A hátrányunk lehet az előnyünk

Levegő Munkacsooport, 2007. október 25. „Miközben a magyar kormány évi néhány száz millió forint vélt megtakarításért bezárja a vasúti mellékvonalakat, évente sok milliárd forinttal támogatja az adófizetők pénzéből, hogy a külföldi kamionok tömegei keresztül száguldjanak az országon” – jelentette ki Lukács András, a Levegő Munkacsoport elnöke a Gazdasági és Közlekedési Minisztériumban (GKM) tartott mai egyeztetésen.

A tárca meghívta az önkormányzati szövetségeket, társadalmi és érdekképviseleti szervezeteket „a vasúti mellékvonalakon végzett közforgalmú személyszállítás felülvizsgálatáról szóló társadalmi egyeztetésre”. A helyszínen azonban kiderült, hogy a GKM továbbra sem vette figyelembe a meghívottak már korábban megtett észrevételeit. Kérdés, hogy a mai esemény után a tárca a civil szervezetek, érdekképviseletek és önkormányzatok véleményét figyelembe veszi-e, mert mindegyik felszólaló a vasútvonalak megtartását és fejlesztését szorgalmazta.

Az „egyeztetésen” Lukács András kifejtette: értesüléseik szerint az idén tavasszal bezárt vasútvonalak nemhogy megtakarítást jelentettek volna az államnak, hanem már eddig is több százmillió forint veszteséget okoztak. A pályákat továbbra is fenn kell tartani, csökkent az utasszám a csatlakozó fővonalakon, és a Volán társaságoknak is nőttek a veszteségei. Így például csak a Kisalföldi Volánnak éves szinten 30 millió forint veszteséget hoznak a vonatpótló járatok. Komoly költséget jelent majd az utak felújítása a megnövekedett terhelés miatt. A számítások nem tartalmazzák azokat a társadalmi veszteségeket, amelyeket az érintett településeken lakóknak kell elviselniük (így például munkájuk elvesztését, mert nem tudnak már eljutni munkahelyükre). A legnagyobbak a környezeti és egészségi károk lesznek. A Levegő Munkacsoport értesülései szerint a megszűnő vasútvonalak miatt egyre többen ülnek át motorkerékpárra, és így a sérüléses, illetve halálos balesetek számának megugrása várható.

Lukács András felhívta a figyelmet az idén júniusban az Országházban tartott konferencia állásfoglalására, amely a vasúti mellékvonalak megtartását és fejlesztését szorgalmazta. „Hátrányunk lehetne az előnyünk: nem szabad megismételnünk a Nyugat-Európában elkövetett hibát, ahol korábban sok mellékvonalat bezártak, most pedig hatalmas ráfordításokkal igyekeznek azokat újjáéleszteni. A mellékvonalakról hozott döntések során a GKM azt sem veszi figyelembe, hogy a környezeti problémák súlyosbodása, az energiaválság, a szorító gazdasági körülmények a jövőben az autózási lehetőségek szűküléséhez és a vasúti személyszállítás felértékelődéséhez vezetnek.”

Kapcsolódó anyagok:

Hírfigyelő