1300 milliárd forintot talált a Levegő Munkacsoport

Egyetértve a kormány álláspontjával, amely szerint a legfontosabb feladatok közé tartozik az ország adósságállományának csökkentése és a foglalkoztatottság növelése, a Levegő Munkacsoport újabb tanulmány készített, amelyben konkrét javaslatokat fogalmaz meg ezeknek a céloknak az elérésére. A tanulmány szerint 2012-ben legalább 1300 milliárd forinttal javítható az államháztartás egyenlege, amennyiben megvalósításra kerülnek ezek a javaslatok.
A Levegő Munkacsoport elhibázottnak tartja a korábbi kormányok azon politikáját, amely az oktatás, az egészségügy, a közigazgatás és az egyéb közszolgáltatási feladatok leépítésében látta a kiutat. Leépítésekre szükség van, de másutt. Vissza kell szorítani a pazarló, importon alapuló lakossági fogyasztást (ilyen például a túlzott autóhasználat, valamint az eldobó csomagolás és a vegyszerek mértéktelen használata). Meg kell szüntetni a nagy energia- és nyersanyag-felhasználással járó, illetve azt eredményező állami beruházásokat (elsősorban a gyorsforgalmi utak építését). A súlyosan környezetszennyező, nagy nyersanyag- és energiaigényű tevékenységeket kell fokozottabban megadóztatni, nem pedig az emberi munkát. Az előbbieknek nyújtott támogatásokat meg kell szüntetni, és fokozottan kell támogatni a humán erőforrások fejlesztését szolgáló tevékenységeket (oktatás, egészségügy stb.) Fel kell számolni a vállalati szférának nyújtott és a piacot rendkívül torzító támogatásokat. Meg kell akadályozni a hazai jövedelmek túlzott kiáramlását külföldre. (Megjegyzendő, hogy minden olyan intézkedés, amely csökkenti az energiafogyasztást, egyúttal mérsékli jövedelmünk kiáramlását, hiszen a felhasznált energia túlnyomó részét külföldről szerezzük be.) Ennek érdekében is meg kell szüntetni a külföldi vállalkozásoknak és személyeknek nyújtott indokolatlan támogatásokat (különösen vonatkozik ez a súlyosan környezetszennyező tevékenységeket végzőkre). Mindezeknek megfelelően kell átcsoportosítani az uniós támogatásokat is. Érdemi intézkedéseket kell hozni az állami intézményrendszer megerősítésére, a jogbiztonság megteremtésére, a feketegazdaság és a korrupció visszaszorítására.
A környezetvédő civil szervezetek szerte a világon évtizedek óta szorgalmazzák a környezetileg káros támogatások felszámolását, illetve az adórendszer olyan átalakítását, amely során csökkennek az élőmunkát terhelő adók, járulékok, és növekszenek a környezetszennyezést, a természeti erőforrások használatát sújtó adók. Összességében költségvetés-semleges megoldásokat javasoltak, vagyis az állam bevételeinek és kiadásainak nagysága nem változna, csupán az adók és támogatások átcsoportosítására kerülne sor. Úgy véljük azonban, hogy ez az álláspont a jelenlegi magyarországi helyzet ismeretében felülvizsgálatra szorul, amennyiben el akarjuk érni a fentebb említett két célt: az államadósság minél gyorsabb csökkentését és a foglalkoztatottság érdemi növelését. Ezeket a célokat mindig – de a mostani válság közepette különösen – a lehető leginkább költséghatékony módon kell elérni. A munkabér terhelő adók, járulékok csökkentése kétség kívül növelheti bizonyos mértékben a foglalkoztatottságot. Ennél azonban sokkal nagyobb mértékben segítheti ennek a célnak az elérését a lakosság képzettségének, műveltségének, kulturáltságának, egészségének javítása. A fentebb említett forrásokból származó államháztartási többletbevételeket, illetve kiadási megtakarításokat tehát ezért kell elsősorban a humán erőforrások fejlesztésére fordítani.
A Levegő Munkacsoport immár 20 éve elemzi a magyar gazdaság, illetve az államháztartás helyzetét, és javaslatokat tesz a versenyképesség javítására. Ezt elsősorban az emberi egészség és a környezet védelme szempontjából teszi, abból kiindulva, hogy a gazdaság van az emberért, és nem fordítva, valamint hogy egészséges emberek és tiszta környezet nélkül versenyképes gazdaság sem képzelhető el. (Az egészség fogalmának meghatározásakor az Egészségügyi Világszervezet álláspontját fogadjuk el, amely szerint az egészség a teljes testi, lelki, szellemi és szociális jólét állapota.) Az is nyilvánvaló számunkra, hogy az egészséges élet és környezet csak úgy valósítható meg, ha állampolgáraink jól képzettek és megfelelő válaszokat tudnak adni a kor kihívásaira. Ezért is tartjuk kiemelten támogatandónak az oktatás-nevelést és az innovációt.

A teljes tanulmány a konkrét javaslatokkal itt tölthető le:

Lukács András
a Levegő Munkacsoport elnöke

Hírfigyelő