EU támogatások: tanulságos gyakorlatok adatbázisa
„Hatékony uniós támogatásokkal a klímasemleges Európáért:” ez a nemzetközi együttműködés címe, melyben nyolc közép-kelet európai civil szervezettel közösen vesz részt a Levegő Munkacsoport. A projekt egyik tevékenységeként a részt vevők egy adatbázist állítanak össze olyan tanulságos esetekről, melyek rávilágítanak arra, hogyan lehet az uniós pénzforrásokat hatékonyabban a klímacélok szolgálatába állítani.
Az adatbázis 2023 végére készül el, de már most is változatos, követendő vagy éppen elkerülendő gyakorlatok találhatók benne az egész régióból. A magyarországi példák között is vannak pozitívak, mint például az önkormányzatok által koordinált helyi, természetalapú vízmegtartó megoldások kialakítása a LIFE-MICACC projekt keretében vagy a helyreállítási alap finanszírozásával a Hanság Natura 2000 terület ökológiai vízpótlásának biztonságosabbá tétele. Emellett súlyos, elkerülendő hibák is fellelhetők az adatbázisban, például a Budapest Airport számára nyújtott rendkívül kedvező hitel az Európai Befektetési Banktól, amely során a gigantikus repülőtéri beruházás ellenére sem megfelelő környezeti hatásvizsgálat, sem társadalmi egyeztetés nem történt. A megújuló geotermikus energiával kapcsolatos fejlesztések pedig, míg néhány éve a legsikeresebb uniós projekteknek számítottak, napjainkban számos szakmai, minőség- és hatékonyságbeli kivetnivalót hordoznak.
A folyamatosan bővülő adatbázishoz bárki hozzáadhat további példákat ezen a linken. A projektet német kormány programja, az Európai Klímavédelmi Kezdeményezés (EUKI) támogatja.