Tisztulni fog a kipufogógáz – a magyar ellenszavazat dacára

Fontos szavazáson van túl az Európai Bizottság mellett dolgozó, a tagállamok által delegált szakértőkből álló Gépjárművek Műszaki Bizottsága: tegnap elfogadta az Európai Bizottság javaslatát a gépkocsik típusbevizsgálásának további szigorításáról. A magyar, a cseh és a román szakértő kivételével minden tagállam képviselője támogatta a szigorításokat, amelyek néhány év múlva már látszani fognak a levegő minőségében, és végső soron sok millió európai lakost menthetnek meg a levegőszennyezés okozta betegségektől és százezreket az idő előtti haláltól.

Védenék a jogszabályok az Európai Unióban élőket a robbanómotorok káros mellékhatásaitól, egyre csökkentve az új gépkocsik megengedett légszennyezését. A gond csak az, hogy a mérőpadon szinte tiszta levegőt pufognak ki az autók, a forgalomban viszont erősen mérgezettet. Ezért évek óta zajlik a tesztelési eljárás reformja. A valós körülményekhez igazodó (röviden RDE – real drive emission) eljárás bevezetése első lépéseiről már megszületett a döntés, 2017-ben a típusbevizsgáláskor már nem mérőpadon, hanem a forgalomban mérik majd a részecske- és a nitrogéndioxid-kibocsátást.

Elkészült az Európai Bizottság (EB) javaslata az RDE bevezetésének harmadik lépésére is, amely finomít a nitrogénoxidok és a káros részecskék kipufogásának tesztelésén. A javaslat szerint a jövőben nemcsak a kipufogott részecskék tömegét fogják mérni, hanem azt is, hogy milyen a nagyság szerinti összetételük. Minél kisebb ugyanis egy részecske, annál veszélyesebb az egészségre, továbbá minél kisebbek, ugyanannyi tömegben annál több van belőlük. Márpedig hiába jeleskednek az autógyárak a kibocsátott részecskék tömegének csökkentésében, ha azt, ami kijön a kipufogón, még rendkívül nagyszámú, de igen apró, ún. ultrafinom (egy mikrométernél is kisebb átmérőjű) részecskék alkotják.

Az EB azt is javasolta, hogy a mérési eljárás az eddiginél jobban vegye figyelembe, hogy városban az autók motorjának többnyire nincs idejük bemelegedni, sokat járnak hidegen, és a mai motorok hidegen szennyezik leginkább a levegőt. Annak előírásáról is szó van, hogy a mérési eredmények kerüljenek bele a gépkocsik gépkönyvébe, hogy a vásárlók össze tudják hasonlítani a különböző gyártmányok okozta levegőszennyezést. Mindettől többek között az is várható, hogy az autógyárak minden új benzinbefecskendezéses motorú gépkocsit már fel fognak szerelni részecskeszűrővel, és így azok már nem fognak annyi ultrafinom részecskét kipufogni, mint a most kapható szűrő nélküliek.

December huszadikán az első szűrőn átment az Európai Bizottság javaslata. A szigorítások pár év múlva már látszani fognak a városi levegő minőségében, és végső soron sok millió európai lakost menthetnek meg a levegőszennyezés okozta betegségektől és százezreket az idő előtti haláltól. Szomorú, hogy – bár minderre a Levegő Munkacsoport is számos alkalommal felhívta a magyar szakértők és a magyar kormány figyelmét – a bizottságban hazánk képviselője mégis a javaslat ellen szavazott.

 

Kapcsolódó anyagok:

Az Európai Bizottság közleménye (angolul): http://ec.europa.eu/growth/tools-databases/newsroom/cf/itemdetail.cfm?item_id=9043&lang=hu

Az Európai Bizottság háttéranyaga: http://europa.eu/rapid/press-release_MEMO-16-4269_en.htm

Az Európai Közlekedési és Környezetvédelmi Szövetség (T&E, amelynek a Levegő Munkacsoport is tagja) közleménye (angolul): https://www.transportenvironment.org/press/european-governments-support-commission-proposals-clean-petrol-cars%E2%80%99-particulate-emissions

A Levegő Munkacsoport korábbi anyagai:

https://www.levego.hu/kapcsolodo-anyagok/benzines-autokbol-is-szall-a-mergezo-por

https://www.levego.hu/kapcsolodo-anyagok/van-e-joga-az-europai-bizottsagnak-felvizezni-az-euro-6-eloirasokat

https://www.levego.hu/sites/default/files/rde_szavazas_level_mep_2016_januar.pdf

https://www.levego.hu/kapcsolodo-anyagok/ujuljon-meg-a-tipusbizonyitvany-rendszere

http://levegomunkacsoport.blog.hu/2016/02/25/okotudatos_autovasarloknak

http://levegomunkacsoport.blog.hu/2016/10/10/egy_eves_a_dizelbotrany

http://levegomunkacsoport.blog.hu/2016/11/30/benzines_autokbol_szallhat_a_mergezo_por

Hírfigyelő