Elhibázott a vasút megcsonkítása

Huszonnyolc mellékvonal felszámolásáról döntött a kormány azzal az indokkal, hogy állítólag így évi 6 milliárd forint veszteséget takarítana meg.

Ezzel szemben a vasúti miniszteri biztos korábbi nyilatkozata szerint a mellékvonalak gazdálkodása eredményesebb a fővonalakénál. A GKM által szintén indokként megjelölt alacsony utasszámok sem fedik a valóságot. Ezért a Levegő Munkacsoport a mai napon levelet juttatott el Kóka János gazdasági és közlekedési miniszternek, amelyben rámutatott, hogy a vasút megcsonkításáról hozott döntés szakmailag hibásan és törvénysértő módon történt, megvalósítása pedig komoly károkat okozna az országnak. A Levegő Munkacsoport arra kéri a minisztert, hogy a kormány haladéktalanul vonja vissza azt a döntését, amelynek értelmében 942 kilométer vasúti szárnyvonalat számolnak fel, és jelentős létszámleépítést hajtanak végre a MÁV-nál.

Kapcsolódó anyagok:
• Levél Kóka János miniszternek (2006. július 7.)
• Petíció a mellékvonalakkal kapcsolatban (2005. február 10.)
• Interjú a vasúti miniszteri biztossal (Lélegzet, 2005. december)

Hírfigyelő