A tisztességes verseny ára a behajtási díj

2008. február 26. Levegő Munkacsoport - Nem a tehergépkocsik behajtási díjának emelésétől lesz drágább az élelmiszer, a kenyér a tej, hanem egyebek mellett a fuvarozóknak nyújtott mértéktelen támogatások miatt. Ez ugyanis rontja a gazdaság versenyképességét, amit mindannyian megszenvedünk. A környezetszennyezés is a lakosságot sújtja, ami szintén sokba kerül mindannyiunknak – egészségben és pénzben egyaránt. A Levegő Munkacsoport levélben fordult a Vállalkozók Országos Szövetségéhez, kérve, hogy ne vezesse félre sem a lakosságot, sem a fuvarozókat.
A rendszerváltás óta a közúti teherfuvarozás több ezer milliárd forint nyílt és rejtett támogatásban részesült, ezért nemcsak környezetvédelmi, de gazdasági szempontból sem indokolt a fuvarozók tiltakozása a fővárosi behajtási díj ellen.

Az elmúlt másfél hónap alatt bebizonyosodott az is, hogy hibás a Vállalkozók Országos Szövetségének azon előrejelzése, mely szerint az útdíj megemelése vállalkozások tízezreit hozza kilátástalan helyzetbe – írta dr. Dávid Ferencnek, a VOSZ főtitkárának a Levegő Munkacsoport elnöke. Lukács András emlékeztette a főtitkárt arra, hogy a díjakat 18 éve egy fillérrel sem emelték, miközben az infláció mintegy 900 százalékkal nőtt.
A behajtási díjból származó bevételét a Fővárosi Önkormányzat olyan feladatokra kívánja fordítani, amelyeket a vállalkozók is szükségesnek tartanak. Miközben a fuvarozók új utak megépítését követelik, közben elfogadják, hogy olyanok is fizessék adójukból az utak építését, felújítását, akik sohasem használták azokat. Mindez nem más, mint a költségek másokra terhelése. „Amikor tiltakoznak a behajtási díj emelése ellen, akkor Önök nem általában a vállalkozók és a lakosság terheinek csökkentésén dolgoznak, csupán a közúti fuvarozókét másokra kívánják hárítani” – írja levelében a Levegő Munkacsoport elnöke.
A különböző európai országok adatainak összehasonlítása azt is mutatja, hogy a tehergépkocsik behajtási, illetve útdíja éppen az adott ország vagy város versenyképességének javítását segíti elő.
A Levegő Munkacsoport sajnálatosnak tartja, hogy a VOSZ a fuvarozókban olyan tévhitet erősít, miszerint a jelenlegi helyzet fenntartható. Pedig az olajárak emelkedésétől kezdve az éghajlatváltozásig számos tényező bizonyítja, hogy fenntarthatatlan – amint azt már az Európai Unió, valamint a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) is megállapította. Továbbá lebecsüli a hazai fuvarozókat, hiszen piacellenes támogatásokkal kívánja segíteni őket, azt sugallva, hogy nem képesek helytállni a valódi versenyben.
Ezért a Levegő Munkacsoport arra kéri a Vállalkozók Országos Szövetségét, hogy ne a súlyosan környezetszennyező, nagy energia-felhasználással járó tevékenységek további támogatását szorgalmazzák, hanem a magas hozzáadott értéket biztosító, nagy tudáshányadot tartalmazó tevékenységet végző vállalkozók, vállalkozások sikereit mozdítsák elő.

A Levegő Munkacsoport levele a VOSZ-nak itt letölthető: /kamionstop/vosz0802.pdf

Hírfigyelő