Jelentősen csökkenthető a kamionok üzemanyag-fogyasztása

Évente akár 5700 euróval (mintegy 1 700 000 forinttal) is csökkenhetne a fuvarozók üzemanyagköltsége kamiononként, ha a gyártók beépítenék az erre szolgáló technikai újításokat. Erre a következtetésre jutott az Európai Közlekedési és Környezetvédelmi Szövetség (T&E) most kiadott tanulmánya.

Számítások szerint mintegy 18 százalékkal lehetne növelni a teherautók üzemanyag-hatékonyságát az évek óta létező, de a teherautógyártók által mellőzött technikai megoldásokkal. Ilyen megoldás többek között a turbo-compound – amivel a kipufogógáz energiáját hasznosítják akár generátorhajtásra, akár a motor rásegítésére –, amit eddig az európai kamionok mindössze 0,24 százalékába építettek be, pedig három százalékos üzemanyag-megtakarítást is elérhető vele. Kis ellenállású abronccsal viszont már hét százalékos megtakarítás is lehet, is mégis csak egy százalékos a piaci részesedése. Mivel a teherautógyártók drága kiegészítőként ajánlják ezeket a vásárlóiknak – az általuk elérhető fogyasztáscsökkentés ismertetése nélkül –, nagymértékben lassítják a klímakatasztrófa megelőzését szolgáló széndioxidkibocsátás-csökkentést.

„Már csak ezért is szükség van arra, hogy az Európai Unió a teherautókra a személyautókéhoz hasonló előírásokat léptessen életbe az üzemanyag-fogyasztás, illetve a széndioxid-kibocsátás terén. Ezzel jócskán el vagyunk maradva, hiszen az Egyesült Államokban már a második lépcsőjénél tartanak az új tehergépkocsik fogyasztáskorlátozásának, az Európai Bizottság viszont csak 2018 elejére ígéri javaslatát az európai változatra” – jelentette ki Vargha Márton, a Levegő Munkacsoport közlekedési témafelelőse.

A T&E (amelynek a Levegő Munkacsoport is tagja) a tanulmányában megállapítja: bár járműparknak csak öt százalékát teszik ki a tehergépkocsik az Unióban, a közlekedési eredetű üvegházhatású gázkibocsátás mintegy negyedét adják. Ugyanakkor ezeket a járműveket az utóbbi húsz évben érintetlenül hagyták a fogyasztáscsökkentési technikai újdonságok. Ma is annyi üzemanyagot fogyaszt egy új teherautó, mint 1995-ben.

A kép forrása: Efficiency Run 2016 – Product Launch: Up to 20 percent less fuel and CO2: Mercedes-Benz Trucks and Krone present highly efficient semitrailer-tractor combination (A Mercedes-Benz bemutatója arról, hogy akár 20 százalékkal csökkenthető egy kamion üzemanyag-fogyasztása)

 

Hírfigyelő