2004 a környezetkímélő közlekedés fekete éve lesz?

A 2004. évi költségvetési törvényjavaslat szerint a közúti fejlesztésekre közel kétszer akkora összeg jut, mint 2003-ban, ugyanakkor a vasút 30 százalékkal kevesebbet kap. Reálértéken számolva a közúti fejlesztésekre 156 milliárd forinttal több jut, a vasútiakra 18 milliárd forinttal kevesebb. Ha figyelembe vesszük azt is, hogy a jövő évben az autópálya-építéseket mentesítik az áfa megfizetése alól, viszont a vasúti fejlesztéseket nem, akkor ez további 73 milliárd forint támogatást jelent a közútnak, és közel 6 milliárd forint elvonást a vasúttól. Mindez gyökeresen ellentétes a kormány programjával és az Európai Unió elvárásaival. A tervezett intézkedések végtelenül igazságtalanok, hiszen mindazokat sújtják, akik nem tudnak rendszeresen személyautóval közlekedni (azaz az ország lakosságának túlnyomó többségét). Rontják a munkaerő és a tanulóifjúság mobilitását, miközben már most is sok helyen – különösen a vidéki viszonylatokon – elviselhetetlen a tömegközlekedési járművek zsúfoltsága. Romlik Magyarország és az EU országainak környezeti állapota, nő a közúti halálos és sérüléses balesetek száma. Alapjaiban sérül a tisztességes piaci verseny is.

A kormány úgy terjesztette ezeket a javaslatokat az országgyűlés elé, hogy nem készítette el a törvények által előírt társadalmi-gazdasági és környezetvédelmi elemzéseket, és nem kérte ki az érintett társadalmi szervezetek véleményét. Figyelmen kívül hagyta azokat a kutatási eredményeket is, amelyek egyértelműen kimutatták, hogy a tervezett intézkedések nemcsak a környezet állapotát és a lakosság egészségét, hanem az ország gazdasági versenyképességét is rontják.

Ha figyelembe vesszük az összes tömegközlekedési támogatás tervezett leépítését, az áfa növelését és a viteldíjak várható nagymértékű emelését is, akkor szomorúan jelenthetjük ki, hogy – amennyiben nem kerül sor a költségvetési törvényjavaslat megfelelő módosítására – Magyarországon 2004 a környezetszennyezés és a társadalmi egyenlőtlenségek tragikus növekedésének éve lesz.

Budapest, 2003. október 14.

A Levegő Munkacsoport

Hírfigyelő