Fővárosi parkolási rendelettervezet – lépés a helyes irányba

A Levegő Munkacsoport elkészítette részletes észrevételeit a Fővárosi Önkormányat új parkolási rendelettervezetével kapcsolatban, és azt eljuttatta az összes fővárosi képviselőnek.

A rendelet elfogadása hozzájárulhat a főváros közlekedésének és környezeti állapotának javulásához, valamint gazdasági versenyképességének növeléséhez. Ugyanakkor a Levegő Munkacsoport további szigorításokat is javasol. Felhívja a figyelmet arra, hogy a gépjármű-tulajdonosoknak a parkolási díjakkal egyik legértékesebb vagyonunk, a terület használatát kell megfizetniük. Így a parkolási díjakért cserébe nem jár további ellenszolgáltatás. Az így keletkező többletbevételeket nem új parkolóhelyek kialakítására, hanem a tömegközlekedés javítására és a közterületek felújítására kell fordítani. Ez annál is inkább indokolt, mivel semmiféle ellentételezésben nem részesültek azok, akiktől ezt a területet elvették: a gyalogosok, a kerékpárosok, az emberi körülmények között élni kívánó emberek. Különösen hátrányosan érintette mindez a nehezebb anyagi körülmények között élőket, illetve az időseket és a gyermekeket, hiszen számukra szinte semmi mással nem pótolható szolgáltatást nyújtanak a kellemes, zöldfelületben gazdag közterületek.

A Levegő Munkacsoport részletes észrevételei itt olvashatók (pdf)

Hírfigyelő