Házkutatást a NAV-nál!

Tüntetést tartanak civil szervezetek a NAV székháza (Budapest V., Széchenyi utca 2.) előtt 2013. december 28-án, szombaton 15 órakor.
Horváth Andrást, a NAV közreműködésével elkövetett, évi ezermilliárd forintra becsült áfacsalás leleplezőjét már hatósági eszközökkel próbálják elhallgattatni, nyomozók jelentek meg a lakásán, bizonyítékait lefoglalták. A hatalom minden eszközt bevet az igazság feltárásának ellehetetlenítésére annak ellenére, hogy Horváth András igazát támasztja alá Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter nemrég nyilvánosságra hozott levele is.
Követeljük, hogy a parlamenti pártok tegyék lehetővé az országgyűlési vizsgálóbizottság érdemi működését.
Mutassuk meg a hatalomnak, hogy sokan támogatják Horváth András harcát a kormányzati korrupció ellen! Egyúttal üzenjünk az adóhivatal megfélemlített dolgozóinak, hogy mindannyian velük vagyunk. Ők is álljanak fel, és mondják: „Nekem is van Zöld Dossziém!” Tudjuk, hogy sok a vesztenivalójuk, de sokkal többet veszítünk mindannyian – köztük ők is –, ha nem állnak fel.
A tüntetést támogató szervezetek:
- Anonymous Operation Hungary
- Az alkotmány nem játék
- Hallgatói Hálózat
- Krétakör
- Levegő Munkacsoport
- Valódi Demokráciát Most! Occupy Hungary
- Vállalkozások Érdekvédelmi Szövetsége
- Váralja Szövetség
Várjuk további civil szervezetek csatlakozását!