Európában milliók várják a kijárási korlátozások végét, hogy találkozhassanak szeretteikkel és visszatérhessenek a munkába. De nem a járvány előtti szokásos üzletmenetbe akarunk visszatérni, nem egy olyan gazdasági szerkezetbe, amely súlyosbította a társadalmi egyenlőtlenségeket, veszélyeztette egészségünket és az összeomlás szélére sodorta környezetünket és az éghajlatot. Eljött az idő, hogy a régi rossz világ helyett gyökeresen és gyorsan átalakítsuk gazdaságunkat zöldebbé, igazságosabbá és rugalmasabbá, valamint ellenállóbbá a jövőbeli gazdasági sokkokkal szemben.

A legfontosabb most a közegészségügyi vészhelyzet kezelése. De emellett már zajlik az állami ösztönző csomagok kidolgozása a gazdaság újraindítása, több millió munkahely létrehozása és az emberek – különösen a legsebezhetőbbek – támogatása. A válságkezelés módja azonban azt is meghatározza, hogy sikeresek leszünk, vagy elbukunk az éghajlatváltozás, a természetpusztítása és a környezetszennyezés elleni küzdelemben, és hogy sikerül-e a környezet védelme által egészségügyi előnyöket nyújtani mindenki számára.

Az EU-nak és a tagállami kormányoknak ebben kell bizonyítaniuk vezetői képességüket, felelősségérzetüket és előrelátásukat. Minden adóbevételből finanszírozott ösztönző beruházást úgy kell megvalósítani, hogy segítse az igazságos, rugalmas és környezetileg-társadalmilag fenntartható gazdaság felé való átmenetet. Minden támogatásnak erõsítenie kell az Európai Zöld Megállapodás sikerét, azt, hogy az a lehető legtöbbet érje el.

Felhívjuk az Európai Unió és a nemzeti kormányok szakpolitikai döntéshozóit, hogy fenntartható uniós és nemzeti helyreállítási terveket dolgozzanak ki. Ez különösen a következőket jelenti:

  • Lépjenek fel erőteljesebben az éghajlatváltozás és a biológiai sokféleség csökkenése ellen (uniós, nemzeti és nemzetközi szinten) az Európai Zöld Megállapodásban bejelentett célok, stratégiák és törvények végrehajtása és megerősítése révén.
  • A magas széndioxid-kibocsátású és egyéb szennyező ágazatok, például az intenzív mezőgazdaság csak a környezeti és éghajlati célkitűzésekhez való igazodásuk függvényében kaphassanak forrásokat. Nem szabad vészhelyzeti mentesítést vagy adófizetői mentőcsomagot dobni a nagy szennyező, illetve nem életképes iparágak számára, hiszen azoknak nincs jövőjük a holnap fenntartható gazdaságában. A vállalkozásoknak nyújtott állami támogatások, kölcsönök és egyéb közvetlen vagy közvetett támogatásokat kössék szigorú feltételekhez, azokat az EU-nak és a tagállamoknak nyomon kell követniük és ellenőrizniük, például hogy valóban klímabarát, fenntartható kezdeményezésekre és zöld, fenntartható munkahelyek teremtésére, megtartására összpontosítanak-e;
    szüntessék meg a légiközlekedés adókedvezményeit;
    indítsanak nagyszabású lakossági épületfelújítási programot. Ez egyszerre növeli a foglalkoztatást és csökkenti a kibocsátásokat. Mindeközben a rezsit is csökkenti, és az épületek komfortját is javítja.
  • Jelentős zöld helyreállítási alapot hozzanak létre, amely az összes rendelkezésre álló uniós pénzügyi eszközzel (beleértve a többéves pénzügyi keretet és annak programjait, új alapokat, az európai stabilitási mechanizmus felhasználását és az úgynevezett „eurókötvények” tervét) támogatja a zöld és igazságos helyreállítást. Ezeknek a beavatkozásoknak olyan elismert alapelveken kell alapulniuk, mint az átláthatóság, az elszámoltathatóság és a közösségvezérelt megoldások.
  • A köz- és magánbefektetéseket a helyreállítás során az EU osztályozási rendszerének (taxonómiájának) kell vezérelnie, hogy felgyorsuljon a környezetszennyezőkről a zöld ágazatokra való áttérés. Hasonlóképpen az Európai Beruházási Banknak 2020 végéig össze kell hangolnia hitelezését az Európai Zöld Megállapodás céljaival. Ezenkívül fel kell gyorsítani a pénzügyi politika fenntarthatóvá tételét, és ki kell zárni a klímagyilkos, környezetszennyező pénzügyi gyakorlatokat.
  • Minden helyreállítási tervnek az emberek jóllétét kell a válságkezelés középpontjába helyeznie, társadalmi előnyöket kell biztosítania, és a „mindenki számára igazságos átmenet” révén meg kell védenie a munkavállalók jogait.

Támogatjuk a zöld helyreálítás (green recovery) iránti Európa-szerte tett számos felhívást, köztük a 17 EU tagállam kormánya, az Európai Parlament képviselői, a Római Klub, a tudósok, a nem kormányzati szervezetek, 200 üzleti és politikai képviselő, az energiaipari vállalatok és mások által közzétetteket 1 Az Európai Tanács 2 arra is felszólította az Európai Bizottságot, hogy készítsen egy gazdasági helyreállítási tervet, amely magában foglalja a zöld átmenetet. Ezekhez a hangokhoz hozzáadjuk most a miénket.


1
https://www.climatechangenews.com/2020/04/09/european-green-deal-must-central-resilient-recovery-covid-19/

Hírfigyelő