Hőség: fáziskésésben a Fővárosi Önkormányzat
Levegő Munkacsoport 2007. július 19. - A fővárosban az elmúlt napokban kialakult súlyos környezeti állapot - a nagy hőség és ezzel egyidejűleg a magas légszennyezettség - ismételten azt bizonyítja, hogy jelentős fáziskésésben van a Fővárosi Önkormányzat. Legalább azt kellett volna megtenni, ami nem kerül pénzbe: időben tájékoztatni Budapest lakosait arról, hogyan védekezzenek a tartós meleg és az ilyenkor várható levegőszennyezettség ellen, különös tekintettel az ózonszennyezettségre.
A Levegő Munkacsoport ma levélben fordult Demszky Gábor főpolgármesterhez és emlékeztette: amennyiben megvalósították volna a Fővárosi Közgyűlés által tavaly elfogadott Levegő-tisztaságvédelmi Intézkedési Programot, akkor nem alakult volna ki ennyire súlyos helyzet.
A főpolgármesteri hivatal a tegnapi napon kiadott közleményében hívja fel a figyelmet a budapesti ózonkoncentrációra. Ugyanakkor az Európai Környezetvédelmi Ügynökség korábbi jelentéseiből már valószínűsíteni lehetett, hogy az ózon koncentrációja túllépi az egészségügyi határértéket. Ennek megfelelően a Fővárosi Önkormányzatnak még a meleg beállta előtt – nem a hőség második napján - kellett volna felkérnie a lakosságot, hogy igyekezzenek elkerülni az olyan tevékenységeket, amelyek elősegítik az ózonkoncentráció növekedését, s minél kevesebben közlekedjenek autóval.
A Levegő Munkacsoport szerint Budapesten szinte elviselhetetlen hőszigetek alakultak ki a rossz építési szabályozás, a rövid távú beruházói érdekek érvényesülése következtében. A város terjeszkedése, az átszellőző csatornák beépítése és a fokozatosan csökkenő zöldterületek miatt kicsi a légmozgás. Ez is hozzájárul ahhoz, hogy egyre kilátástalanabbnak tűnik a hőség és a levegőszennyezettség elleni védekezés.
A jogszabályok szerint a Főpolgármesteri Hivatal feladata figyelmeztetni a lakosságot, hogy a levegő szennyezettsége az egészségügyi határérték felett van. A Levegő Munkacsoport hosszú tárgyalások során erre többször felhívta az önkormányzat illetékeseinek figyelmét. A civil szervezet sajnálattal állapítja meg, hogy a tájékoztatásra csak akkor került sor, amikor többen már rosszul lettek Budapest aszfaltján. Arra is számos alkalommal felhívtuk a figyelmet, hogy nem utolsó pillanatban történő kapkodásra van szükség, hanem olyan intézkedésekre, amelyek révén tartósan elkerülhetők a mostanihoz hasonló helyzetek, vagy legalább is számottevően csökkenthetők a kedvezőtlen hatások. Ilyen a közlekedés környezetbarátabbá alakítása, a zöldfelületek növelése és az átszellőző csatornák beépítésének tiltása. Mindezeket az intézkedéseket a Fővárosi Közgyűlés által tavaly elfogadott Levegő-tisztaságvédelmi Intézkedési Program előírja. A mostani helyzet nyomatékosan rámutat arra, hogy megvalósításuk immár halaszthatatlan.
Lukács András
a Levegő Munkacsoport
elnöke