Önkormányzatok tiltakozása várható az útdíj bevezetése után

A Levegő Munkacsoport és a Magyar Önkormányzatok Szövetsége attól tart, hogy több település útelzárással vagy önálló útdíj bevezetésével saját kezébe veszi lakosai védelmét, ha a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium jelenlegi tervei szerint vezetik be az elektronikus útdíjat. A tervezet szerint ugyanis a díjat csak bizonyos fő közlekedési utakon kellene fizetni a teherautóknak. Viszont az önkormányzati és egyéb alsóbbrendű utakon a nehéz gépjárművek sokkal nagyobb károkat okoznak, mint a kifejezetten teherforgalomra tervezett utakon. A teljes úthálózat ellenőrzése valóban többe kerülne, ám az ellenőrzés költségének sokszorosát tenné ki az a kár, amit azok a gépjárművek okoznának, amelyek a viszonylag kevés fizetős utat kikerülnék.

A Levegő Munkacsoport üdvözli a kormány elhatározását, hogy a tehergépkocsik részére bevezeti az útdíjat, s ezt a civil szervezet 17 éve hangoztatott érvei alapján teszi. Ugyanakkor a bevezetést csak akkor tartja elképzelhetőnek, ha minden magyarországi úton fizetniük kell a tehergépkocsiknak. Magyar Önkormányzatok Szövetsége pedig megfontolandónak tartja, hogy a településeken keresztül haladó utakra is terjesszék ki a díjat, és abból az önkormányzatok is részesüljenek. Így a forgalom nem fog szükségtelenül leterelődni az alsóbbrendű utakra, és megfelelő forrás teremtődik ezeknek az utaknak a fenntartására és felújítására is.

A két szervezet szorgalmazza továbbá, hogy az útdíj az út igénybevételével, azaz a jármű tengelyterhelésével arányos legyen. A már bevált példát, a svájci gyakorlatot ajánlják a szaktárca figyelmébe, ahol az útdíj mértéke a jármű megengedett össztömegétől és szennyezőanyag-kibocsátásától függ.

Az Európai Közlekedési Miniszterek Konferenciájának tanulmánya, valamint az Európai Bizottság kutatási keretprogramja keretében végzett vizsgálatok számszerűen kimutatták azt a mindenki által ismert tényt, hogy a gépjárművek sokkal nagyobb költséget, kárt okoznak a településeken belül, mint azokon kívül. Tehát ellentétes a piacgazdaság elveivel, a társadalmi igazságossággal, illetve az Európai Unió Alapszerződésében rögzített, „a szennyező fizet” elvvel, ha a járművek használata után csak a lakott területeken kívül kell fizetni. Ha ez így lesz, akkor a főváros XI. és XII. kerületének példájára más önkormányzatok is saját útdíjat vezethetnek be, amely a fuvarozók és az állam részére egyaránt kezelhetetlen helyzetet idézne elő.

Ezért a Levegő Munkacsoport kéri a szaktárcát, fogadja el a javaslatait, mint ahogy az útdíj bevezetésének gondolatával is tette.

Dr. Gémesi György
elnök
Magyar Önkormányzatok Szövetsége

Lukács András
elnök
Levegő Munkacsoport

A Levegő Munkacsoportnak a GKM részére megküldött véleménye „Az elektronikus útdíjfizetési rendszer (ED) magyarországi bevezetéséről” szóló országgyűlési határozattervezetről:

Hírfigyelő