Az IMF titkolja, miért hátráltatja Magyarország fenntartható fejlődését

Miért javasolja az IMF a magyar kormánynak a vasút támogatásának leépítését, miközben – a vele szoros kapcsolatban lévő Világbankkal ellentétben – nem kifogásolja az autópálya-építésekre fordított ezermilliárdokat? Miért ajánlja a közösségi közlekedésnek nyújtott hozzájárulások jelentős csökkentését, miközben az Európai Bizottság és az Európai Parlament épp ennek a közlekedési módnak a fokozott támogatását sürgeti a súlyos közlekedési és környezetvédelmi problémák megoldására? Miért javasol az IMF bércsökkentést a közszférában, miközben az oktatás színvonala egyre romlik, az egészségügy az összeomlás szélén áll, a hatóságok pedig már képtelenek elvégezni a lakosság biztonságát szolgáló feladataikat? Miért nem a környezetvédelmi és nemzetgazdasági szempontból egyaránt káros, évi ezermilliárd forint nagyságrendű támogatások felszámolását szorgalmazza az IMF az államháztartás rendbetételére?
Többek között ezekre a kérdésekre szeretett volna választ kapni a Levegő Munkacsoport az IMF magyarországi képviselőjétől, Irina Ivasenkótól február elején. Az IMF irodája akkor azt kérte, hogy a Levegő Munkacsoport előzetesen küldje el a kérdéseit írásban angol nyelven. Ez február 15-én megtörtént. Március 9-én Irina Ivasenko egy háttérbeszélgetésre fogadta a Levegő Munkacsoport képviselőit, Lukács András elnököt és Kiss Károlyt, a Szakértői Testület elnökét. A 40 perces beszélgetés végén Ivasenko megerősítette, amit már előzetesen a Levegő Munkacsoport tudomására hozott: a részéről elhangozottakból semmi nem hozható nyilvánosságra, de amennyiben ez az álláspontja megváltozik, azt március 11-éig közli. Mivel ilyen közlésre nem került sor, a Levegő Munkacsoport sajnos ma csak a kérdéseit teheti közzé.

A Levegő Munkacsoport kérdései magyar és angol nyelven itt olvashatók:
https://www.levego.hu/sites/default/files/kerdesek_magyarul_es_angolul_az_imf-hez.pdf

Hírfigyelő