Az olajkereslet mérséklése nem csak a kormányokon múlik

A városok vezetői is felelősek a közvélemény tájékoztatásáért
Az Európai Unió tagállamainak fele a dráguló olajárakra reagálva csökkentette az üzemanyagok adóját, illetve egyéb módon mérsékelte az üzemanyagok árát. Ezek az intézkedések azonban csak ösztönzik az olajfogyasztást, miközben a hónap elején a versailles-i nyilatkozatban a tagállamok megállapodtak az energiafüggőség csökkentéséről. „A városok döntéshozóinak is lépéseket kell tenniük a szén-dioxid-mentes gazdaság megvalósítására, és ezzel most Putyin agressziójának a befejezéséhez is hozzájárulhatnak” – mondja Lukács András, a Levegő Munkacsoport elnöke.
Az Európai Közlekedési és Környezetvédelmi Szövetség (T&E) szerint az EU-ból beáramló orosz olajpénzekből származó bevétel nagyrészt fedezi Oroszország katonai kiadásait. Az uniós országok 2022-ben 80-85 milliárd eurót fizetnek olajért és gázért Oroszországnak. Ennek az összegnek a 80 százaléka jut az olajra, amelynek viszont kétharmadát a közlekedési ágazat használja fel.
A Nemzetközi Energiaügynökség (IEA) március közepén tíz javaslatot tett, melyekkel napi 2,7 millió hordó olajjal, vagyis 6 százalékkal lehetne csökkenteni a világ üzemanyag-felhasználását 4 hónap alatt. A javaslatok némelyikét a városok is azonnal megvalósíthatják.
Mit tehetnek az önkormányzatok már ma?
A Levegő Munkacsoport az alábbi javaslatokkal fordul a városok polgármestereihez, hogy csökkentsék a kőolajtermékek iránti keresletet:
-
Indítsanak széles körű tájékoztató kampányt, kérve a járművezetőket és a vállalatokat, hogy csak akkor használják gépjárműveiket, ha ez feltétlenül szükséges, amíg Oroszország be nem fejezi az Ukrajna elleni agresszióját.
-
Minden héten szervezzenek autómentes vasárnapot.
-
A lehető legtöbb helyen vezessenek be forgalomcsillapítást.
-
Hozzanak intézkedéseket az áruszállítás hatékonyabbá tételére.
-
Vezessenek be, illetve emeljék a parkolási díjakat, és a lakosok számára nyújtsanak megfelelő kompenzációt.