Az elvarázsolt szeméthegy

Az ország természeti területeit járva gyakran botlunk éktelenkedő szeméthegyekbe. Ilyenkor azt kívánjuk, bár megjelenne egy jó tündér, és varázsütésre eltüntetné a tájat csúfító hulladékot. A természet ugyan igyekszik az ilyen tájsebeket begyógyítani - benövi, maga alá gyűri lassan -, de ez nem megy áldozatok nélkül, és a szemét sok helyen újra és újra megjelenik.

A kioldódó veszélyes anyagok, bomlástermékek mérgezik az élőlényeket, elfoglalják az életterüket, megváltoztatják a területen élő fajok összetételét vagy fizikai sérüléseket okoznak. Egy eldobott sörösdoboz például védett futrinkákat ejthet csapdába, a sima belső felületen nem tudnak kimászni belőle, vagy a törött autó fényszóró súlyos sebeket vág az arra járó állatok lábán. Persze legjobb lenne, ha nem kerülne hulladék a természetbe, ezért nagyon fontos a megelőzés és a szemléletformálás.

A Levegő Munkacsoport nekilátott, hogy a jó tündér szerepében legalább hazánk egy kis szegletében megszabadítsa az erdőt a fojtogató hulladéktól, és a megelőzés, szemléletformálás terén is lépéseket tegyen. Az országos Te szedd! akcióhoz csatlakozva 2012. június 2-án, szombaton Csobánka mellett, a Macska-barlang környékén szemétszedést szervezett, a Vidékfejlesztési Minisztérium védett természeti területeken, valamint barlangokban és azok felszíni védőövezetén elhagyott hulladék felszámolásának feladataira kiírt 2010. évi pályázati forrása segítségével. A barlang aktív víznyelőként működik, így a szemét a felszínről a barlangba is bejutott, a karsztvízkészletet veszélyeztetve. Önkénteseink segítségével 5 hektáron, helyenként sűrű bozótban  4 m3 szemetet gyűjtöttünk, és a munkát még folytatjuk következő alkalommal. A barlang bejáratánál is kiszedtük a besodródott szemetet. Az akcióról rövid filmet készítettünk.

A szemléletformálást iskolákban fogjuk végezni, várjuk olyan intézmények jelentkezését, amelyek szeretnék, hogy alternatív óra keretében bemutassuk, milyen veszélyeket rejt az ember és a természet számára az illegálisan lerakott hulladék, és mit lehet tenni ellene.

A megelőzés és a felszámolás érdekében várjuk a bejelentéseket a védett területeken elhagyott hulladékkupacokról. Kérjük a bejelentőket, hogy minél pontosabban írják le a helyszín elérhetőségét (lehetőleg GPS koordinátákkal) és a hulladék mennyiségét, összetételét, és fényképet is készítsenek róla. Természetesen segítünk ingyenes tanácsadás keretében egyéb hulladékkal kapcsolatos ügyekben is.

Lenkei Péter, a Levegő Munkacsoport Környezeti Tanácsadó Irodájának vezetője

Hírfigyelő