Kályha az autó, esetleg mobil váróterem?

Ma ismét melegrekordra számíthatunk. Gondoljunk azokra, akiknek az egészségét veszélyezteti a hőség és a légszennyezés együttes hatása. Megállás után azonnal kapcsoljuk ki a gépjárművek motorját, illetve udvariasan figyelmeztessük erre a járó motorú, álló kocsijukban hűsölőket.

Télen szélcsendes, ködös időben is nagyon barátságtalan dolog kimenni a kipufogógáztól büdös utcára. A hideg és a homály, meg a motorjukat járató, várakozó autók végképp elveszik az ember kedvét az élettől is. A kocsiban melegedő, utasára váró autósnak pedig eszébe juthatna, a motorjáratással mennyire szennyezi a levegőt. Ráadásul nemcsak az utcán járókét, de azt is, amit maga szív be a gépkocsiban. Nem jobb a helyzet a BKV végállomásokon, ahol a hidegben műszaki okokra hivatkozva nem merik a vezetők leállítani a motort.

Még rosszabb most a helyzet, amikor az idén már másodszor rendeltek el hőségriadót. A hőség önmagában is veszélyes a kisgyermekekre, az idősekre, a szív- és egyéb betegségekben szenvedőkre. A meleg és a közlekedési eredetű légszennyezők, valamint a talajközeli ózon magas koncentráció együttesen káros hatása miatt még a magukat egészségesnek tudóknak is célszerű minél kevesebbet tartózkodni a tűző napon és a forgalmas utcákon. A kényszerűségből a városban maradók egészségét tovább rontják a járó motorú, álló személyautók, taxik, buszok. Ugyanakkor ez a zavaró hatás kulturáltabb viselkedéssel és felelősebb gazdálkodással elkerülhető lenne.

A kocsijukat hűsölésre használók nem gondolják végig, hogy a jármű alapjáraton alig fogyaszt kevesebbet, mint optimális utazósebességnél. Negyedóra melegedéssel, hűsöléssel a várakozó autó gazdája 300-400 forintot (hozzávetőlegesen egy liter üzemanyagot) füstöl el a levegőbe. Az így okozott egészségügyi kár értéke pedig akár az elégetett benzin árának többszöröse is lehet, különösen, ha az a gépkocsi épp egy kórház, egy bölcsőde vagy egy idősotthon közelében várakozik. A kisgyerekekre, az idősekre, a légúti betegségekben szenvedőkre ugyanis a hőséggel együtt különösen veszélyes a légszennyező anyagok (kisméretű szálló por, nitrogénoxidok) feldúsulása a levegőben.

Már az elfüstölt benzin árából is kijönne egy üdítő vagy fagylalt a közeli presszóban, ahol várakozni lehetne. A szakpolitikusoknak illetve a gépjármű parkot üzemeltetőknek pedig ki kellene számítani az okozott egészségügyi károkat valamint a feleslegesen elhasznált üzemanyag költségét. A buszok cseréje máris reálisabb közelségbe kerülhetne.

Vajon mikor fogják ezt végre kiszámítani?

Hírfigyelő