Ki fizesse a közlekedési balesetek költségeit?

Üdvözlendő a kormánynak az a terve, hogy a közúti közlekedésben bekövetkező balesetek költségeit (gyógykezelés, táppénz, rokkantnyugdíj stb.) a közlekedés résztvevői fizessék, és ezek ne a társadalombiztosítási költségvetést terheljék – írta a Matolcsy György nemzetgazdasági miniszternek címzett levelében a Levegő Munkacsoport. A Közlekedéstudományi Intézet számításai szerint a közúti közlekedés résztvevői által okozott balesetek azon költségei, amelyket nem az okozók fizettek, 2006-ban 665 milliárd forintot tettek ki. Ezzel szemben az üzleti biztosítók évente mindössze körülbelül 4 milliárd forintot fizetnek a társadalombiztosításnak a közlekedési balesetek miatti költségek fedezésére. Hazánkban tehát a közúti balesetek költségeit ma döntő mértékben a munkabéreket terhelő adókból és járulékokból fizeti ki a társadalombiztosítási kassza, illetve az állami költségvetés. Ez a hatalmas teher lehetetlenné teszi a munkabérekre rakódó járulékterhek érdemi csökkentését, vagyis hozzájárul a munkanélküliséghez, emellett az egészségügy állandó finanszírozási gondjainak is egyik okozója.
A kormány által bevezetni tervezett gépjármű-biztosítási adó már régóta létezik Ausztriában és Németországban. A Levegő Munkacsoport évekkel ezelőtt felhívta az akkori Pénzügyminisztérium figyelmét, hogy ebből az adónemből az osztrák államnak például 2006-ban 1320 millió euró (akkori hivatalos árfolyamon 620 milliárd forint) bevétele származott.
Amennyiben a közlekedési balesetek költségeit a közlekedésben résztvevők fogják fizetni, csökkenni fog a társadalombiztosítás hiánya, javul az egészségügyi ellátás, nagyobb esély lesz az egészségügyi dolgozók bérének, a kórházak adósságainak rendezésére. Ettől az intézkedéstől egyúttal fegyelmezettebb közúti közlekedés, a balesetek és a környezetszennyezés csökkenése is várható.

A miniszternek írt levél itt olvasható: https://www.levego.hu/sites/default/files/biztositasiado_matolcsynak-110927v.pdf

Hírfigyelő