A tömegközlekedés leépítése súlyos zavarokat okoz

A pénzügyi válságra hivatkozva a kormány megint a tömegközlekedéstől kíván forrásokat elvonni. Hat civil szervezet az országgyűlésnek eljuttatott állásfoglalásában arra hívta fel a figyelmet, hogy a tömegközlekedés leépítése súlyos zavarokat okoz az ország gazdaságában, és még tovább csökkenti a foglalkoztatottságot egy olyan időszakban, amikor fokozottan kell ennek ellenkezőjére törekedni.

Az elmúlt években a megszorítások nagy részét szintén ez az ágazat szenvedte el. 2002 és 2009 között – 2008. évi áron számolva – több mint 165 milliárd forintot vontak el a tömegközlekedés fogyasztói árkiegészítésétől. Tovább súlyosbította a helyzetet a tömegközlekedés áfájának növelése és a viteldíjak drasztikus megemelése. Az alulfinanszírozottság következtében elöregedtek a járművek és a pályák, állapotuk már balesetveszélyes. Ugyanakkor folyamatosan növekszik az autózás és a közúti áruszállítás támogatása. Az üzemanyagok jövedéki adóját 2002 óta nem emelték, az áfáját pedig 2005-ben csökkentették. Mindez – az inflációt is figyelembe véve – azt jelenti, hogy 2002 és 2008 között a közúti gépjármű-közlekedés összesen 785 milliárd forint kedvezményben részesült a 2002. évi szinthez képest.

A közúti árufuvarozás sem fizeti meg az általa okozott károkat, költségeket. Különösen vonatkozik ez a külföldi kamionokra, amelyek gyakorlatilag ingyen használják útjainkat és károsítják a környezetünket.

A költségvetési törvényjavaslatban szereplő, az autópálya-fejlesztésre szánt 18 milliárd forint is megtévesztő, hiszen az újabb sztrádák építése PPP-finanszírozásban (állam és magánszektor együttműködése) lesz, ami a jövő terhelését, a közvélemény félrevezetését, az átláthatóság mellőzését jelenti. A Levegő Munkacsoport számítása szerint a 2009. évi autópálya építések valójában több mint 400 milliárd forintjába kerülnek majd az adófizetőknek.

A súlyos veszteségek elkerülése érdekében a civil szervezetek kérik az országgyűlést, hogy a növelje a tömegközlekedési támogatásokat, valorizálja nagyobb mértékben az üzemanyagok jövedéki adóját, érdemben csökkentse a személygépkocsi-használat elszámolásával kapcsolatos visszaélések lehetőségeit, továbbá kezdeményezze a közúti teherfuvarozóknak nyújtott kedvezmények visszavonását és a nehéz tehergépkocsik kilométer-arányos útdíjának mielőbbi bevezetését.

A Környezeti Tanácsadó Irodák Hálózata, a Közlekedési Dolgozók Országos Egyesülete, a Magyar Kerékpáros Klub, a Nagycsaládosok Országos Egyesülete, a Levegő Munkacsoport és a, Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesület közös levele itt tölthető le

Hírfigyelő